„Szűz Mária ölelésében” – XIII. Leó pápa és a magyar egyház (1.)

Gioacchino Pecci volt az a pápa, aki 1896-ban, a magyar állam megalapításának ezredik évfordulóján engedélyezte a Magna Domina Hungarorum (Magyarok Nagyasszonya) ünnepet. A magyar papság mindig érezte Leó pápa atyai gondoskodását, amit a magyar klérus nagy szeretettel, őszinte tisztelettel, olykor szinte rajongással viszonzott.

XIII. Leó pápasága alatt a magyar püspöki kar három körlevelet kapott. Az elsőt 1886-ban, Budavár töröktől való visszavételének bicentenáriumi emlékünnepére; a másodikat, amely a magyarországi egyház helyzetével foglalkozik, 1893-ban, míg a harmadik körlevél az ezeréves Magyarország főpásztorainak, papjainak és híveinek szól, és a magyar honfoglalás, a magyar állam megállapításának ezredik évfordulója alkalmából született, 1896-ban.

E három enciklika ma is tartalmaz napjainkra is érvényes üzenetet: rámutatnak, hogy a magyarságnak milyen döntő szerepe volt a keresztény Európa védelmében, milyen fontos volt a nemzet történelmében a Krisztusba vetett hit megőrzése, a Magyarok Nagyasszonyának tisztelete, a Péter utódaihoz való hűség.

A Quod multum diuque optabamus (Amit hőn és régen óhajtottunk) kezdetű pápai enciklikát XIII. Leó pápa Budavár visszavételének 200. évfordulója alkalmából írta a magyar egyháznak 1886. augusztus 22-i keltezéssel. XIII. Leó negyedszázados péteri szolgálata során rendkívül élénk diplomáciai tevékenységet folytatott, szoros kapcsolatot alakított ki a világegyház számos országával. A magyar főpásztorokhoz intézett első levelében már a bevezető sorokban hangot ad azon örömének, hogy ez a fontos történelmi évforduló végre alkalmat kínál arra, hogy a magyar hívekhez intézze szavait.

Már erősen és régóta vágytunk az alkalomra, hogy beszélhessünk veletek, mint ahogy ezt számos más nép püspökeivel tettük, azzal a céllal, hogy közöljük tanácsainkat a kereszténység virágzását és a magyarok javát illető témákra vonatkozóan.

Ezt most különösen pozitív módon tették lehetővé ezek a napok, amikor Magyarország emlékezve és örömmel ünnepli Buda felszabadításának kétszázadik évfordulóját. A magyarok nemzeti érdemei között ez a felszabadítás örökre kiemelkedő marad, mivel őseitek türelemmel és hősiesen visszaszerezték a fővárost, amelyet az ellenség másfél évszázadon át birtokolt” – kezdi körlevelét XIII. Leó, majd felidézi a „Magyarország megmentőjének” is nevezett előd, XI. Ince alakját, a Buda visszafoglalásában nagy szerepet játszó Szent Liga életre hívóját. Külön kitér az előző korok pápáinak érdemeire is a Magyar Királyság támogatásában:

Elődeink már a kérdéses időszakot megelőzően is arra törekedtek hasonló helyzetekben, hogy táplálják Magyarország erőit javaslataikkal, segélyeikkel, pénzzel, szövetségekkel.

III. Callixtustól XI. Incéig helyénvaló lenne felsorolni sok római pápa nevét ebben az összefüggésben, érdemük elismeréseként. Az összes közül kiválik VIII. Kelemen, akinek a Magyar Királyság országgyűlése – amikor Esztergom és Visegrád felszabadult a török uralom alól – nyilvános hálaadást rendelt el”.

XIII. Leó pápa írásban is megerősítette elkötelezettségét a közös veszélyek elhárításában. Mint fogalmaz: „Minden alkalommal, amikor harcolni kellett a keresztény vallás és szokások ellenségei ellen, így most, amikor egy várva várt eseményre való megemlékezés megindítja a lelkeket, szívesen csatlakozik hozzátok egy igazságos öröm szeretetközösségében […] ezzel egyidejűleg elkötelezzük magunkat, amennyire csak lehet a közös veszély elhárításában, mivel az a mi feladatunk, hogy gondoskodjunk a népek üdvösségéről.”

Az enciklikában szóba kerül István király is: „Egész életében semmit sem követett nagyobb figyelemmel és nagyobb kitartással, mint hogy elvigye az egész királyságba a katolikus hitet és azt kezdettől fogva szilárd alapokra helyezze” – fogalmazott az egyházfő, hozzátéve, már ekkor kialakult a római pápák és Magyarország királyai és népe között az egymás iránti kölcsönös figyelem és udvariasság, amely soha nem szűnt meg a későbbiekben sem. A katolikus hithez hasonlóan a Szent Péter széke iránti tisztelet és hűséges szeretet is állandó maradt az apostoli királyok, a püspökök és az egész nép részéről.

Ma, miután annyi évszázad eltelt és olyan sok minden történt, Istennek hála megmaradnak az ősi kapcsolatok; őseitek ugyanazon erényei egyáltalán nem haltak ki az utódokból”

– írja a pápa, dicsérve a katolikus hit megtartására irányuló „állandó és buzgó akaratot”.

Constanti Hungarorum (Az Egyházról Magyarországon) kezdetű enciklikáját 1893. szeptember 2-i keltezéssel intézte az „Apostoli Székkel békében és szeretetközösségben” lévő magyarországi egyházhoz. Talán nem volt véletlen, hogy éppen Buda felszabadításának napját választotta, amelyet XI. Ince pápa előzetesen Szent István ünnepének nyilvánított. Az irat a katolikusok feladatát taglalja a keresztényellenes időkben. XIII. Leó pápa kifejti, hogy egy olyan korban, amikor a keresztény intézmények elleni támadások ennyire kíméletlenek és alattomosak, minden körülmény között meg kell őrizni a vallás integritását az államban, a lelkekben a tökéletes és szilárd egyetértést, hiszen az emberek üdvösségéről van szó, ami a javak közül a legmagasabb rendű és a legfőbb jó.

Az Insignes Deo aeterno (Az örökkévaló Isten tiszteletére) kezdetű harmadik enciklika 1896. május 1-jén született, Magyarország ezredik születésnapjának ünneplése kapcsán. Ebben a levelében XIII. Leó pápa kifejezi, hőn vágyik arra, hogy az ünnepi alkalomból gondolatban és lélekben is jelen lehessen a magyar püspökökkel népük körében. Ezt a kívánságát elsősorban a katolikus Magyarország iránti különleges vonzalma és szeretetteljes gondoskodása táplálja, valamint a magyarok odaadó érzelmei az Apostoli Szék és maga a pápa iránt. Utal rá, hogy az előző években a magyar hívek nagy számban zarándokoltak el Rómába püspökeik vezetésével, hogy leróják tiszteletüket.

A március 14-én közvetített rádióadás írott összefoglalója teljes terjedelemben ITT olvasható.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír