„Szeretettel van tele e könyv, olvassák szeretettel” – Megjelent Sajgó Szabolcs SJ verseskötete

A könyvbemutatón megjelenteket Munkácsi Péter, a Párbeszéd Háza kommunikációs osztályának munkatársa köszöntötte.

A verseskötet születéséről Horváth Bence, a Kortárs Kiadó vezetője beszélt. Elmondta: a verseket Sajgó Szabolccsal közös barátjuk ajánlásával kapta meg idén tavasszal. Beleolvasva a költeményekbe azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy azok minden szempontból megfelelnek a kiadó szellemiségének, színvonalának, ezért vállalták a kiadást.

A Kortárs Kiadó vezetője megismerkedett Sajgó Szabolccsal, és megtervezték a kötet kiadását. Együtt döntötték el, hogy a könyv a Kortárs-verssorozatban jelenjen meg.

Horváth Bence kiemelte, hogy Kákonyi Júlia színes illusztrációi szorosan hozzátartoznak a versekhez. Az említett verssorozatban nincsenek képek, de itt kivételt tettek. A kiadó igazgatója arra kérte a megjelenteket: nagy szeretettel, figyelemmel és lassan olvassák Sajgó Szabolcs verseit, mert „hihetetlenül tömör poétika ez a kötet. Mint a legjobb borokat, kortyolgassuk, ne akarjunk túl sokat egyszerre, várjuk meg, hogy a költemények maguktól induljanak meg a lelkünkben.”

A bemutatón Lackfi János költő felolvasta a kötethez írt előszavát. Kiemelte: Sajgó Szabolcs költészete „átkódoló líra. Hoz valamit, öt kenyeret és két halat. Hoz valamit, egyetlen mustármagot a markában. Hoz valamit, edényben kis kovászt. Hoz valamit, lámpásba való olajat. És próbálja átváltani, átváltoztatni. Szakmai ártalom lenne? Hiszen aki katolikus pap, az minden áldott nap az átváltoztatás bűvkörében él… Mi mást fordítanak még le ezek a sűrített beszéddel fogalmazott, csupa kisbetűvel rejtjelezett, tömény szövegek?

Mai időket hangolnak bibliai időkre. Régi történetet szőnek a maiakba. Eseti tartalmakat változtatnak örökké. Minden időket alakítanak át minden időkké.”

Az előszót jegyző Lackfi rávilágított: Sajgó Szabolcs „a romlás, a hanyatlás jeleit, a fájdalmak, a veszteségek emlékét is előszeretettel kódolja át egy tágasabb összefüggésrendszer, egy örök számrendszer elvei szerint. Szüntelen aggodalom csendül az út szélére pottyant magok miatt, részvét a társadalmi konszenzusokból kifeledettek, a kóbor lelkek, a lézengők, a számkivetettek iránt”,

a költő fölteszi a kérdést: „a többivel vajon mi lesz?”

Lackfi János ismertetésében kiemeli: „Nyugtalanító az észrevétlen elfolyó élet érzete”, ugyanígy, felkavaró az elkoptatott emberi lelken eluralkodó fásultság, közömbösség detektálásakor elhangzó kérdés: „miért kellene megszokni”, amit nem lehet. Az otthontalanság képeinek „talán” legkeserűbbike: „Fekete anyatej”-et mutat. „A pucéran érkező ember nincstelensége, kiszolgáltatottsága még kiáltóbb, ha beleborzongunk: kell-e a „meztelen Isten?” Mindennapi kiábrándulásaink mondatják a beszélővel: „a szív túl közel/ nem könnyű rátalálni”.

A kötetet ismertető költőtárs hozzáteszi: „Van, akinek élethosszan sem sikerül, s még jóra törekvők is szüntelenül szem elől veszítik ezt a húsból való kis légkalapácsot”. Lackfi fölteszi a kérdést: „Hogy mindezek a keserves megállapítások mégis miképpen lényegülnek az ég felé törekvő egyetemes rend részeivé?” Kifejti: egészen más a perspektíva, ha úgy szemléljük:

„annyi minden történik/ útban a menny felé”.

És a „végső kétségbeesés, a komor színek nem pusztán azért nem falnak fel mindent, ami lüktet, ami lélegzik, mert akinek bölcs szemüvegén át látjuk a tájat, az kedves és optimista ember. Az átlényegítő valóságlátás forrása egyfajta síron túli vérátömlesztésnek köszönhető…”, ahogyan Sajgó Szabolcs írja: „a beteljesült idő hajszálerein / ömlik belém szerelmed”. Szeretettel van tele e könyv, olvassák szeretettel – mondta befejezésül Lackfi János.

Ezután kerekasztal-beszélgetés következett. Lackfi János kérdéseire Sajgó Szabolcs és Kákonyi Júlia iparművész válaszoltak.

A Párbeszéd Házának igazgatója emlékeztetett: az utolsó verseskötete 2012-ben jelent meg, kapuid bennem címmel. A mostani kötetben szereplő hetven vers azóta született. (A hetvenes szám utalás Sajgó Szabolcs közelgő, hetvenedik születésnapjára – a szerk.)

Lackfi János leszögezte: a kötet gyönyörűen illusztrált, elképesztő világot teremtenek ezek a rajzok.

Kérdésére, hogyan született meg az együttműködés a képzőművész és a költő között, Kákonyi Júlia elmondta: régóta ismeri Sajgó Szabolcsot, évekkel ezelőtt találkoztak először Dobogókőn, egy lelkigyakorlaton. Ez a pap költő negyedik kötete, amihez illusztrációkat készít. Kákonyi  Júlia szavaiból kiderült: mindig a versek születnek meg előbb, amelyeket többször elolvas, utána készíti el ezekhez az illusztrációkat. Igyekszik kifejezni a versek képeiben a mélyebb tartalmakat.

Lackfi János Szabolcs atyához fordulva kifejtette: Móricka elképzelése szerint egy pap szerzetes szent életet él, folyamatos lelki békében és nyugalomban, ehhez képest Sajgó Szabolcs kötetében, de Krisztus életében is rengeteg olyan feszültség van, melyeket valamilyen formában hordozni kell, vagy békévé transzformálni. A boldogmondások például erről szólnak, hogy boldogok, akiket üldöznek, pedig a „csudát azok”, emberi értelemben nem lehetnek boldogok. „Összefüggésben van-e az, amikor te verset írsz, azzal, hogy éppen beleütközöl egy olyan feszültségbe, amit másképp nem tudsz feloldani? Problémamegoldásra, szublimálásra használod a verset, vagy pedig teljesen független a problémától?” – hangzott Lackfi János kérdése.

Sajgó Szabolcs válaszában leszögezte: terápia számára a versírás. Az ember azt a problémát látja meg másokban, a világban, ami saját magában is ott van. A világ problémája és az én problémám valahol azonos. Megtalálni azt a szintet, ahol ez békévé oldódik, nagyon nehéz, de erre kell törekedni.

Szabolcs atya kifejtette: újból és újból visszatér a jézusi történethez. Vallja:

ami a világban van, abból semmi nem idegen az Isten számára.

Akinek van némi tapasztalata a transzcendenciáról, az könnyen beleesik abba a hibába, hogy megmondja másoknak a biztosat, állandóan érzi magában ezt a kísértést. Tudatosítani kell, hogy ez nem kóser. Tulajdonképpen mindegyikünknek egy részigazsága van, ez nem azt jelenti, hogy minden érvényes és igaz, de a legjobb sejtéseink, meglátásaink kiegészítik egymást. Kell, hogy egymás számára valami pluszt jelentsünk, kölcsönösen, mert akkor tudunk valami szépet hordozni együtt.

*

A rendezvényen Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész olvasott fel Sajgó Szabolcs verseiből, többek között az Ingyen című költeményt:

köszönöm/
hogy nem kell/
bérleti díjat fizetnem/
szívedben/
a hogy lehetek ott az/
aki vagyok”

Az eseményen fellépett Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész és Fülep Márk aranyfuvolás előadóművész.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír