„Örökségünk: Népmeséink–Erényeink–Boldogasszonyunk” – Józsa Judit kiállítása a győri Triangulumban

„A népmeséket, a Boldogasszony tiszteletét és az erényeket is örökségül kaptuk szüleink, elődeink által. Azonban a materiális erényekhez képest ezek az erények lényegesen különböznek, mert lehet örökölni házat, földet, aranyat, de amit a művésznő meg akar jeleníteni ezeken a kerámiánkon keresztül, azok másfajta értéket képviselnek, ezek potenciális örökségeink: be lehet fogadni a szívünkbe, be lehet építeni a jellemünkbe, csak akkor válnak igazán a miénkké. Mindannyiunk életét gazdagíthatják – fogalmazott köszöntőjében a győri megyéspüspök. – Nagy hálával tartozunk azoknak, akik a különböző művészeti ágakban ezeket úgy tudják elénk tárni, hogy kedve támadjon az embernek azokat még inkább megismerni és befogadni.

Egy kicsit pap is talán minden művész, hiszen mi az evangélium igéivel próbálunk – azzal az örökséggel, amit Krisztustól kaptunk – megszólalni, és az embereket hívni ezen erények megtartására, megélésére. A művészek viszont ezt egészen konkrétan úgy tudják a szemünk elé állítani, hogy az esztétikailag is széppé válik.

Nemcsak a most itt jelen lévők, hanem remélhetőleg sokan mások is be fognak térni a galériába, hiszen a művésznő neve vonzó erő: hisszük azt, hogy az ő prófétasága, papsága ezeken a képeken keresztül is sokakat fog gazdagítani.

Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója megnyitóbeszédében elmondta: „Józsa Judit gazdag és átfogó és didaktikailag gondosan felépített kiállítása olyan dimenziókat nyit meg, amelyek az egyéni szemlélődés előtt nyílnak meg igazán.”

Az alkotások közül külön felhívta a figyelmet a fogolykiváltó Boldogasszony szobrára: „Mária egy börtönrács túloldalán – innenső oldalán? egyszerre mindkét oldalán? – áll, és karjaival, még inkább jelenlétével meghajlítja a rácsokat. Úgyhogy maga is könnyedén átlép, áthalad, átjár a vasak között, és az ő nyomán a rácsok innenső oldalán álló befogadók – a rabok – maguk is kiszabadulhatnak börtönükből. Áthaladhatnak rajta.”  Hangsúlyozta: „A kerámiaszobor nemcsak az innenső foglyok kiszabadulásáról beszél.”

„Maga Mária is átlép a rácsokon, és a nézőnek az a benyomása támad, hogy maga az Istenszülő is ki akar szabadulni valamiféle bezártság szorításából. Lebontja azokat a vasakat is, amelyek őt magát zárják fogságba.

Mik azok a rácsok, vasak, börtönök, amelyek Máriát veszik körül? Leginkább azok, amelyeket mi magunk kovácsoltunk Mária köré – a róla kialakított téves képzetekkel, hitetlenséggel, oda nem figyeléssel.

Az első ilyen börtön, amelynek rácsait maga Mária szeretné meghajlítani, az Mária változhatatlanságáról szőtt elképzelésünk. Mintha Mária mindig is készen lett volna. Nem kellett volna átmennie változáson, fejlődésen, sőt mintha neki nem lettek volna sosem kérdései, kételyei, netalán tévedései. Márpedig nagyon is voltak. Korántsem volt számára minden világos – pláne nem Isten terveiben. Lukács evangéliumában Mária legelső megszólalásában a kételkedés és a bizonytalanság szava szólal meg: »Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?« (Lk 1,34) –, és ezt a mérlegelést, bizonytalanságot aztán további értetlenségek és kételyek követik. A tizenkét éves Jézusra szemrehányóan szól rá: »Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én aggódva kerestünk.« (Lk2,48) Jézus válaszát követően az evangélista pedig kifejezetten megjegyzi: »Ők azonban nem értették, amit mondott nekik.« (Lk 2,50)

Nem értették, amit mondott nekik. A változás, az újraértelmezés, az átgondolás, bizony, a tévedés és a nem értés is alighanem végigkísérte Mária életét. Mert Isten tervei mindig is mások és furcsák, elsőre meghaladják az embert. S ha Mária valóban olyan, mint mi, akkor ennek a nem értésnek rendkívül fontos szerepe van.

A mi nem értéseink, a mi kétkedéseink, az Isten akaratára vonatkozó kérdéseink is ott vannak az Istenszülőben. És az ő történetével együtt ott vannak Istennél is.

Az az elképzelés, hogy Mária mindig is készen lett volna, mindig is értette volna Istent és fiát, Jézust; hogy neki ne lett volna kételye és bizonytalansága: börtön. Isten igéje fényében Mária ki akar lépni ebből a börtönből, hogy nekünk is reményünk legyen.

Aztán ott van az az elképzelésünk, hogy Mária fiatal volt. Láttak Önök idős Mária-ábrázolást? Olyat, amelyen Mária meghajlott, amelyen a keze ráncos, öregkori foltok vannak a halántékán, a haja pedig ősz? Természetesen érthető és nemes az ikonográfia tartózkodása az ilyen »nem szép« ábrázolásoktól. Ámde magának Máriának is végig kellett mennie minden test útján: átmenni a betegségeken, a romló szem hunyorgásán, azon, hogy elfogy a lélegzet és nehezen hajlik az ember térde. Mert ha Mária megtapasztalta, mi az öregség, akkor a mi ősz hajunk, demenciánk, időskori depressziónk éppen úgy ott van Isten jelenében, mint időskori derűnk, örömeink, ingathatatlan hitünk, mindent átfogóan látni képes kiengesztelődött bölcsességünk. Igen,

Mária ki akar lépni az őt örökifjúvá eszményítő elképzelések rácsai közül is, hogy nekünk reményünk legyen.

És végül Mária ki akar lépni abból a fogságból is, hogy neki magának szobrot kellene állítani. Alighanem ő maga volna az első, aki megtiltaná, vagy kérné, hogy csak szobrokon és képeken ne ábrázoljuk. Még ha mi királynőnek is valljuk, még ha a jegyes menyasszonyát is látjuk benne, ő maga rabszolgának vallotta és látta magát (Lk 1,38.48). És pontosan tudta azt, hogy Isten a hatalmasokat és hatalmaskodókat ledönti trónjukról, ahogyan Izrael történetében a kivonulás óta újra meg újra ledöntötte. Pál apostollal tudta: »és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében jelentéktelenek és megvetettek; akiket semminek vélnek, hogy semmivé tegye azokat, akik valaminek számítanak« (1Kor 1,28). Mária nem akart valaminek számítani.

Mária ki akar lépni csodálatunk rácsai közül, és azt akarja, hogy kövessük őt.

Kövessük őt abban, hogy kilépünk mi is önteltségünk és hatalmaskodásunk börtönéből, és kimegyünk a szolgálat és a másikra való odafigyelés szabad terére. Ha ehhez arra van szükség, hogy a szobroktól is megszabaduljunk, hát akkor még azokról is lemondana.” 

Beszéde végén Dejcsics Konrád atya kiemelte, hogy a fogolykiváltó Mária-ábrázolás a lényegre irányítja a figyelmünket: „Arra, hogy lehetünk bizonytalanok, mint Mária, végigmehetünk minden test útján, mint Mária, és hogy keresztény emberként a szolgálat az utunk, mint Máriának, nem pedig a hatalmaskodás.”

A tárlaton közreműködött Kóródi-Kovács Anna énekes.

A kiállítás szeptember 15-ig látogatható a Triangulum Galériában, 10–18 óráig. A kiállítás zárónapján, 16 órakor, az Ars Sacra Fesztivál keretében Józsa Judit tart tárlatvezetést a látogatóknak. További információ a kaptalandomb.hu oldalon.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti

Magyar Kurír