21. alkalommal szervezett környezet- és természetvédelmi gyermektábort a Katonai Ordinariátus

Hazai – 2024. július 11., csütörtök | 17:59

A Katolikus Tábori Püspökség a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közreműködésével idén is megrendezte a környezet- és természetvédelmi gyermektáborát Zala megyei Karmacson; az első turnus június 30. és július 5. között zajlott. Július 1-jén, vasárnap a táborozók Tihanyba is ellátogattak, Berta Tibor tábori püspök kíséretében.

„Nyári táborunkat idén úgy próbáltuk felépíteni, hogy számos olyan elem kerüljön bele, ami tényleg a környezet- és természetvédelemre irányítja a gyermekek figyelmét, illetve a kultúrára, de voltaképpen a vallásra, a vallásosságra is” – mondta el Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök.

Hozzátette: kimondottan örül annak, hogy a táborlakókat megismertetheti a bencés apátsággal, amelyet a magyar történelem egyik bástyájának tart.

„Voltunk már Tihanyban korábban, tizenvalahány évvel ezelőtt, és most újból felelevenítettük a kapcsolatot az apátság közösségével.

Boldogságot jelent, hogy eljöhettünk ide, körülnézhetünk a félszigeten, a gyönyörű apátságban, mert a gyermekeknek így lesz egyfajta benyomása arról, hogy nemcsak a világi környezet és a természet szép, hanem az épített környezetünk, a történelmi műemlékeink is” – fogalmazott a tábori püspök.

A Katonai Ordinariátus vezetője elmondta: a vasárnap délutántól péntek délutánig tartó nyári tábor „alaptábora” a Zala vármegyében található Karmacson volt, és bár voltak helyszíni programok, a Katolikus Tábori Püspökség táborozói nagyon sokat kirándultak a Dunántúl délnyugati részén. Sok volt a gyalogmenet, nemcsak nappal, hanem éjszaka is, és persze a strandolás sem maradhatott ki a Balatonnál.

„Megmozgattuk magunkat lelkileg, testileg, szellemileg, és ez minden egyes táborunknak alapvető célja” – emelte ki Berta Tibor püspök.

Hozzátette: tízéves kortól tizenhat éves korig lehet jelentkezni a táborba, az idei első turnusban több mint harminc gyermek vett részt.

A táborozó gyermekek – számos egyéb program mellett – ellátogattak Balatonakali népszerű kalandparkjába, akadálypályán vettek részt, elsajátították a fafaragás és más kézművesmunkák csínját-bínját, kipróbálhattak egy virtuális valóság szimulátort, és a négy évvel ezelőtt felújított, Balatonakarattya nevű honvédelmi naszáddal Tihanyból kifutva Szántódra is áthajóztak.

Forrás és fotó: Katolikus Tábori Püspökség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria