„Óriások válláról messzire lehet látni” – Emlékezés Michael Marsch domonkos atyára

A magyarországi Katolikus Egyház és Szent Domonkos Rendje sokat köszönhet Michael Marsch domonkos atya elkötelezett szolgálatának, szakértelmének, magyar testvérei – papok és világiak –, valamint hazánk iránti szeretetének.

Michael Marsch atya 1932. április 16-án született a brandenburgi Beskowban, protestáns családban. Érettségi után színészi tanulmányokat folytatott, majd a berlini Deutsches Theaterben (a híres rendező, Max Reinhardt mellett), később párizsi színházakban eltöltött évek után, 1964-ben konvertált, és Párizsban belépett Szent Domonkos Rendjébe. 1968. december 14-én szentelték pappá, első szentmiséjét egy nappal később mutatta be. 1970-ben teológiai doktorátust szerzett.

Miután hét éven át tevékenykedett a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, elhatározta, hogy pszichoterapeuta-képzést végez a zürichi C. G. Jung Intézetben. Tanulmányai finanszírozására a Sankt Gallen-i püspök segítségével a száz katolikus hívőt számláló Hembergben látott el papi szolgálatot.

Ezután éveken át utazott, világszerte tartott előadásokat a gyógyulás témakörében, vezetett kurzusokat, szemináriumokat és mutatott be gyógyító istentiszteleteket. 1983-tól minden évben szolgált Magyarországon is.

1986-ban érkezett a németországi Heiligkreuztalba és dolgozott az általa alapított a Szent Rafael gyógyító életközösségben. Közben rádió- és televízióadások rendszeres munkatársa volt. Kiváló fordításai jelentek meg angol és francia nyelvből. Domonkos szerzők mellett többek között Jean Vanier, a Bárka közösségek alapítója műveit is ő ültette át német nyelvre, tíz könyv szerzője volt, melyek mind a gyógyulás-gyógyítás témakörében születtek.

Lelkigyakorlaton a domonkos nővéreknél a franciaországi Orbey-ben

Haláláig rendszeresen készített podcastokat prédikációiról, amiket nagyszámú érdeklődőhöz juttatott el. Pappá szentelésének tavalyi évfordulóján már kórházban volt. 2023. december 26-án hunyt el.

Magyarországra a karizmatikus közösségek meghívására érkezett, 1983-tól évenként. Lelkigyakorlatokat tartott papoknak és világiaknak az ország több pontján, leggyakrabban Leányfalun.

„1983. május 20-án találkoztunk először Kecskeméten, egy akkor még illegálisnak számító karizmatikus papi lelkigyakorlaton – emlékezett vissza Varga László kaposvári megyéspüspök. – Tanúságtételeddel és a gyógyulásomért végzett imáddal egész addigi életemet, hivatásomat megváltoztatta az Úr. Egy pillanat alatt meggyógyultam testi betegségemből és lelki bajaimból. Újjászülettem a Szentlélekben, és kezdetét vette negyvenévnyi barátságunk.

Attól kezdve, közel húsz éven át tartottál lelkigyakorlatokat Magyarországon papoknak, majd világiaknak és a domonkos világi rend tagjainak. Minden nyáron a te lelkigyakorlatod volt a legfontosabb program számomra. Húsz év után végül átadtad a lelkigyakorlatok tartását, amelyeket azóta is örömmel végzek.

Szellemi óriás voltál, akinek ittam a szavait, csodáltam a szemléletét, látásmódját, hatalmas biblikus tudását, azt, ahogyan a szentírási helyeket életközelivé tetted, és egységbe hoztad a pszichológia tudományával.

Mélyen hatott rám a lelkiséged, spirituális tapasztalatod.

Alázatos tudós voltál, aki nagyon szerette Krisztust és az Egyházat.

Ezzel is gyógyítottál, hiszen mire megismerhettelek, addigra sok sebet kaptam az Egyházamtól, és én is sokat sebeztem Krisztus testét. Megtanítottál hittel látni az Egyházat, a bűnösöket, és önmagamat is. Általad értettem meg, hogy az engedelmesség nem katonai fogalom, hanem a szabadság útja. Önként, szabadon, szeretetből függővé tenni magamat a mennyei Atyától, ahogyan azt Krisztus elénk élte. Így vált tapasztalatommá az engedelmesség, mint védelem a gonosz támadásaival szemben.

Te készítetted elő és egyengetted azt a franciaországi utat, ahol különféle lelkiségi mozgalmakkal és közösségekkel találkozhattam. Ennek az útnak egyik legfontosabb felfedezése, majd napi tapasztalata lett a csendes szentségimádás 1986 szeptembere óta.

Te hívtál meg 1987 májusában egy római Nemzetközi Karizmatikus Találkozóra, amelyen arra indított a Szentlélek, hogy osszam meg életemet a szegényekkel, a sérültekkel. Ennek lett a gyümölcse Somogysámsonban, az első plébániámon a két sérült emberrel való életközösségünk. Neked köszönhetem, hogy egységbe került bennem a szentségimádás és a szegények szolgálata.

Engedélyeddel a nyári lelkigyakorlataidon készült jegyzeteket felhasználhattam, és így születettek meg az első lelkigyakorlatos könyvek.”

Gyógyító szolgálat Budakeszin

Michael atyának a gyógyítás volt a hivatása és a küldetése. Baritz Sarolta Laura OP nővér így emlékezett rá: „Nemcsak közvetlenül üdvözöltük egymást mindennap, hanem a bibliodrámák, bibliai festések, főzések, biciklizések, stúdiumnapok, a mindennapi szentségimádások és zsolozsmák háttérszervezőjeként is biztos jelenlétével ott volt mindenütt, ahol én, és biztosította azt a szellemi, lelki hátteret, amit domonkos identitása és Jézusban való gyökerezése tudott csak megadni. Sokszor tudtam személyében Szent Domonkosra asszociálni, arra a kőkemény hitbéli alapra, fekete-fehér valóságlátásra, igazságosságra, következetességre, ugyanakkor könnyedségre, közvetlenségre, férfias szeretetre, amelyben engem Michael atya részesített, s amelyben most már a mennyországban Domonkossal biztosan egymásra találnak. Jellemző volt szeretetére, hogy inkább szembesített valami fájdalmas ténnyel, mintsem elkenje az igazságot jólétem, szenvedésmentességem érdekében. Talán a legsajátosabb vonás tanításaiban, egyéniségében és a másokhoz való viszonyában a betegekkel való kapcsolata volt.

Ahogy rájuk tekintett, ahogy felemelte őket, ahogy kitüntetett szerepbe helyezte őket, ahogy kiemelte őket a megalázott, alacsonyabb rendű szerepből, ahogyan Jézusba helyezte őket.

Mellette egyenrangú és méltóságteljes volt betegnek lenni, Michael atya közvetítésével Jézus kitüntetett barátjának lenni.”

Megkülönböztetett figyelemmel fordult a legkisebbek, a testi, lelki sérültek, a fogyatékkal élők felé. Elhatározása, hogy pszichotherapeuta-képzést szerez, és a Bárka közösség iránti szeretete és érdeklődése ezt bizonyítják. Utolsó személyes, heiligkreuztali talákozásunk alkalmával

mintegy végrendeleteként hagyta ránk, hogy keressük, szolgáljuk és szeressük a Krisztus számára oly kedves szegényeket, rászorulókat, sérülteket, mert „a Megváltóval való találkozáskor ez számít majd”.

Pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta kollégái tiszteletét is kivívta. „Vannak élethelyzetek, amelyeket egyértelműen »felülről« intéznek – fogalmazott Tringer László professor emeritus. – Aktív intézetvezetőként dolgoztam, amikor jelentették, hogy egy domonkos atya szeretne velem találkozni. Marsch atya akkor már a heiligkreuztali intézetben az általa alapított terápiás közösséget irányította. Az első beszélgetésből sok másik következett. Minden évben fölkerestem őt, amikor nyaranta hazánkba jött. Egy kedves budakeszi családnál lakott. Egyik nyugati utunk alkalmával én is felkerestem az ő intézetét. Magam sokat foglalkoztam a hívő személyek mentális betegségeivel együtt járó hitéleti problémákkal. Marsch atya az előtérben álló hitéleti válságokat kísérő mentális problémákra koncentrált. Két irányból elindulva ugyanoda jutottunk. Találkozásunk nem csupán »szakmai«, hanem emberi, személyes kapcsolattá alakult. És ez legfontosabb. Évek óta nem találkoztunk, a kapcsolat azonban időtlenül megmarad.”

Michael atya ismerte és szerette az európai irodalmat és művészetet, amikor módja volt rá a nagyvárosokban szívesen meglátogatta a képtárakat, múzeumokat, kiállításokat. A rend és a szépség barátja és ismerője volt. Műveltségére gyakran rácsodálkoztunk.

„1986-ban ismerkedtem meg pater Michael Marsch-sal – idézte fel Hager Ritta Kossuth- és Prima Primissima díjas textilművész. – Túl voltam egy kiállításomon és így láthatta műveimet, amelyek mély benyomást tettek rá. Meghívta alkotásaimat Heiligkreuztalba, mert úgy ítélte meg, hogy azok elgondolkoztatóak, sokat mondanak a nézőnek, és betegeit odaültette, hogy gyógyuljanak a szemlélődés által.

Christine von Kalckreuth domonkos kötődésű művészettörténész akkor látta a kiállítást, amikor Berlin város önkormányzata a Csend termét alakította ki a Brandenburgi kapu őrházában. Megkértek, hogy szőjek egy oda illő kárpitot. Így született meg a Sugárzó csend, amely a nézőt felekezetektől függetlenül önmagába fordítja, megnyugtatja és gyógyítja, reménnyel tölti el.

Figyelemmel kísérte munkásságomat, segített utamon lelkiekben és alkotásaimban is. Nem befolyásolt, tudta, hogy fogom Jézus kezét, és ez neki elég volt. Biztatott, hogy járjak a saját utamon… Vezessem a Szent Ignác-i csoportot, a 30 hetes lelkigyakorlatot, mert sokaknak kell a lelki vezetés. Férjem halála után, egyedül kell helytállnom.

Azután beajánlott, a svédországi Lund melletti Igelösaban levő szívkórház vezetéséhez, hogy a kápolna oltárképét én szőjem meg. Meg is hívtak. Michael atya az ottani domonkos nővérek lelki vezetője és a kórház súlyos szívbetegeinek lelki támasza volt. A kápolnába ezért olyan fali szőnyeget kértek, amely békét, életet, szeretetet sugároz. Köszönöm Istenem, hogy sikerült!

Férjem, András halála után (ami a templomban történt szentmise közben) súlyos beteg lettem. Három infarktusom volt és szívműtéten estem át. De élek, tudok dolgozni és ezt is Michael atyának köszönhetem, mert prófétált Hildának, hogy meg fogom tudni szőni és befejezni A lélekút című kárpitomat, mely a református püspökség megrendelésére készült. (130x200cm). Mindent köszönök Michael atyának!”

Michael Marsch atya 2023-ban 

Az elmúlt években két könyve jelent meg Magyarországon. Az egyik mű: Az arsi plébános – Vianney Szent János élete (Kairosz, 2013); a másik: Az irgalmasság jelzőtüze – Gyógyulás Lisieux-i Szent Teréz által (Magyar Kurír, 2022) Mindkét szentet nagyon tisztelte, lelkigyakorlatain és prédikácóiban gyakran emlegette őket.

A Rottenburg-Stuttgarti Egyházmegye segédpüspöke, Thomas Maria Renz így méltatta Michael Marsch atyát a temetésén: „Pszichoterapeutaként és teológiai doktorként Michael atya a II. Vatikáni Zsinat után az Egyházban folyó hivatásos gyógyító szolgálat egyik előkészítője és úttörője volt. Egész életére elkötelezte magát a gyógyító szolgálat és a domonkos világi közösség mellett. Előadások, lelkigyakorlatok és szemináriumok messze Németországon és Európán kívül jelzik életútját. Áldozatos papi életéért, egyházmegyénk nagy köszönettel tartozik a kedves elhunytunknak, idős koráig hithirdető, terapeuta és lelki társunk volt.

Alapvető törekvése volt, hogy minél többen megtapasztalhassák a gyógyító Istent, aki »bőséges életet« akar adni nekünk Fiában, Jézus Krisztusban.

Váljon mindez valóra Michael atya számára: életének Istene adja meg neki a jutalmat a megígért királyságában!”

Lelkigyakorlatainak, előadásainak tolmácsaként, műveinek fordítójaként hálát adok Istennek és Michael atyának, hogy engedett belepillantanom gondolatai mélységeibe, Egyházunk és a domonkos rend iránti hűségébe és elkötelezettségébe. Sokat tanulhattam tőle mind a teológia, a filozófia, mind a keresztény művészet és kultúra terén. A legnagyobb ajándéknak mégis négy évtizedes, közös hitünkből fakadó barátságát tekintem. Deo gratias!

Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelűl,
ezért-azért; egyszóval mindenért.
(Pilinszky János: Az ember itt)

Fotó: Kőrösiné Merkl Hilda

Magyar Kurír