„Újíts meg engem, Istenem!” – Visszatekintés az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra

Külhoni – 2024. augusztus 22., csütörtök | 19:07

„Újíts meg engem, Istenem!” mottóval augusztus 13. és 17. között tartották meg Erdély legnagyobb katolikus ifjúsági rendezvényét, a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT). Az eseményről a napi beszámolók alapján adunk összefoglalót.

Évek óta, amikor augusztusba lépünk, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) szívverése felgyorsul: mindenki a CSIT-re készül. A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót a felkészülést jelentő önkéntesnapok előzik meg. Ez idén sem történt másképp, már augusztus 9-én, pénteken elkezdődtek a fiatalok fogadásának előkészületei, amelyeknek a csíksomlyói Szent István- és Jakab Antal-ház, a Mária-kert és a multifunkcionális központ – a CSIT későbbi helyszínei – adtak otthont.

Az önkéntesnapokon jelen volt minden önkéntes és szervező, és mindazok, akiknek Isten szívére helyezte a CSIT-en való szolgálatot, tenni akarást egy olyan útért, amely Isten felé vezeti a fiatalokat.

Augusztus 13-án, kedden délelőtt zárult a fizikai és lelki felkészülésre szánt idő. Az önkéntesek és szervezők égő mécsessel a kezükben köteleződtek el a CSIT-en való szolgálat mellett, igent mondva arra, hogy fényt vigyenek a találkozóra érkezők szívébe jelenlétükkel, és rámutassanak Isten országára szolgálatukkal.

A CSIT előkészületeiről IDE kattintva olvashatnak részletesen, illetve az önkéntesnapokon készült fotókat ITT lehet megnézni.

*

Augusztus 14-én, szerdán reggel a csoportok vezetői már javában az érkezők megismerésére készültek, délután pedig Simon Imre ifjúsági főlelkész és a főszervezők, Péter Balázs István és Majoros Szende Barbara köszöntője után Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök üdvözölte a fiatalokat.

„Mert ő ma is képes minket megújítani” – hangzott az idei mottó nyomán a segédpüspök buzdítása, aki arra hívta a fiatalokat, hogy ne ugyanúgy menjenek haza, mint ahogyan érkeztek, hanem lépjenek egy új élet útjára, amelyre Isten hívja őket. Az eseményt megnyitó szentmise szónoka Márton József székelyudvarhelyi főesperes-plébános volt. A tábornyitó estére szép műsorral készültek a szervezők.

Az első nap történéseiről bővebben ITT olvashatnak, további fotók pedig IDE és IDE  kattintva érhetőek el.

*

Augusztus 15-én, csütörtökön a résztvevők az első éjszaka után zenére ébredtek, a reggeli torna felfrissüléssel, jó hangulattal és izgalmas kihívással kecsegtetett. A fiatalok sikeresen vették az akadályokat, akár még azokat is, melyek már-már akrobatatehetséget kívántak.

A reggeli ima során nyolc különböző imamódba kapcsolódhattak be a résztvevők, így mindenki megkereshette, melyikben érzi leginkább az Istenhez való kapcsolódást. Ima után meghallgatták a 2024-es CSIT-himnuszt, majd a hozzá illő táncot gyakorolták.

Ezek után ki-ki útra kelt, és felkereste társait, hiszen a tanítások következtek, melyeket Majoros Tibor, Szilvágyi Zsolt, Pantea Tibor OFM tartottak az identitásban való megújulás témakörében.

Az idei CSIT nemcsak mottójának választotta a megújulást, hanem a tanításokat egy kapcsolódó műhelyrész követte Megtapasztalás elnevezéssel, mely az aznapi témát volt hivatott gyakorlatba ültetni.

Ebéd után színes kínálatból választhattak maguknak tevékenységeket a résztvevők. Volt, aki egy nagy labdába zárva töltötte a délutánt, volt, aki kerekasztal-maratont tartott, de a Lélekfalu is igen népszerű volt. A mozgalmas délután játékos kihívással folytatódott, amelynek helyszínein folyamatosan vándoroltak a kiscsoportok, hogy összemérjék erejüket, ügyességüket, tudásukat.

A napot a sokszínűség jellemezte, az alternatív programokból este sem volt hiány. Dicsőítés, táncház, társasjátékest, illetve „20 perc tabuk nélkül” várták az érdeklődőket.

A sátrak mögött a Fidelis zenekar Úrnak szóló dalai hangzottak el, a fiatalok pedig igazán megtapasztalhatták: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”

A második nap történéseiről bővebben ITT olvashatnak. A nap fotói IDE kattintva érhetők el.

*

Augusztus 16-án, pénteken reggel már ismerős volt a terep és a program egy része. A torna és a reggeli, valamint az Istennel töltött, választható formájú idő után a himnusztáncból tanultak meg újabb mozdulatokat, majd mindenki felkerekedett, és a tanítások helyszíneire igyekezett, ahol Megújulni az imaéletemben címmel folytatták a sorozatot az előadók.

„Ahogy a vas formálja a vasat, úgy formálja egyik ember a másikat” (Péld 27,17) – mondja a Szentírás; a résztvevők is ennek jegyében tapasztalták meg a kiscsoportos feldolgozások erejét.

Ezen a napon a fiatalok pódiumbeszélgetésen találkozhattak Giampiero Gloder érsekkel, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusával, illetve Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is megosztotta, mit gondol a közösségek szerepéről.

A Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmise előtt Kiss Endre spirituális tartott rövid elmélkedést, aki többek között a szentmise misztériumáról is szót ejtett. A szentmisét Tamás József nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspök celebrálta. A délutáni programok és a vacsora után a kegytemplomban zárult a nap szentségimádással.

A harmadik nap történéseiről bővebben ITT olvashatnak, a pénteken készült fényképek ITT érhetők el.

*

A 2024-es CSIT utolsó reggelén, augusztus 17-én, szombaton a korán kelők a Kis-Somlyó oldaláról nézhették meg a gyönyörű napfelkeltét. A reggeli befejeztével ezen a napon is több imamód közül választhattak a jelenlévők, majd az animátorcsapat pörgette fel a közösséget.

A találkozó utolsó kiscsoportos beszélgetése előtt Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mondott buzdító szavakat és adott támpontokat a fiataloknak.

A beszélgetések a búcsúzkodás mellett a jövőről, szóltak, és arról, a résztvevők hogyan éltethetik mindennapjaik során is azt a tüzet, amely fellobbant a találkozó alatt.

A záró szentmise szónoka ugyancsak Böcskei László nagyváradi püspök volt, aki Cirenei Simon történetét felelevenítve arra vezette rá a hallgatóságot, hogy a ránk bízott keresztjeink, gondjaink elbírására Isten mindannyiunkat alkalmassá tesz.

Végül a táborlakók utoljára eltáncolták együtt az idei himnusztáncot, és óriási spirált formálva tapssal köszönték meg az önkéntesek és szervezők áldozatos munkáját, a résztvevőknek a jelenlétet, és nem utolsósorban Istennek, hogy az idei CSIT is áldásával és kegyelmében telt.

Az utolsó nap történéseiről bővebben ITT olvashatnak, a fotókat pedig ITT lehet mengnézni.

Forrás és fotó: Romkat.ro; csit.fif.ma; CSIT Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria