„Szilárd kősziklára” – Zajlik a tihanyi királykripta régészeti feltárása

A tihanyi altemplomként emlegetett szentélyben 1953-ban végzett, majd az 1990-es években zajló részleges kutatások több fontos kérdést megválaszolatlanul hagytak a 11. századi épületről és az alapítók sírjairól. Tisztázásra vár a középkori templom formája, a királykripta és a középkori templom építészeti viszonya, a kripta boltozatának eredetisége, ahogy az ide temetkező I. András király és fia, Dávid herceg sírhelye, illetve a kriptában korábban feltárt további sírok keltezése és értelmezése is. Még nem derült ki, hogy az 1953-ban az altemplom közepére helyezett faragott márványlap alól újra kiemelt, három faládába „csoportosított” emberi maradványok a kripta temetkezéseinek melyik fázisát reprezentálják. Erre a kérdésre most szénizotópos datálási módszerrel próbálnak választ adni a kutatók.

A Tihanyi Bencés Apátság honlapján olvasható információk szerint A tihanyi királykripta multidiszciplináris kutatása címen futó projekt az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kezdeményezésére, annak pénzügyi támogatásával jött létre. Az apátságban a Bölcsészettudományi Kutatóközpont koordinálásával, Takács Ágoston régész vezetésével zajlanak a munkálatok. A projekt irányítója Szovák Kornél professzor; a feltárásban és a leletanyag feldolgozásában az ELTE BTK, a PPKE BTK, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeuma kutatói és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársai is részt vesznek.

Június 14-én az eddig elvégzett munkák eredményeiről tartottak sajtótájékoztatót az apátság látogatóközpontjában. A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum igazgatója, Barkó Gábor Ágoston vezette be az egyórás – terepbejárással záruló – programot. Először Mihályi Norbert Jeromos perjel kapta meg a szót, aki Lécs Ágoston tihanyi apátnak, a barokk templom építtetőjének portréján szereplő feliratra utalva a „supra firmam petram”, vagyis a „szilárd kősziklára” emelt, királysírt őrző apátság nemzeti és kulturális értékéről, az itt imádkozó bencés közösség aktív spirituális jelenlétéről szólt. Az immár ténylegesen is a „tihanyi sziklaalapot” érintő multidiszciplináris kutatás jelentőségét méltatta, amelynek célja, hogy a kripta – múltjának mélyreható megismerését követően – kutatóinak szakmai konszenzusával a lehető leghitelesebben újuljon meg.

Takács Ágoston vezető régész, bencés öregdiák az 1055-ben alapított apátság építéstörténetének fontosabb állomásait villantotta fel: 1526 után végvárrá alakították, 1701-ig hadi célokat szolgált; eredeti rendeltetését visszanyerve, 1720 és 1760 között a visszatért bencések barokk stílusban építették újra. Az apátságot 1899-ben felújították, a királykripta historizáló díszítőfestést kapott, amit akkor távolítottak el, amikor 1953-ban sor került az altemplom említett részleges régészeti feltárására. A jelenleg zajló munka friss eredményeit az időben és az ásatási rétegekben visszafelé haladva László Gyula és Nagy Emese kutatásaitól mutatta be. A visszatemetett földrétegből a 19. századi színes, festett vakolat számtalan töredéke került elő. A 18. századra egy I. Lipót idejéből való, magyar veretű pénzérme és egy korabeli mellkereszt utal. A 16–17. század végvári küzdelmeiről lőszermaradványok, szakállas puskákhoz használt ólomgolyók tanúskodnak. Az altemplom középkori átalakítását valószínűsíti az a Luxemburgi Zsigmond-kori parvus (ezüstérme), amelyet a napokban találtak meg a régészek az ásatási területen. Egy ponton pedig sikerült rálelni a kripta 11. századi járószintjére, a kőpor felhasználásával öntött padló maradványaira is.

Mivel a falkutatást végző Simon Anna nem tudott részt venni a sajtótájékoztatón, Takács Ágoston olvasta fel a rövid beszámolót, amely a középkori falazat, illetve a vakolatréteg szondázásról szólt. Simon Anna műemléki szakértőként a kripta legkorábbi részleteinek minél pontosabb bemérésével és feltérképezésével foglalkozik. A munkálatok keretében többek között kibontották az egykori kolostori átjárót, a nyugati oldalon, a barokk kori fülke mögött pedig annak középkori előzményét gyanítja, ami egy apró, a királyi szentélybe betekintést engedő ablaknyílás lehetett.

Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus a királykriptából kiemelt csontmaradványokat vizsgálja. A tihanyi altemplom ma ismert „visszaromanizált”, sallangoktól megtisztított formáját az 1953-as feltárása után alakították ki. A déli falból kiemelve ekkor fektették le a középhajóban a sodort nyelű körmeneti keresztet ábrázoló 11. századi – feltételezhetően az egykori királyi sírt fedő – mészkőlapot. A márványlap alatti betonteknőben, három ládában helyezték el a Malán Mihály antropológus által a királykripta legrégebbi temetkezéseihez tartozónak gondolt csontmaradványokat. Jelenleg e három kiemelt faláda tartalmának elemzése zajlik. A mostani vizsgálatok direkt célja nem a „királyi csontok” kutatása. Szénizotópos kormeghatározással először is azt szeretnék megállapítani, hogy a maradványok között egyáltalán vannak-e a kripta korai temetkezési fázisából származó csontok. Ha a radiokarbon-vizsgálatok igazolják a 11–12. századi eredetet, akkor reális célkitűzés a DNS-kutatás elvégzése; ha viszont a kapott adatok jóval későbbinek mutatják a maradványokat, a DNS-vizsgálatnak az Árpád-házi temetkezések kutatása szempontjából értelemszerűen nincs relevanciája.

A Pozsonyi krónika, a Képes krónika és a Gesta Hungarorum egyaránt utalt a királyi temetkezésre, I. András és Dávid herceg tihanyi sírjára. A maradványok későbbi sorsáról keveset tudunk. Egy 18. századi „szemtanú”, Bél Mátyás evangélikus lelkész, történelem- és földrajztudós egyik munkájában megjegyezte: „A templom közelében megvan az a kis kápolna, amelyben András királynak lábszárait ma is mutogatják. E lábszárakból mintha csontdaganatok dudorodnának ki. Azt állítják ugyanis, hogy András király, akit közönségesen »Köszvényesnek« neveztek, ideg- és lábfájdalmakban szenvedett; életét a Bakony erdőségeiben fejezte be, s ebben a Szent Ányosnak szentelt és tőle 1055-ben alapított apátságban temették el.” Az e „jellegzetességekről” szóló információk persze a jelenleg rendelkezésre álló anyagok azonosításában ma már aligha segíthetnek.

1953-as ásatási jelentésében László Gyula is csak a feltételezéseit tudta megosztani: „A déli hajó végében lévő, sziklába faragott és kőlapokkal kirakott és fedett, másodlagosan megkisebbített »koporsóban« a többi, eddig mutatkozó csontoktól patinásodásban erősen eltérő koponya, hosszúcsont anyagot találtunk.” Elképzelhető, hogy ezek a sötétebb, valamivel „kezelt” csontok a királyi relikviák, az ily módon „tartósított” földi maradványok lehetnek.

A három láda tartalmát feldolgozó antropológus szakemberek feladata a csontanyag elsődleges tisztítása, azok osteológiai vizsgálata, „hitelesítése”; a maradványok alapján a betemetettek számának meghatározása, nemi és korcsoporti besorolásuk, valamint az „egyének” részletes morfológiai (alaktani), metrikus (méréses), illetve paleopatológiai (betegségekre, halálokokra vonatkozó) elemzése.

Mende Balázs Gusztáv a vállalásukkal kapcsolatban elmondta: augusztus közepére tervezik a csontmaradványok szénizotópos kormeghatározását, szeptember elején kerülhet sor a DNS-vizsgálatra és szeptember végére várható a paleoantropológiai vizsgálatok eredményeinek összegzése.

A sajtótájékoztató keretében felnyitották az ásatás területén megtalált, 1953-ban elhelyezett „időkapszulát”. A zöld sörösüveg száját azonban hiába cementezték be vastagon, az nem tudta megóvni a nedvességtől a belecsúsztatott ívet. A papír barna pernyeként foszlott szét a szabad levegőn; a palackposta üzenete így ismeretlen maradt.

A találkozó végén a jelenlévők a sziklaalapig felásott altemplomban láthatták mindazt, amiről az előadók a látogatóközpontban beszéltek. A feltárást június 7-től minden Tihanyba látogató megtekintheti, egyénileg, de előre bejelentkezve akár szakértők vezetésével is.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír