106 év után ünnepelhettek újra Isteni Liturgiát egy anatóliai örmény templomban

Kitekintő – 2021. szeptember 24., péntek | 19:02

A Törökország keleti részén fekvő Malatya város Szentháromságról nevezett örmény apostoli templomában 106 év után celebráltak újra liturgiát. Az augusztus 29-i Isteni Liturgiát Sahak Maşalyan konstantinápolyi örmény pátriárka vezette.

A Surp Yerrortutyun, azaz Szentháromság-templomban bemutatott szertartásra szerte az országból érkeztek örmény keresztények. Sahak Maşalyan pátriárka az istentiszteleti hely újranyitását mérföldkőnek nevezte Malatya tartomány történetében.

Jóllehet kulturális központként nyitották újra az épületet, a régió örmény keresztényei is használhatják majd vallási célokra: keresztelőkre, esküvőkre, imatalálkozókra és Isteni Liturgiákra.

Mint Maşalyan pátriárka fogalmazott a megnyitón, a templom újjáépítéséből és a vallási célú használat lehetőségéből a béke, az egység és a testvériség üzenetét kell kiolvasni.

A nyitóceremónián megemlékeztek a 2007-ben meggyilkolt örmény újságíróról, Hrant Dinkről is, aki a templomtól két utcányira nőtt fel.

A templomot 1878-ban kezdték építeni, görög építész és örmény mesteremberek közreműködésével. 1893-ban elkészült, de még abban az évben megsérült a kupola egy földrengésben. 1907-re hozták helyre, azonban 1915 után kaszárnya és börtön működött benne.

Utoljára 1915-ben ünnepeltek Isteni Liturgiát az akkor még a Konstantinápolyi Örmény Patriarkátus joghatósága alatt álló templomban, nem sokkal azelőtt, hogy Anatólia deportálások és népirtás helyszínévé vált volna.

Az évtizedek óta elhagyatottan álló épületben 1969-ben tűz is pusztított. Csak 2010-ben döntöttek a rekonstrukció mellett, azonban anyagi források híján elakadt ez a projekt.

Végül az Isztambulban 2010-ben alapított Hayder nevű örmény szervezet támogatásával valósulhatott meg a templom rekonstrukciója.

A 106 év után első Isteni Liturgiát az Aravot portál írásának alján található videón tekinthetik meg.

A közelmúltban sok ősi keresztény imahely jutott szomorú sorsra Törökországban, mivel az elhagyatott épületek magántulajdonba kerültek, majd egyszerűen piacra bocsátották őket, többet le is bontottak. Ezzel kapcsolatban az örmény patriarkátus is többször közleményben fejezte ki sajnálkozását, hogy „egyházi épületeket árunak és jövedelemforrásnak tekintenek”. A múltban – folytatta a közlemény – a szultán rendeleteinek köszönhetően épülhettek fel, illetve újulhattak meg ezek a keresztény imahelyek, amelyeknek a védelme hozzájárul az ország kulturális gazdagságához.

Forrás: Fides.org; Aravot-en.am

Fotó: Aravot-en.am

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria