„Utat mutass, merre járjunk” – Gregoriánnal és népénekkel ünnepelték a Szent Jobbot Budapesten

A Szent István-bazilikában a Szent Jobb átvitelének (megtalálásának) emléknapján hatodik alkalommal mutattak be folkmisét népzenészek és egyházzenészek közös zenei szolgálata mellett. A szertartáson a Szent Jobbot a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete kísérte.

A résztvevőket a Szent István-folkmise kezdetektől fő szervezője, Juhász Katalin néprajzkutató köszöntötte a szertartás előtt.

A zenei szolgálatban a Budapesti Ward Mária Iskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Budai Ferences Énekes Iskola, a Boldog Özséb Színtársulat, az Óbudai Népzenei Iskola, valamint a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola egyházi és népi énekesei működtek közre, továbbá a Magyar Tekerőzenekar, a Virtus Dudazenekar, illetve Juhász Zoltán és Sáringer Kálmán furulyán, Faragó Ákos pedig orgonán. Az énekeseket a Budapesti Ward Mária Iskola tanárai, Rudolf Krisztina és Káplár Gréta, illetve Várföldi László, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott karnagya vezették.

A szervezők Szent István évezredes életművéért való hálaadásként, s egyben a békéért szóló fohászként ajánlották fel a szolgálatot. Az idei ünnepnek különleges színfoltja volt a Nyitra megyei Gímesről érkező Villő Hagyományőrző Csoport, amely a szertartást megelőzően tradicionális zoborvidéki pünkösdölőt mutatott be a bazilika előtti téren.

Az ünnepi alkalomra az énekrendet minden esztendőben Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának docense, a Történelemelméleti Tanszék és a Boldog Özséb Színtársulat vezetője, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének oktatója állítja össze. Idén az egyik népéneket a Zoborvidékről, Nyitra város szomszédságából, a Zobor és Gimes hegyek lábánál fekvő magyar településcsoportból érkezett zarándokok énekelték.

„A mise liturgikus énekeiben az eredeti Szent István-mise tételei szólaltak meg magyar nyelvű gregorián dallamon. Ezek a verses népénekek egytől egyig népi gyűjtésből származnak, s az államalapító szent királyunk tiszteletére született alkotások közül a legértékesebbek. Az »Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga« kezdősorú himnikus költemény méltán hazánk egyik legkedveltebb népéneke, mely számos szöveg- és dallamváltozatban él a teljes magyar nyelvterületen a nyugati határszéltől egészen a moldvai csángómagyarokig, a Zoborvidéktől az al-dunai székelyek hagyományáig. Könyörgéssel teli szövege – adataink szerint – elsőként a kéziratos, alföldi illetőségű, 1735 után papírra vetett Péró-énekeskönyvben olvasható. E szöveg elsősorban iskolamesteri kéziratosokban terjedt. A leghíresebb a rábaközi Döri énekeskönyv (1763–1774) szövegváltozata, amelyben a versszakkezdő betűk akrosztikonként – hazánkra értve – az árvakert kifejezést adják ki.

A népének dallama gregorián eredetű, a középkori Mittit ad Virginem – Küldé az Úristen… kezdetű adventi szekvencia népénekszármazéka; ennek első kottás lejegyzése a Lőcsén, 1651-ben kiadott Cantus Catholici lapjain olvasható. A hazai néphagyomány a magyar népénekléstől idegen 4/4-es metrum helyett parlando, azaz szabad, beszédszerű előadással énekel, ráadásul megőrizte az eredeti négysoros változatot. A misén az áldoztatás végén elhangzott zoboraljai változat egy egészen egyéni variáció, amelyet Nyitrageszte előénekes asszonya, Brath Margit őrzött meg. Az ének rávilágít nemcsak a gregorián eredetű népénekdallamok különös értékére és egyúttal könnyű közösségi énekelhetőségére, hanem arra is, hogy a búcsúvezető előénekesek milyen értékes és sokszínű repertoárral rendelkeztek, s rendelkeznek ma is országszerte. Közben a lelkiséggel együtt őrzik a saját tájegységük, közösségük saját arcát, zenei anyanyelvét is” – mondta el az idei ünnep különlegességével kapcsolatban Medgyesy S. Norbert. A jelenlévők a kiosztott éneklapok segítségével követhették a liturgiát, és bekapcsolódhattak a közös imádságba és éneklésbe.

Szentbeszédében Mohos Gábor püspök arra az élő kapcsolatra hívta fel a figyelmet, amelyet Szent István király nyomán a magyarság ezer éve ápol a kereszténységgel: Istennel és az ő fiával, Jézus Krisztussal a Szentlélekben, a Szűzanya támogatásával, aki országunk sorsát az államalapítás óta kitüntetett figyelemmel s égi támogatással, közbenjárással kíséri.

Nem volt egyszerű dolga Istvánnak – emlékeztetett –, hiszen berögzült pogány szokásokból kellett átvezetnie népét a kereszténységbe. Hitvilágból hitvilágba ugyan, ám mégis egy egészen új, ismeretlen úton. Nem volt más kapaszkodója, zsinórmértéke, csakis a saját élő hite. Tudta jól, hogy a maga, a családja és minden rábízott ember – a népe jövője is ezen áll vagy bukik. Nem volt más, amire támaszkodhatott volna, mint a lelkiismerete, s a bizalom, amivel a teremtő Isten és Jézus Krisztus felé fordult. A Szent Jobb – ami csodálatos módon örökül maradt az utókorra – az útmutatás szimbóluma is egyben:

államalapító szent királyunk e jobbjával jelölte ki az utat népe számára, írta alá a törvényt, s mutatott a jövőbe, mely Jézus Krisztus nélkül járhatatlan.

Jézus Krisztus pedig közösségbe hív. Ezért is volt oly fontos Szent Istvánnak – s lenne az ma is –, hogy közösségként tekintsünk magunkra. Hiszen együtt vagyunk erősek, együtt tudjuk megőrizni tradícióinkat, s a közösen mondott imádság a legerősebb. Együtt egységben tart meg bennünket a hit. Jézus az út, az igazság és az élet, amire szent királyunk jobbjával mutat.

Csakis folyamatos imádság által maradhat élő a magyarság és Isten ezeréves kapcsolata Jézus Krisztus által, a Szűzanya pártfogásával

 – fogalmazott homíliájában Mohos Gábor.

*

Szent királyunknak egyébként több ereklyéjéről is tudunk, koponyájának egy darabját például Dubrovnikban, egy másik fejereklyét pedig Székesfehérváron őriznek, s bár nem mindegyik hitelessége bizonyított, de vannak Szent István királytól származó ereklyék Lengyelországban, Horvátországban (Zágráb), Németországban (Aachen) Olaszországban (Róma) és Ausztriában (Bécs) is. A legnagyobb tisztelet a Szent Jobbot övezi, mely a történelem során igen kalandos utat járt be, míg mai őrzési helyére, a budapesti Szent István-bazilikába került.

Államalapító szent királyunk jobbját 1061-ben távolíthatták el (Györffy György történész szerint), amikor az addig a székesfehérvári bazilikában, egy római kori szarkofágban elhelyezett (bebalzsamozott és az évtizedek során mumifikálódott) testét a Vata-féle pogánylázadás miatt sietve a bazilika alatti sírkamrába temették. Az ereklyét egy Mercurius nevű szerzetes a Berettyó-parti, Bihar megyei, ma is Szentjobb néven ismert település monostorában őrizte. Szent László, értesülve erről, 1084. május 30-án elzarándokolt oda, ettől fogva ünnepeli a magyarság ezt a napot a Szent Jobb megtalálása, átvitele, sőt „felmagasztalása” emléknapjaként. A 13. századtól írásos források is megerősítik, hogy május 30-án országszerte megemlékeztek a szent ereklye megtalálásáról. A 16. században a török elől Raguzába, a mai Dubrovnikba menekített ereklye holléte ezután kétszáz éven át ismeretlen volt.

1771-ben hosszas diplomáciai tárgyalások eredményeként Mária Terézia szerezte vissza és szállíttatta előbb Schönbrunnba, majd Győrbe, onnan Pannonhalmára, július végén pedig Budára. II. József idején az ereklye őrzéséről „a vörös csillagos” egyházi vitézek rendje, 1865-től az esztergomi főegyházmegye, 1882 óta pedig hivatalból a budai királyi palota plébánosa gondoskodott. 1900 és 1944 között a Zsigmond-kápolnában őrizték. 1938. május 30-án, közvetlenül a Budapesten tartott nemzetközi eucharisztikus kongresszus után, Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepségsorozat keretében hordozták körbe az országban.

A II. világháború alatt a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt a nácik elrabolták és egy salzburgi barlangban rejtették el. A rejtekhelyet az amerikai hadsereg fedezte fel. Az ott talált kincseket Salzburg érsekének őrizetére bízták, ő pedig az Amerikai Katonai Misszióval rövidesen vissza is juttatta Magyarországra, így az 1945. augusztus 20-i körmeneten már újra körbehordozhatták a Szent Jobbot.

1950-ig, a rend feloszlatásáig a budapesti angolkisasszonyok zárdájában őrizték, majd a Szent István-bazilika páncélszekrényében rejtették el. A Szent Jobb-kápolnát 1987. augusztus 20-án szentelték fel, végül itt helyezték méltó helyére az ereklyét.

A Szent Jobbot István halálának 950. évfordulóján ismét körbevitték az országban: ekkor eljutott az érseki és püspöki székhelyekre, valamint Pannonhalmára is. 1989. augusztus 20-tól a budapesti Szent István-bazilika újra minden esztendőben megszervezi a körmenetet, emellett az esztergomi főszékesegyház társbazilikájának másik kiemelkedő ünnepe a Szent Jobb átvitelének (megtalálásának) emléknapja.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír