„Reményt és jövőt adok nektek” – Ifjúsági lelkigyakorlatot tartottak a kárpátaljai Szinyákon

Külhoni – 2026. november 6., péntek | 9:01

„Reményt és jövőt adok nektek” mottóval rendeztek lelkigyakorlatot fiataloknak október 23–25. között a Szinyákhoz tartozó kékesfüredi lelkigyakorlatos házban Koronkai Zoltán SJ miskolci plébános vezetésével. Sok magyar fiatal érkezett a munkácsi egyházmegye településeiről: Ungvárról, az ungvári járás falvaiból – Szelmencről, Szürtéről, Császlócról, Rátból –, valamint Munkácsról és Nevetlenfaluból.

A közel ötven résztvevő számára rendezett hétvége programja nagyon színes és változatos volt. Néhány mozgásos játékkal kezdődött, majd egy „buszvárós” megérkezés volt a ház előtti téren, ahol a fiatalok megoszthatták egymással, hogy ki milyen „csomaggal” érkezett, mi van a szívében, mikkel küzd, mit vár ettől a hétvégétől. Majd – immár az épületben – finom vacsora és kellemes meleg várta a résztvevőket.


Az este további részében Koronkai Zoltán atya mondott néhány gondolatot az örömmel, boldogsággal kapcsolatban, amit kiscsoportos munka követett: a fiatalok átbeszélték, majd plakátokon meg is jelenítették a boldogságra irányuló vágyaikat és reményeiket.

Másnap közös reggeli imát tartottak a szabadban a fiatalok. Reggeli után felmentek a domb tetején álló nagy kereszthez, ahol a miskolci plébános impulzusait követve próbálták meghallani Isten hangját, illetve meglátni az Ő arcát a természetben. A lelkigyakorlatozók időt kaptak egy csendes sétára az erdőben, egy „beszélgetésre” a fákkal, Isten teremtett világával. Közben volt lehetőség lelki beszélgetésre és szentgyónásra is a kereszt tövében.


A délelőtt további részében a fiatalok azzal foglalkoztak, hogy mi az, ami reményt tud adni nekik ebben a rohanó, Istentől elszakadó, tőle távolodó világban. Mindezt újra kiscsoportokban történő megbeszélés követte, amit később képi ábrázolás vagy pantomim formájában összegeztek a többieknek.

Délután keresztutat imádkoztak, saját maguk által írt elmélkedésekkel.


Természetesen mindennap volt szentmise a templomban. 


A lelkigyakorlat csúcspontja pedig a fiatalok túlnyomó többsége szerint a szombat esti szentségimádás volt, amelyen egyéni szentségi áldást kaptak, és közbenjáró imádságot is kérhettek a lelkigyakorlatozók.


„Feltöltődve, lélekben megerősödve, reménnyel teli szívvel tértünk vissza a mindennapokba. Hála és köszönet érte elsősorban a Jóistennek, valamint a segítőknek: Mihalovics Krisztinának és Attilának, Fudella Attilának és persze Zoli atyának” – írta beszámolójában Megyesi László diakónus, ifjúságpasztorációs felelős.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria