180 ezer ellátottról gondoskodtak – 2023-as tevékenységét értékelte a Máltai Szeretetszolgálat

Hazai – 2024. május 28., kedd | 10:24

A karitatív szervezetek közül 2023-ban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapta a legtöbb felajánlást, 700 millió forint pénzbeli és 2,2 milliárd forint természetbeni adományt bíztak rá a támogatók. Az adományozás mértéke azt igazolja, hogy a társadalom bízik a máltai szervezetben – hangzott el a szeretetszolgálat előző évi tevékenységét értékelő küldöttgyűlésen május 25-én Budapesten.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület éves országos küldöttgyűlésén megjelent 76 küldött elfogadta a vezetőség beszámolóját a karitatív szervezet 2023-as tevékenységéről, gazdálkodásáról és a 2024-es költségvetési tervről.

Kozma Imre atya alapító elnök az ülést megelőző szentmisében arról beszélt, hogy a keresztény emberek önként vállalt útjukon haladva valósítják meg Isten tervét.

Az elidegenedő világban az önmagukra gondoló, maguk érdekeit szem előtt tartó emberek nem képesek felülkerekedni a válsághelyzeteken, az isteni válasz viszont a szeretet, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem a másik emberért élünk – hangsúlyozta Kozma Imre.

Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök beszámolója szerint 2023-ban a Máltai Szeretetszolgálat 346 intézményében és 116 önkéntes csoportjában mintegy 180 ezer emberről gondoskodott. A napi munkában 4500 dolgozó és 5500 önkéntes segítő vett részt.

A karitatív szervezet 10 kiemelt tevékenysége: a 27 otthonban végzett idősgondozás, a legszegényebb településeken élők felemelésére indított társadalmi felzárkóztatás, a 67 intézményben zajló hajléktalanellátás, a telemedicinás ellátást is nyújtó egészségügyi szolgálat, a – 28 támogató szolgálat mellett bentlakásos intézményeket is magában foglaló – fogyatékossággal élők ellátása, a Magyarországra érkező menekülteket segítő integrációs program, a humanitárius és fejlesztő programokat 15 országra kiterjesztő nemzetközi segélyezés, a pszichiátriai eseteket és szenvedélybetegeket ellátó szolgálat, a 450 kiképzett önkéntessel számos feladatot ellátó vészhelyzetkezelés, a 260 nevelőszülőnél élő gyermekről gondoskodó és tízezer családot támogató tevékenység.

Vecsei Miklós alelnök a legszegényebb településeken végzett felzárkóztató program jelentőségéről szólva kiemelte, hogy a leszakadó térségekben arányaiban háromszor annyi gyermek születik, mint a többi településen, ezért sem lehet közömbösnek maradni.

Fontos eredménynek nevezte, hogy a munka kapcsán új értelmet kapott az integráció értelmezése is, mert az első lépésben a többségi társadalomhoz tartozó emberek tudnak integrálódni, és csak ez után beszélhetünk valódi találkozásról, a másik ember elfogadásáról.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Kovács Bence/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria