„...tudja ezt Isten és nem büntet” – Iancu Laura versei

Egy találkozás árnyéka

régi kezemmel integettem
megvagyok úgy-ahogy rendben
de már csak azt hiszem el
amit lehet is hinni
nem kísért többé a talán a lehetetlen

régi szememmel néztelek
ó sírok még ha el is engedtelek
nekem arcod csak egy álarc
a hatalmasok csarnokában
dicsőséged nagy de ajkad csókolatlan

régi szerelemmel szeretlek
tudja ezt Isten és nem büntet
nem támad ítélettel
az elpusztíthatatlanul világosodó sötétbe
nem tekeredik a torkomra a tüdőmre

* * *

Mintha számítana  

Te kint teszel-veszel
kelletlenül jársz fel-alá
mintha dolgod volna
mintha számítana
hogy az almafa ránőtt a tyúkólra
betereled a kétnapos csibéket
(a tavaszi záport nem élnék túl)
és harmadszor is dobsz a kutyának
a tegnapi puliszkából
(de az csak vonyít
ordítja a magáét a nappali Holdnak)
és azt hiszed Ő odabentről figyel
lát téged az ablakból
látja kint teszel-veszel
kelletlenül jársz fel-alá
mintha egy kiáltásnyira volna dolgod
de Ő nem kiált nem lát
nem is tudja hogy vagy
bentről nem számít
hogy az almafa ránőtt a tyúkólra
hogy a csibék és a kutya… nem számít
elnevezitek hát haldoklásnak 
mert nem tudtok nem tudtok semmit 

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír