175 éve született Zafféry Károly, az első magyar szalézi

Az első magyar szalézi életútja igen mozgalmas: volt iskolaigazgató Fiuméban, próbálkozott jezsuita, trappista, karthauzi szerzeteseknél, míg végül Torinóban megismerkedett Don Ruával, Don Bosco első utódával és a szegény gyerekek nevelésében találta meg azt, amit keresett, amire vágyakozott.

Zafféry Károly 1840. augusztus 15-én született a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában, a gimnáziumot Máramaros-szigeten, a főgimnáziumot Szatmárban végezte. Mint Szatmári egyházmegyés papnövendék 1858 októberében öltötte magára a reverendát. Hittudományi tanulmányai végeztével korhiány miatt nem szentelték azonnal pappá. Egy ideig a szatmári Főgimnáziumban helyettes tanárként tanított, majd Beregszászon és Bécsben nevelősködött. Bécsben folytatta tanulmányait a híres Pázmáneumban. 1861. március 31-én szentelte pappá Haas Mihály szatmári püspök. Felszentelése után házi káplán és nevelő maradt a gróf Rissinger családnál. Budapesti és bécsi tartózkodása idején fejezte be egyetemi tanulmányait. 1867 júliusában magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett. Doktori értekezésével pályadíjat is nyert. A ’70-es években főgimnáziumi tanár volt Szatmárban, főgimnáziumi igazgató Fiumében, s ugyanott a városi iskolák igazgató tanácsának elnöke.

Trefort Ágoston liberális iskolapolitikájával nem tudott egyetérteni, ezért 1881 szeptemberében lemondott az igazgatóságról, de csak 1882-ben válhatott meg a Főgimnáziumtól. A horvát tengerpartot a városi előkelőségek és diákjai lelkes ünneplése között hagyta el. Fiumei távozása után kérte felvételét a Jézus Társaságba.

Innsbruckban töltötte a kétéves noviciátust, közben elvégezte a skolasztikus filozófia szakot is. A noviciátus letöltése után fél évig tanított a kalocsai Jezsuita Főgimnáziumban. Fogadalomtételt azonban züllött bátyja miatt, aki anyagi okból pert indított ellene, nem tehetett. 1884-ben végiglátogatta Olaszország Mária-zarándokhelyeit. A Gondviselés a trappisták kolostorához vezette. P. Angelikusz néven elindította a „Legszentebb Rózsafüzér Királynője” című havi folyóiratot. A lapot a boszniai Mária-Sterni zárdában szerkesztette, Budapesten nyomtattatta és küldte szét az egész ország területére. Munkássága alapján megindult az Élő Rózsafüzér magyar mozgalma is. XIII. Leó pápa háromszor is megáldotta ezt az új mozgalmat. A lap anyagi haszna a zárdához tartozó árvaház céljait szolgálta. 1897. elején Zafféry atya a lap szerkesztését és kiadását átadta a domonkosoknak.

1897 februárjában belépett az egyik karthauzi zárdába, ahol 15 hónapot töltött magányban. Fogadalomtétele előtt értesült arról, hogy züllött bátyja hamis tanúkkal polgári pert nyert ellene. Ezek után nem tehetett fogadalmat, sőt el kellett hagynia Certosát. Golgotai kereszthordozása másfél évig tartott. Sok helyen próbálkozott, hogy szerzetesi hivatásának eleget tegyen, a Krakkó közelében lévő kamalduli kolostorban kérte felvételét a lazaristákhoz, végső elkeseredésében Mailáth püspökhöz fordult, de mindenhonnan elutasították, mivel püspöki engedély nélkül hagyta el egyházmegyéjét. Nehézségei közepette még rakodómunkás is volt a dunai zsákolók között.

A hosszú szenvedésekkel és megaláztatásokkal tarkított hányattatás valódi hivatását érlelte meg.

