„Szeretném, hogy senki se érezze magát elhagyottnak” – Interjú Pál József Csaba püspökkel

Arra a kérdésre, hogy jelenleg egy-egy plébánián milyen csoportok vagy közösségek működnek, a legtöbb hívő a következőket sorolja: egyháztanács, énekkar, rózsafüzér-társulat, imacsoport, ifjúsági csoport. Természetesen a felsorolás nem teljes, hiszen a plébánián működhet még családos csoport, ifjúsági énekkar, karitászcsoport, a különféle lelkiségi mozgalmak csoportjai, ministránsok csoportja – és a sort bizonyára lehetne folytatni.

A temesvári egyházmegyében a főpásztorral való találkozók többnyire egy-egy plébánián zajlottak, ahova a szomszédos egyházközségből is érkeztek résztvevők. Eddigi hat találkozón tíz plébánia közösségvezetői vettek részt, az alkalmak pedig a jövőben is folytatódnak.

– Püspök atya, hogyan született meg a gondolat, hogy az egyes plébániákon tevékenykedő csoportok és közöség vezetőivel, felelőseivel találkozzék?

– A püspöki vizitációk alkalmával az egyes plébániákon már volt alkalmam találkozni a különböző csoportokkal, így részben innen származott ez az ötlet. Nemrég pedig, amikor olvastam a 16. püspöki szinódus rendes közgyűlésének második ülésszakára megjelentetett Instrumentum laborist, úgy gondoltam, hogy ha vannak közösségek, akkor ezek vezetőit fel kell fedezni, majd támogatni, segíteni, képezni kell. Meg is szoktam kérdezni minden találkozó végén, hogy akarnak-e fejlődni a végzett tevékenységükben, mert akkor a jövőben még biztosan találkozni fogunk. Már maga a találkozó is egyfajta képzés, hiszen a legtöbbet egymástól tanulják. Ott, ahol tizenöt-húsz vezető elmondja, hogy az ő közösségében mit tesznek, illetve, hogy ő mit tesz a közösségéért, a többiek is mind tudnak tanulni. Úgy terveztük, hogy a résztvevők ne legyenek túl sokan egyszerre, egy-egy találkozón körülbelül 15 felelős legyen jelen, hogy mindenki legalább röviden bemutathassa közösségét, csoportját, és mindenkit meg tudjunk hallgatni. Általában minden alkalommal kicsit többen jöttek el. Előzőleg megkérdezem a plébánostól, hogy milyen csoportok működnek az adott plébánián, azt követően döntöm el, hogy egy, két vagy három plébánia felelőseivel találkozom. A találkozók úgy zajlanak, hogy néhány üdvözlő szó után a résztvevők beszámolnak a tevékenységükről az adott közösségben. Nagyon felemelő beszámolókat hallhattunk, Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök atyával meg is jegyeztük, hogy mennyi kincs, mennyi érték van a plébániáinkon és milyen sok az elkötelezett ember. Az egyik csoportfelelős például elmondta, hogy ők Lectio divinát, szentírásolvasást tartanak. „Nem vagyunk nagyon képzettek – mondta. –Elolvassuk az aznapi evangéliumot, akár többször is, majd imádkozunk, és Isten Igéje néha megérint minket. Az évek alatt átalakult a gondolkodásmódunk.” Egy idős hölgy például elmondta, hogy nyolcvan évesen körülbelül tizenöt hasonló korú asszonyból álló imacsoportot vezet, minden hónapban találkoznak, és ha valaki éppen nem vesz részt, azt felkeresik az otthonában, beszélgetnek, segítik egymást. Amikor a csoportfelelősök bemutatkoznak, látszik, hogy milyen sokféle tevékenységet végeznek: egyik énekkart vezet, a másik karitászcsoportot, a harmadik rózsafüzér-társulatot, a negyedik Schönstatt-imacsoportot vagy más imacsoportot. Van, aki egy faluban a csupán néhány személyből álló kis katolikus közösséget fogja össze, akikkel rendszeresen összegyűlnek imádkozni, Szentírást olvasni. Nagyon szépnek találom ezt a különbözőséget, amelyek azonban együtt alkotják a plébániai közösséget. Szoktam kérni a felelősöktől, hogy találjanak egy helyettest is maguknak, aki továbbviszi a tevékenységet akkor, amikor az illető közösségvezető éppen valami okból nem tud jelen lenni. Fontos továbbá, hogy

a legtöbb közösség missziós jellegű, nincsenek megelégedve azzal, hogy csak ők találkoznak, hanem szeretnék megszólítani a többi hívőt is.

Az ilyen találkozók alkalmával arra is figyelek, hogy ki milyen irányban kell fejlődjék. Elsősorban legyenek Krisztus tanítványai, növekedjenek a krisztusi életben és erre segítsék a többieket is, mindegy, hogy milyen csoportot vezetnek.

– Az elmúlt években az egyházmegyében zajlott egy átfogó felnőttképzés. A csoportvezetők közül vannak, akik ennek a tanfolyamnak a végzősei, illetve akik nem, azok számára terveznek-e hasonló tanfolyamot szervezni?

– Egy részük valóban részt vett ezen a felnőttképzésen, mások azonban nem. Vannak tehát olyan felelősök is, akik részt vennének egy következő kurzuson. Ugyanakkor szeretnénk, ha azok, akik már elvégezték a tanfolyamot, átadnák tapasztalataikat az új képzés résztvevőinek, ezt a szervezéskor figyelembe vesszük. A következő kurzust jövő év februárjában kezdenénk, erről azonban még nem született döntés. Most szeptemberben, amikor részt veszünk a különböző pasztorális irodákkal tartandó megbeszélésen, véglegesítjük majd az időpontot.

A közösségek azért is fontosak, mert a legtöbb ember ma már nem él hagyományos falusi közösségben. Régen falun az emberek természetes módon élték a közösséget. Ha valakinek szüksége volt valamire, a falu segítette. Láttam például a szülőfalumban, hogy ha valakinek leégett a háza, az emberek félretettek minden egyéb mezei munkát és felépítették azt a házat. Vagy ha valaki meghalt, a faluból mindenki küldött a gyászoló családnak egy kis lisztet, tojást, vajat, hogy ezzel is segítsék őket. Összetartottak, tudtak egymás gondjairól, bajairól. Ma ebben a szétszórtságban, főleg a nagyobb városokban, ez már nem magától értetődő. Ezeket a közösségeket tehát létre kell hozni, illetve ott, ahol már működnek, buzdítani, támogatni kell. Tehát

ne csak csoportok, hanem közösségek legyenek. A közösség ugyanis azt jelenti, hogy mindannyian név szerint ismerjük egymást, segítjük egymást és van közös célunk.

Egy pásztor elvileg a világon minden juhot gondozni tudna, számára mégis fontos, hogy melyik az ő nyája. Vagyis egy-egy vezető nem csupán irányítja az adott csoportot, hanem felelősséget is vállal a tagokért, odafigyel rájuk, azt nézi, hogy tehet-e valamivel többet is értük. Ha a plébániának sok közössége van, akkor az egy élő plébánia.

– Felmerül a kérdés, hogy az egy plébánia keretében működő csoportok vagy közösségek mennyire ismerik egymás munkáját, mennyire kapcsolódnak be egymás tevékenységébe?

– Ezeknek a találkozóknak az is célja, hogy ezek a közösségek megismerjék egymást, illetve betekintést nyerjenek a szomszédos plébániákon működő csoportok munkájába. A találkozókon részt vesznek a plébánosok is, akik feladata összehangolni a közösségeket. Egy-egy plébánián belül minden csoportnak megvan a maga feladata, a maga autonómiája, ugyanakkor harmóniában kell legyen a többiekkel, és amikor lehet, segítsék egymást. Ezt van, hogy meg tudja oldani a plébános, viszont vannak olyan helyzetek, amikor a plébánosnak erre már nem sok ideje jut. Van olyan papunk, akinek tizenegy faluja, tizenegy temploma van. A kommunikáció megkönnyítése érdekében minden találkozón megalakult egy internetes chatcsoport. Van azonban egy helyzet, ami nem hagy nyugodni. Az egyházmegye területén sok olyan település van, ahol már csak maroknyi hívő él, és a plébános havonta egyszer-kétszer tudja csak felkeresni őket. Ezek az emberek nem érzik egy közösséghez tartozónak magukat, sokkal inkább magukra maradottaknak, elhagyottaknak. Rájuk is oda kell figyelni, és valamilyen formában közösséget építeni velük, de sajnos nem mindenütt vannak olyan személyek, akik ezt felvállalják. Ezt kell valamilyen formában megoldani. Talán egy másik helységből kijárhatna valaki, aki őket összefogja. Rózsafüzér imát, keresztúti ájtatosságot vezet… egy akolitus akár igeliturgiát is tarthat, illetve ezeket az embereket akár szociálisan is támogatni kell.

Nagyon szeretném ezeket a kis falvakat valahogyan elérni, hogy senki se érezze magát elhagyottnak.

Talán ezekkel a csoportvezetőkkel tudunk majd egy kis lépést tenni előre ebben az irányban, ez az én elgondolásom.

– A plébánosok hogyan fogadták a kezdeményezését?

– Úgy láttam, hogy nagy örömmel fogadták. A közösségvezetők munkája számos esetben segítség a számukra. Az egyik faluban például

azokon a vasárnapokon, amikor a plébános nem tud kimenni szentmisét bemutatni, két helybeli asszony összehívja a híveket és együtt imádkoznak. Mennyire jó, hogy amikor a pap kimegy, közösséget talál, akik várják őt.

Az embereknek fontos, hogy ezek a találkozók rendszeresek legyenek. Nem mindenütt sikerül ez még, de reméljük, hogy idővel egyre több helyre eljutnak majd a közösségvezetők.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír