„A teremtés kezdetén”

Elevenünkbe hatolnak a mostani hétvégén elhangzó jézusi szavak a házasság felbonthatatlanságáról. Ahogyan a tanítványokat is nyugtalanította a Mester Tóra-magyarázata, ugyanúgy nyugtalanít minket is, mai tanítványokat…

Ha a család fogalmát kibővítjük, akkor a válási statisztikákban nincsen kivétel: akár közvetlenül, akár távolabbi családtagjaink, barátaink révén mindannyian érintettek vagyunk! 

Bár keménynek tűnik a jézusi tanítás, tudomásul kell vennünk a kezdeti alapigazságot, amit a Teremtő a házasságról megálmodott: tudniillik, hogy ez jó!

A Szentírás első könyvének első fejezetében hatszor hangzik el, hogy a teremtés művei jók, és mintegy megkoronázva az egy férfi és az egy nő között létrejövő titokzatos kapcsolatot, azt sugalmazza, hogy ez nagyon jó! Így arra hívok meg minden érintett olvasót, hogy ezt a kinyilatkoztatott igazságot tartsuk tiszteletben, nagy becsben. Mi emberek képesek vagyunk tönkretenni, elrontani és megkérdőjelezni a legszentebb jót is…

A teremtés Istennek nem egy múltbéli, befejezett műve, hanem egy folyamatosan köztünk élő és megvalósuló csoda. Ahogyan egy fiú és egy lány legbelsejében egymás irányában elindul valami megmagyarázhatatlan, valami nagyon szép, valami nagyon jó, az a teremtés létének megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka!

Számtalan jegyespárt eskettem. Diszkréció mellett rá szoktam kérdezni a kezdetekre, és azt legtöbbször el is mesélték a fiatalok. A történetek általában azzal az összegzéssel végződnek, hogy mindez nem lehet a véletlen műve. Nem a csillagok állása miatt, nem a párkereső oldalak ügyeskedő taktikái miatt, nem is sors furmányos meglepetése révén jönnek létre napjaink csodái a házasulandók között, hanem – amire egyházi szertartásunk során esküt is tesznek a házasulandók – „Isten rendelése szerint” történik mindez!

Folyamatosan „árgus”, ám tapintatból jól leplezett szemekkel nézem a házasulandókat. Le merem írni, hogy eddig minden esetben úgy adtam össze fiatalokat, hogy láttam azt a tüzet, átérezhettem azt a kezdeti szeretet (Jel 2,4), amelytől mi, gyarló emberek olyan könnyen eltérünk, legyen szó itt bármilyen elkötelezett életformáról: házasságról, szerzetesi fogadalomról, vagy épp a papság szentségéről.

A mi személyes teremtésünk kezdetén elindult valami csoda. Hogy megtorpant?! Megakadt?! Zátonyra futott?! Az Isten által megálmodott és megalkotott leggyönyörűbb csodákat mi, emberek rontjuk el.

Megrendült szívvel olvasom a Márk-evangélium jelen vasárnapunkra kijelölt utolsó sorait a gyermekekről. A legkisebbek, a legártatlanabbak az elszenvedői a csodaromboló, önző felnőttek tetteinek.

Vajon vissza tud-e térni a felnövekvő generáció a kezdetekhez… a teremtés csodáihoz?!

Vajon születhet-e szüleik elrettentő példájából valami új és valami nagyon jó?! Azt gondolom, igen!

De tartsunk bűnbánatot, korrigáljunk, amennyire lehet, és higgyünk az evangéliumban!… (vö.: Mt 2,15).

Szerző: Fekete Szabolcs Benedek

Magyar Kurír