1900. április 12-én Don Bosco torinói házába vezette őt a Szűzanya. Ekkor már Don Rua kormányozta a Szalézi Társaság hajóját. Don Rua belelátott a minden nemesért lelkesedni tudó Zafféry Károly lelkébe, s megnyugtatta háborgó szívét. Felvette Zafféry atyát ideiglenesen a társaságba. Zafféry barátjának, Fait-Kokovai Jánosnak az erzsébetfalvi plébánosnak így ír erről: „Folytatom működésemet, míg a Jó Istennek tetszik, hazám javára utolsó stációmon, amelyről oly megnyugtató, oly édes lesz az átköltözés a másvilágra, és mint hiszem és bizalommal remélem, a boldog örökkévalóságba.”

Don Bosco első utóda maga mellett tartotta a nagyműveltségű, sok nyelvet beszélő papot, titkárnak. Az anyaházban működő Schola minorban egy ideig teológiát is tanított. A Segítő Szűz Mária-templomban és a többi torinói templomban szentbeszédeket tartott.

1900. május másodikán a lelkigyakorlat kapcsán, a hivatásvizsgálat után Fogliozzóban kezdte meg a novícius évet 60 éves korában. Még a noviciátus alatt rendfőnöki utasításra hazánkban és Németországban toborzó körutat tett. A próbaév leteltével 1901. szeptember 30-án fogadalmat tett Don Rua kezébe. A fogadalomtétel után újra Magyarországra jött, hogy a Szalézi Intézetbe fiúkat kísérjen.

1902 januárjában a megürült cavagliai házba kerültek Foglizzóból a magyar fiúk. Zafféry atya felmentését kérte a titkári beosztás alól, hogy Cavagliába mehessen a magyar fiúkkal. Magyart és hazai történelmet tanított s a lelkivezetést látta el. Évenként egyszer-kétszer hazalátogatott propaganda körútra, s mindannyiszor újabb csapatot vezetett el a Szent István Magyar Intézetbe.

1903-ban jelent meg az első magyar nyelvű Szalézi Értesítő. A szerkesztés és a korrektúra munkákat Don Zafférynek kellett végeznie, amely állandó jelenlétét igényelte a valdoccoi anyaintézetben.

Az 1903 és 1905 közötti iskolaévekben Don Zafféry Don Rua személyi titkára volt. 1904-ben, szeptemberben Ivreaban végezte lelkigyakorlatát és megismételte hároméves fogadalmát.

A következő három iskolaévet Penangóban, a német növendékek tanításának és lelkivezetésének szentelte. 1907 szeptemberében Foglizzóban a rendtársak lelkigyakorlatán vett részt, s másodszor is megismételte az ideiglenes fogadalmát. A következő év szeptemberében Lambrizóban örökfogadalommal kötelezte el magát Don Bosco Szalézi Családjához. (1908)

Örökfogadalma után visszarendelték Cavagliába. Itt is maradt egészen hazatelepüléséig. Cavagliai életében sem tétlenkedett: tanított, nevelt, lelkigyakorlatokat tartott. Itt kezdte el írni élete fő művét, a magyar szállóigék és szólásmondások eredetét tárgyaló nagy munkát. Teljesen soha nem készült el vele.

Amint a kezdetek nehézségeivel küzdő Péliföldszentkereszten szerény szobácskát tudtak az első szalézi papnak berendezni, 74 évesen hazahozták.

1914. április 15-én mutatta be aranymiséjét a szentkereszti kegytemplomban. Idős korában Don Bosco életrajzát fordította olaszból magyarra és átdolgozta a rendszabályokat.

Nyelvi tudását a szentkereszti búcsún kamatoztatta. Prédikált magyarul, németül, tótul, s időnként cigányul. Az ifjú szalézi növendékeket tanította és vállalta a lelkivezetésüket.

Az I. világháború utáni összeomlás és az 1919-es Tanácsköztársaság elmúlta után az intézet Nyergesújfalura költözött. 1919. szeptember 20-án, fogadalmának napján vitték át a nyergesújfalui intézetbe. 1919. december 27-én délután három órakor halt meg.

Dr. Zafféry Károly, aranymisés áldozópap, az első magyar szalézi a nyergesújfalui régi temetőben alussza örök álmát. Sírkövén ezt olvassa az arra tévedő látogató: „E hant a magyar Salesianum szegletkövét takarja.”

Sokat fáradozott életében azért, hogy Magyarországon is megtelepedjen a Szalézi Társaság és megindulhasson a munka.

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír