A hétvégét megelőző esőzések miatt a szervezők úgy döntöttek, a biztonságot és az érkező zarándokok komfortérzetét figyelembe véve a pénteki nap programjai elmaradnak. Az idén is szép számban érkező zarándokokat szombaton már a terveknek megfelelően fogadták széles programkínálattal. Volt harcművészeti bemutató, amelyen a hatvani TKD Spirit Egyesület fiatal és felnőtt tehetségei mutatkoztak be. Ezt követően pódiumbeszélgetésekre került sor Bán Mór író és Bodnár Balázs illusztrátor, valamint a S.E.R.E.G. című filmsorozat főszereplője, Csórics Balázs színész közreműködésével.
Fergeteges néptáncbemutatót is láthattak az érdeklődők a helyi Kacus Néptánc Együttes jóvoltából. A nap zárásaként a kápolnában ünnepi szentmisét mutatott be Varga József plébániai kormányzó, majd megáldotta a zarándokokat és motorjaikat, valamint egy új keresztet is. „Az idei esemény megtanított minket a bizalomra és a hitre, ahogyan a plébániai kormányzó úr fogalmazott: »...tanulni jöttünk Máriától«. Köszönjük mindenkinek a szíves szolgálatát és részvételét!” – írta Csontos Péter főszervező.
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria