Boldog és mosolygós, 80 és 101 év közötti idős hölgyek fogadták Leó pápát a Szent Márta nővérei kongregáció tagjaival, rendfőnöknőjével együtt. Miután egy fiatal ápolónő üdvözölte, együtt imádkoztak, énekeltek, majd a pápa az énekek szavairól és a vasárnapi evangéliumról beszélgetett velük. Lukács evangéliuma Jézus látogatásáról szólt Márta és Mária házában, „és ma itt vagyok Betániában, a Szent Mártában” – viccelődött.
Arra buzdította őket, hogy „használják ki az életüknek ezt az idejét arra, hogy megéljék azt a dimenziót, amit Mária megélt, hallgassák Jézus szavát, és imádkozzanak”. A pápa megköszönte az imádságukat, hangsúlyozva, hogy az „sokkal fontosabb, mint gondolnánk”. „Az életkor nem számít: Jézus közeledni akar, vendégségbe jön hozzánk és arra hív minket, hogy legyünk mi magunk is tanúságtétel, fiatalként vagy már nem annyira fiatalként” – tette hozzá.
Tanúságtétel az imádságban, a hitben
„Ti a remény jelei vagytok – zárta gondolatait –, sokat adtatok az életben”. XIV. Leó arra kérte őket, hogy folytassák ezt a tanúságtételt az „imádságban, a hitben, mint egy család, amely azt adja az Úrnak, amije van”.
Az üdvözlések és köszönetnyilvánítások után frissítőt kínáltak a teraszon a pápának, aki „élvezte a szép kilátást a tóra, és ivott egy kávét és egy üdítőt, aztán egyszerűen csak beszélgetett velünk” – mesélte a ház vezetője, Eliana Martinelli nővér.
![]()
A látogatás végén megtekintette az intézményt. A ház hat szerzetesnővére ajándékba adott neki egy ikont a Szent Családról, és adományt adtak a missziójára: „Tudjuk, hogy nagyon fontos neki a jótékonyság a szegények felé” – mondták.
„Nagy öröm csillogott mind az ő, mind a mi szemünkben, tapsvihar közepette távozott, és még az autóból is integetett nekünk – emlékezik vissza Eliana nővér. – Csodálatos, gyönyörű élmény volt. A pápa minden vendéget és az egész személyzetet üdvözölte, megáldotta. Jelenléte mindig üzenet, amely erősíti a vele való kapcsolatunkat. Vendégeink örömükben sírtak” – mondta.
„A pápa személyisége mély benyomást tett rám. Egyszerűséget és meghatódottságot láttam rajta. Olyan meghatottságot, amit nem szégyellt kimutatni. És ez engem is meghatott – mondta a 85 éves nápolyi asszony, Adriana Ciccone, aki három hónapja lakik a házban. – Látszik, hogy olyan ember, aki nem fél attól, hogy önmagát adja.”
A Castel Gandolfó-i idősek otthonát a Szent Márta nővérek vezetik, akik egy 1878. október 15-én, boldog Reggio Tamás által alapított kongregáció tagjai. 1946 óta élnek Castel Gandolfóban. „Apostoli munkánk célja – olvasható honlapjukon –, hogy idős hölgyeknek nyugodt elhelyezést biztosítsunk méltó környezetben. Olyan helyet, ahol a lélek is megnyugvást talál, amely a csend és az imádság, a vendégszeretet és az egyszerűség helye, mint Betánia.”
Amikor július elején a Szent Márta otthon lakói megtudták, hogy XIV. Leó pápa a nem messze fekvő pápai villákban tölti pihenését, tollat és papírt ragadtak, és levelet írtak neki, hogy meghívják. „Személyesen adtam át a meghívót a Barberini-villában – árulta el Eliana nővér, az idősek otthonának vezetője. – Ezt követően egy ideig nem kaptunk hírt, egészen három nappal ezelőttig, amikor felhívtak minket, és bejelentették, hogy a pápa július 21-én, hétfőn 10.25-kor eljön hozzánk.”
Az első reakció minden volt, csak nem visszafogott: „A hír hallatán rendkívül izgatottak lettünk. El sem hittük, hogy igaz lehet” – mondta mosolyogva Eliana nővér. Nem csoda, hiszen a legutóbbi pápa, aki meglátogatta ezt a tóparti idősotthont, VI. Pál volt 1965-ben. Az első megdöbbenés után, akárcsak Márta, ők is felgyűrték az ingujjukat: „Elkezdtük előkészíteni mindent az érkezésére. És ma, rendkívül pontosan, Leó pápa megérkezett hozzánk. Amint megérkezett a kíséretével együtt, azt mondta:
„Meghívtatok, hát itt vagyok.”
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége 1., 2.
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria