1956 – Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök önkritikájának visszhangja a helyi sajtóban

A La Repubblica olasz baloldali, liberális napilap augusztus 30-i számában Milyen súlya van annak a tévedésnek címmel Miriam Mafai vezércikkben kommentálja Napolitano elnök mondatát, amellyel elismerte: „56-ban (a szocialista) Nenninek volt igaza”. A magyar forradalmat leigázó szovjet megszállást követően Pietro Nenni, az olasz szocialisták vezetője ugyanis felmondta azt a közös akcióprogramot, amely csaknem 30 éve fűzte egymáshoz az olasz szocialista és kommunista pártot. Nenninek volt tehát igaza, aki a magyarországi események nyomán véglegesen szakított a marxizmus-leninizmus minden megnyilvánulásával, a proletárdiktatúra eszméjével, a Szovjetunióval. Tévedett viszont az Olasz Kommunista Párt, amely az 50 évvel ezelőtti drámai napok idején – az Unità akkori cikke szerint a barikádnak azt az oldalát választotta, amelyen a Szovjetunió állt, vagyis a tankok oldalát, amelyek vérbe fojtották a munkások és diákok felkelését, akik fellázadtak a diktatúra ellen. Az 56-os magyar forradalom kísértete még ma is kérdőre vonja azoknak a lelkiismeretét, akik akkor kommunisták voltak és nem volt bátorságuk, vagy nem rendelkeztek elegendő politikai éleslátással ahhoz, hogy elhatárolják magukat pártjuk álláspontjától – olvashatjuk a La Repubblica cikkében, amely idéz a jelenlegi olasz köztársasági elnök 50 évvel ezelőtt, pártja VIII. kongresszusán elhangzott beszédéből:
„A szovjet beavatkozás, azon túl, hogy megakadályozta, hogy Magyarországon a káosz uralkodjék és az ország az ellenforradalmi erők kezébe kerüljön, hozzájárult a világ békéjének megmentéséhez.” A magyar forradalomnak hosszú éveken át nem volt létjogosultsága az olasz kommunisták szótárában, akik azt az első időkben, mind az Unità hasábjain, mind a pártgyűléseken a „fehér terror” megnyilvánulásának, „ellenforradalomnak” nevezték. Az idő múlásával szemérmesen „magyarországi eseményekként” utaltak az 56-os magyar felkelésre. Csak 10 évvel később kerül sor nyílt törésre az OKP és a Szovjetunió között, amikor 1968-ban a „prágai tavaszt”, az emberarcú szocializmust követelő felkelést fojtották vérbe a kommunista nagyhatalom páncélosai.

Ugyancsak az augusztus 30-i számban, a La Repubblica 14–15. oldalán foglalkozik az 56-os magyar forradalommal és Napolitano önkritikájával, felidézve a forradalom főbb eseményeit, főszereplőit, illetve az olasz belpolitika akkori képviselőinek reakcióit. Többek között idézi Pietro Ingrao, a kommunista párt egyik vezéralakjának szavait, akinek hamarosan az Einaudi könyvkiadó gondozásában megjelennek visszaemlékezései, többek között az 56-os eseményekről is. Ingrao, aki 1947 és 1957 között az Unità igazgatója volt, az 50 évvel ezelőtti, október 25-i vezércikkében szintén ellenforradalomról tudósította olvasóit, és kiállt a szocialista forradalom védelmében, hangsúlyozva, hogy nincs harmadik választási lehetőség. A november harmadikáról negyedikére virradó katonai megszállást és az azt követő több ezer halottat látván, kételyek ébredtek benne, rádöbbenve, hogy tragédiáról volt szó. Ezért telefonált Palmiro Togliattinak, az OKP akkori főtitkárának, és találkozót kért tőle.
„Szürke, esős délután volt” – emlékezik Ingrao. – „Bizonytalanságomat látván Togliatti rendkívül hidegen fogadott. Azt mondta, hogy nem lehet haboznunk (állásfoglalásunkat illetően) és ezzel a mondattal vetett véget a beszélgetésnek: ’Ma egy pohár borral többet ittam.’ Nem volt erőm, hogy reagáljak szavaira” – zárta visszaemlékezését Pietro Ingrao, az olasz kommunisták napilapja, az Unità 50 évvel ezelőtti igazgatója. Számára a magyar forradalommal kapcsolatos történet „egy elmulasztott találkozó a történelemmel”. Döntő találkozóról lett volna szó, amely megváltoztathatta volna a baloldal sorsát, és nemcsak Olaszországban. Szó sincs azonban megbánásról, mert a szónak Ingrao szerint sekrestyére utaló mellékíze van, szívesebben beszél saját tévedésének beismeréséről.

Az Avvenire katolikus napilap ugyancsak augusztus 30-i számában Napolitano lojalitása a budapesti hősökkel szemben című cikkében üdvözli az olasz államfő önkritikáját. A katolikus újságíró hangsúlyozza: „Itthoni vitáinkon és az elkerülhetetlen polémiákon túl, érdemes lesz tekintetünket az áldozatok felé fordítani, a magyarokra és minden kelet-európai népre, akik megtapasztalták a kommunizmus barbárságát.” A cikk arra is emlékeztet, hogy a Hősök terén, 1989 júniusában egy fiatal, Orbán Viktor, aki később miniszterelnök lett, elég bátorsággal rendelkezett ahhoz, hogy felszólítsa a szovjet csapatokat: menjenek haza. Napolitanónak a magyarországi megemlékezések jó alkalmat jelentenek arra, hogy önkritikáját a valóságban is gyakorolja, anélkül, hogy utalást tenne az egyes olaszországi belpolitikai vitákra. Elég lesz, ha tisztelettel adózik Nagy, Maléter és a magyarok ezreinek emléke előtt, akiket a szovjetek gyilkoltak le. Elég lesz, ha csatlakozik a Történelem kórusához, amely bocsánatot kér – fejezi be a cikkét az Avvenire újságírója.

A Libero című jobboldali lap cikkírója, Renato Farina, augusztus 25-én arra szólította fel az újság hasábjain Napolitano államfőt, hogy kérjen bocsánatot Magyarországtól. „A szabad és demokratikus világ nem felejtheti el a kommunista megszállók brutális kegyetlenségét. Jelenlegi államfőnknek természetesen nincs közvetlen felelőssége ezt illetően, de azok között volt Olaszországban, akik üdvözölték az elnyomást, hangoztatva, hogy ez mentette meg a világ békéjét.” Togliatti kommunista pártja történelmének legfeketébb foltjáról van szó, mivel a főtitkár „köztörvényes bűnözőknek” nevezte azokat a munkásokat és diákokat, akik a szabadsághoz való jogért haltak meg – írja Renato Farina.

Francesco Cossiga örökös szenátor, volt köztársasági elnök a Libero szeptember 2-ai számában személyes emlékeit idézi fel. „Azt hiszem, jogom van beszélni, mivel tanú vagyok. A kereszténydemokrácia nevében üvöltöttem a tereken a szovjet megszállás ellen. A képviselőház tribünjén ültem, amikor Gaetano Martino, 50 évvel ezelőtti olasz külügyminiszter elítélte a katonai beavatkozást, és saját fülemmel hallottam, hogy a kommunisták, kórusban kiáltozták: „Éljen a dicsőséges Vörös Hadsereg!”

VR/Magyar Kurír