„Szeretlek, mert vagy!” – Lelkinapra hívták a kaposvári egyházmegyei Irgalmasság Háza szolgálóit

Hazai – 2023. április 17., hétfő | 19:22

A Kaposvári Egyházmegye által fenntartott Szent Fausztina Irgalmasság Háza lelkinapját április 16-án, irgalmasság vasárnapján tartották. Az eseményen Varga László kaposvári megyéspüspök a szeretetről és a szabadságról beszélt tanításában.

A lelkinap rózsafüzér imádsággal és zenés dicsőítéssel kezdődött. Ezt követően hangzott el a főpásztor tanítása.

A Jelenések könyvében arra hív bennünket a Lélek, hogy térjünk vissza az első szeretethez – emlékeztetett Varga László püspök. – Amikor azt érezzük, hogy feltétel nélkül szeretve vagyunk, és úgy szeretnek minket, amilyenek vagyunk, akkor szabadságélményünk van. Fordítva is igaz: amikor szabadnak érezzük magunkat, akkor nagyon könnyű szeretni a másikat és könnyű elfogadni tőle a szeretetet.

A legalapvetőbb félelmünk, hogy nem tudunk szeretni, s hogy nem vagyunk szerethetők. Nehezen hisszük el Istennek, embertársainknak és önmagunknak is, hogy tényleg szerethetők vagyunk – emelte ki a főpásztor. –

Jézus Krisztus azért jött, hogy felébressze a hitet Isten irántunk való szeretetében; azért, hogy végre merjünk hinni abban az atyai szeretetben, amely minden feltétel nélkül azért szeret bennünket, mert vagyunk.

Egész életünkben arra nevelnek bennünket, hogy szerethetők vagyunk, ha…; ha teljesítünk, felmutatunk valamit, vagy ha rendesebbek leszünk.

Van valaki, aki azt üzeni nekünk Jézus Krisztus megtestesülése, halála és feltámadása által, illetve a Szentlélek kiárasztása által, hogy „szeretlek, mert vagy”. „Szeretlek, mert az enyém vagy.” „Szeretlek, mert te a gyermekem vagy.”

Nem merjük elhinni. Mennyi bizonyítékot soroltunk már fel, hogy szeressen minket az Isten, s hányszor bújtunk el szégyenünkben szeretete elől, mert nem mertünk hinni abban, hogy Isten az Irgalom és a Szeretet.

Olyan jó lenne, ha ez az irgalmasság vasárnapja azt az ajándékot hozná kinek-kinek az életében, hogy visszatér az első szeretethez, a szeretet forrásához!

– hangzott el Varga László kaposvári megyéspüspök elmélkedésében.

A főpásztori tanítás teljes egészében meghallgatható az alábbi YouTube-felvételen:

Csendes szentségimádással folytatódott, majd szentmisével zárult a lelkinap.

*

Az Irgalmasság Háza egyik alappillére az Imádság Háza szolgálat, mely keddenként szentmisére és gitáros dicsőítésre hívja mindazokat, akik szeretnék megélni a dicsőítő imádságban rejlő egységet. Minden hónap első keddjén a szentmisén is gitáros csoport szolgál.

Az imaalkalmak 18 órakor kezdődnek a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A Szent Fausztina Irgalmasság Háza szolgálatairól bővebben ITT olvashat.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria