„Szemed szenteltvizeknek kútja…” – Csinszka összegyűjtött versei

Összegyűjtötték Ady Endre életében és holtában erősen megosztó személyiségű „gyermek-feleségének”, Boncza Bertának, szerelmük becenevén Csinszkának ez idáig fellelhető valamennyi versét. Az összesen ötvenhét költeményből álló gyűjtemény Zeke Zsuzsanna kezében értő és érzékeny gondozóra talált, s komoly filológiai pontosságot kínál az 1931-es első kiadáshoz képest. A maga mértéktartó, mértékadó és elegáns módján szépen illeszkedik ez a kötet a sine ira et studio (harag és részrehajlás nélküli) Csinszka-rehabilitációk sorába. Ezek közül most csupán egyet említek meg, Rockenbauer Zoltán értékes tényfeltáró könyvét, amelynek címe: Csinszka, a halandó múzsa – Ady özvegye, Babits szerelme, Márffy hitvese.

Tiszteletre méltó e témában Vastag Andrea munkássága is, aki egy monográfiával – Csinszka – a „halálraszánt, kivételes virággal”, illetve a „Szivem véresre szétzúzott játékkal” igyekezett árnyalni a 21. század Csinszka-képét, amikor a versekhez részletes elemző tanulmányokat fűzött. S természetesen érdemes felidéznünk magunkban az 1987-ben bemutatott, Csinszka című, Deák Eszter rendezte filmet is, amelyben a nevezetes szerelmespárt Jordán Tamás és Nagy-Kálózy Eszter keltette életre.

De összpontosítsunk a továbbiakban – Dénes Zsófia, Ady Lajosné és más, Csinszkára „fújó” kortársak ellenérzéseit félretéve -- a jelen kötetre, amely már címlapja színével is üzen nekünk. Székely Aladár gyönyörű fotója ugyanis nem szépiabarnában, hanem puha lilában jelenik meg előttünk. Akár egy 1913-as Ady-levél sorai is eszünkbe juthatnak erről, a rajongó intézeti lány és a híres poéta távkapcsolatának idejéből. Különösen egy valamelyest éles, de megértő és megbecsülő kis szerkesztői mondat: „Lázas, forró, formátlan, de becsületes panaszok, egy-egy kis affektáltsággal mazsolázva.” De – legyünk igazságosak – ugyanakkor tehetség- és szabadságvágy-mazsolákkal, diáklányos bölcsességgel is. Amelyek megmutatkoznak már Csinszka tizenöt éves korából fennmaradt Erzsébet Nő Iskola című ujjgyakorlatában, vagy az 1910-ben, egy évvel később már a svájci Lutryben, egy előkelő leányintézetben papírra vetett Itt nincsen láz című, háromrészes költeményben, amely a svájci táj és a sokszor rideg svájci mentalitás pontos képét adja.

Az Ady Endréhez kötődő, róla szóló portrék sorában kitüntetett helye van a tagadhatatlanul „adys”, mégis drámai és hatásos Ady vezérnek, vagy az 1914-ben, már jegyességük évében Csucsán született kettős arcképnek, az Énekek énekének. Ennél még jóval tömörebb, szebben megkomponált az ugyancsak csucsai keletkezésű, 1915-ös Ady, amelyben ez a tapasztalatlan „child-wife” gyönyörű, sok későbbi tévedését, hibás lépését feledtető gesztussal szakralizálja szerelmi és alkoholos mámoroktól kétszeresen is súlyos beteg férjét. Olvassuk most együtt az Adyt tiszta férfi-gyermekké szentesítő, legszebb sorokat:

„A vágyad, álmod, hited tiszta
aludni a bölcsőd vár vissza
Drága, félelmes, szent, kegyetlen,
Be megható vagy, be egyetlen.”

(Ady)

Az igazán jelentékeny Csinszka-versek sorából nem hagyhatjuk ki azt a másvilágra küldött üzenetet sem, amelynek címzettje a „másik” várkisasszony, az erdődi, Petőfi Sándor özvegye, az ugyancsak irodalmi utakra lépő, s férje halála után második házassága miatt sokat támadott Szendrey Júlia. Igaz ugyan, hogy a Csinszkát számos festményen megörökítő, életük tizenöt közös évében körülrajongó, ambícióit tisztelő és támogató Márffy Ödön nem volt olyan rossz választás, olyan cudar férj, mint Petőfiné második társa, Horvát Árpád. De a közvélemény minden időben kegyetlen volt; „nagy emberek” feleségeinek nem bocsátják meg, ha nem akarnak egy életen át az „özvegyi fátyol” alatt éldegélni. Gondoljunk csak a Marie Curie-t ért irgalmatlan támadásokra, amikor jóval Pierre halála után újra szerelmes merészelt lenni… A Mikes Lajos kiváló Szendrey Júlia-könyve megjelenésének évében, sőt, hatására született vers záróversszaka így hangzik:

„Nyugtalan évek viharvert ködén át
halott testvér nyujtsd felém a kezed
Elvérzett hősök csillagfényes utján
Az utunk egy közös sírhoz vezet.”

(Üzenet Juliának)

Ha pedig bárki igazán nagy verset keres Adyné könyvében, talál azt is. 1931-ben, három évvel nagyon korai halála előtt született az a vallomás, amelyről a jelen kötet a címét kapta. Az írófejedelem ekkor már tizenhárom éve halott, s ezek a sorok felidézik bennünk az Ady halála napján, még a szanatóriumban készült képet, s a költő halotti maszkját is. Ez a vers is halotti maszk, a feleség alkotása:

„Szemem – barnult arcokra vonza
ma is – bőrének – izzó bronza –
(….)
Sorvasztó tüzű rosszasága
mélyén vezekelt – a jósága.
(…)
Nem hasonlított senkire
sem a szeme – sem a szíve –
kínból halálba szépült szája
sem az áldása – sem az átka
mert a Csodának nincsen párja.”

(Vallomás a Csodáról)

Az egyensúly kedvéért – s hogy az olvasóknak is ajánljunk egy kis szárnypihenőt – ne felejtsük el azért a nem tragikus, hanem kedvesen csipkelődő Csinszka-verseket sem, például a közszeretetnek örvendő Kemény Simon szerkesztő úrhoz szólókat, vagy éppen a hosszú és humoros Fent a szőlő dombokont, amelynek egyik kulcsszava csaknem évtizedekkel később Mesterházi Lajos népszerű opuszából, A Zebegényiekből, s annak filmváltozatából köszön vissza: „Zebe-zebe / Az ebéd vígan lezajlik…”

Zeke Zsuzsanna jegyzetei és sok részletkérdést megvilágító utószava mellett külön ajándék a függelék: verskéziratok (olykor rajzosak!) Csinszka erőteljes, határozott kézírásával. Azt is a gondosan és szeretettel készült könyv javára kell írnunk, hogy a Jaffa Kiadó munkatársai nem változtattak a versek szeszélyes helyesírásán és központozásán, amelyek részben talán annak köszönhetők, hogy a svájci intézetben tilos volt ékes-érdes anyanyelvünk használata.

A könyv, mint a bevezetésben jeleztem is már, népes olvasóközönségre számíthat, s arra is, hogy sokak figyelmét felhívja arra a költőre, akinek élete utolsó szakaszában Csinszka nem csupán a múzsája, de gyengéd és elszánt, saját, korábban elkényeztetett kis lényét háttérbe szorítani képes gondozója is volt.

(Mert a csodának nincsen párja – Csinszka összegyűjtött versei, Jaffa Kiadó, Budapest, 2018.)

Fotó: Fortepan

Petrőczi Éva/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. február 25-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.