„Reményteljes jövőt adok nektek...” – Elmélkedéssorozat a teremtés hetében (6.)

„Mert üdvösségünk reménységre szól.
Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység;
hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?” (Róm 8,24)

Reményhordozók vagy reményvesztettek vagyunk? A számok nem túl reménykeltők. A teremtésvédelem megrendítő adatai közül hadd emeljünk ki két számot. Ha a Földön mindenki olyan ütemben fogyasztana, mint egy átlagos lakos az Európai Unióban, akkor körülbelül 2,8 Föld bolygóra lenne szükségünk. (Ez meglehetősen felülmúlja a világátlagot, amely körülbelül 1,7 bolygónak felelne meg.) A másik adat szerint 2023-ban augusztus 2-ára esett a túlfogyasztás napja: vagyis az emberiség fogyasztása globálisan ekkorra lépte át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. (Mintegy ötven évvel korábban még december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség.) Magyarországon tavaly egyébként május 30-án volt ez a forduló nap, tehát két hónappal gyorsabban képesek voltunk „túlfogyasztani”.

A jövőbe tekintve mennyire lehetünk reménykedők, ha ezeket a tendenciákat látjuk? Elveszíthetjük-e Istenbe vetett bizakodásunkat, ha nem látjuk az emberi gondolkodás fordulatát és nem tapasztaljuk az ökológiai megtérés jeleit?

Mindig ámulatba ejt a jeremiási remény-prófécia, amellyel Isten megszólítja népét: „Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek!” (Jer 29,11b) Egy olyan fájó élethelyzetben hangzik el ez az isteni biztatás a reményről, amikor a nép évtizedeket tölt el a szabadulás, a pozitív változások jelei nélkül, tart a babiloni fogság. Még elgondolkodtatóbb, hogy az idegenben járó, tehát úton levő népének ilyen feladatokat ad a Teremtő és Mindenható Isten: „Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét. (...) Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” (Jer 29,5b.7)

Isten népe a legvészjóslóbb körülmények között is reményhordozó nép lehet. Az Újszövetség egyenesen arról tesz bizonyságot, hogy mi bővelkedhetünk a reményben, mivel Isten a reménység Istene (vö. Róm 15,13). Nem üres tehát a keresztények reménysége. Mélysége, tartalma, alapja van: Krisztusba vetett remény ez, amely az igazi reménység. Nem egy légből kapott álom és alaptalan optimizmus.

Üdvösségünk reménységre szól, és ezt a reménységet azért látjuk, mert ez a reménység Krisztus-arcú.

Lehet, hogy ma még nem látjuk a nagy megoldásokat és a nagy változásokat. Lehet, hogy ma az ökológiai bűneset példái árasztanak el minket, ami fáj a Földnek és minden teremtménynek, beleértve minket is. Lehet, hogy ma szorongással és félelemmel tölt el a klimatikus változás, az emberi hanyagság, tudatlanság és önzés. De mi láthatjuk a hit és a remény embereiként az apró eredményeket és a lassú változásokat, folyamatokat is. A reménységünknek Krisztus-arca van, aki harmóniában tudott élni az egész teremtettséggel, és aki meg tudott tenni aprónak látszó, de fontos lépéseket néhány emberrel, a tanítványokkal.

A teremtés védelme konkrét tettekkel indul el, amelyek legtöbbször talán kicsinek látszanak. De a keresztények reménye nem passzív várakozás, ha nem aktív reménység: feszült figyelem és cselekvés a jövőért, ha kell, akkor a kis lépések megtételével. Ne add fel, légy te is Jézus Krisztus reményhordozó tanítványa, mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten gyermekeinek megjelenését! (Khaled A. László)

Imádság

Kegyelmes Istenünk! Tanúi vagyunk a Föld és minden teremtmény kiáltásának és szenvedésének. Adj a szívünkbe készséget, bátorságot, hogy reménykedjünk és cselekedjünk az igazságosságért és a megújulásért! Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Fotó: Merényi Zita

Forrás: teremtesunnepe.hu

Magyar Kurír