„Szó és csend... már és még nem” – Szerzetesek vallomásai az imádságról

Az ima önkéntes harc az emlékezésért, amely jelenvalóvá tesz minket az örökké Jelenvaló számára, amely éberré tesz az Éberen Szerető számára, amely irgalmassá, szelíddé, istenfélővé tesz.

Az ima annak az embernek kiáltása Istenhez, aki elengedett minden más támaszt.

A szemlélődő imában igyekszünk figyelni Isten szeretetteljes hívására, és választ adni neki. Ehhez csend szükséges, a külső csend is, de elsősorban a belső csend. Akarunk egy-ügyű, összeszedett emberré válni, mert Krisztus ügye, sorsa, hivatása mienkké válik. Szent Terézia Anyánk többször kéri:

Egyetlen dolgot kérek tőletek: nézzétek Őt (Krisztust)!”

Ezzel a szerető, kitartó tekintettel kezdődik a szemlélődő ima. A mi imánk abban áll, hogy belesimulunk Jézus imájába, egyesülünk Ővele, aki szüntelenül imádkozik Atyjához a Szentháromság kölcsönös szerető életében. Ez az ima tetteket tartalmaz, önfelejtő, áldozatkész tetteket, a hit, remény és szeretet tetteit.

Az ima „definíciója”: Felé fordulva élni. (Tulajdonképpen tökéletes figyelem, de ez ajándék. Ami rajtunk múlik: hogy emeljük fel a tekintetünket.)

*

Az imádság Isten legtökéletesebb alkotása. Egyszerre cél és eszköz, tevékenység és állapot, harc és megnyugvás, mélység és magasság, fény és sötétség, tűz és víz, élet és halál,

szó és csend, szegénység és gazdagság, már és még nem.

Egyszerre földi és mennyei, isteni és emberi, régi és új, véges és örök. Imádság az ég és a föld, az erdő, a hegyek, a virágok, a tenger, az állatok. Az imádság te vagy!

Az imádság: Jézussal együtt haladni a Szentlélek szeretetében a mennyei Atya felé.

Némelykor zöldellő réteken vezet, máskor a halál sötét árnyainak völgyében.

Együtt lenni Jézussal, elfogadni, hogy a kereszt árnyékában van a biztonságom, ahol megtanulható az igazi szeretet. Az Ő fényében válik világossá minden.

Forrás: Vigilia 2009/5. száma; Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Fotó: Szerzetesek Facebook-oldala

Magyar Kurír