Tamásiban tartották a Pécsi Egyházmegye tavaszi ministránsnapját

Hazai – 2023. április 19., szerda | 12:03

Tamásiban tartotta a Pécsi Egyházmegye Ministráns Referatúrája a tavaszi ministránsnapot, melyre 9 és 16 év közötti fiatalok érkeztek a Pécsi Egyházmegye számos plébániájáról. Az április 15-i rendezvény megvalósításába az egyházmegye papnövendékei, valamint cserkészek, hitoktatók és a Katolikus Karitász helyi önkéntesei is bekapcsolódtak. A program főpásztori szentmisével zárult.

Az évente két alkalommal, a hagyományok szerint tavasszal Tolna vármegyében, ősszel pedig Baranyában megrendezett ministránsnapot minden alkalommal katolikus iskolával rendelkező településen rendezik. Tavaly ősszel Komló, azt megelőzően Szekszárd volt az egyházmegyei ministránsnap házigazdája.

Tamási első alkalommal látta vendégül a rendezvényt, amire az egyházmegye 24 településéről érkeztek ministránsok: Bicsérd, Bóly, Dombóvár, Harkány, Hőgyész, Komló, Lánycsók, Mágocs, Máriagyűd, Mecseknádasd, Mohács, Olasz, Paks, Pécs, Pincehely, Siklós, Szajk, Szászvár, Szekszárd, Szentlőrinc, Szigetvár, Tamási, Tolna, Villány küldött ministránsokat az alkalomra. Többeket a plébánosuk is elkísért. A résztvevők száma meghaladta a 250 főt.

A rendezvény témája a húsvét második vasárnapján ünnepelt Isteni Irgalmasság vasárnapjához kapcsolódóan az irgalmasság volt, ugyanakkor a közelgő pápalátogatásra való készület is szerepet kapott. A programért felelős Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész elmondta, a találkozóval a ministránsok számára a közösségi kikapcsolódás nem ér véget, mert már a nyári ministránstábor előkészületei is folyamatban vannak, amelyet július 9–15. között rendeznek Gyönkön.

A ministránsnapról az Egyházmegyei Ministránsreferatúra egyik munkatársa, Iloskics Mátyás írt beszámolót, amelyet szerkesztve közlünk.

A Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumba megérkezve a ministránsok ráhangoló játékban vehettek részt, melyet a tamási és a pincehelyi cserkészcsapat tagjai vezettek. Tíz órakor sor került a csapatok beosztására, az állomásvezetők elfoglalták az előzetesen előkészített állomáshelyüket. A nap témája az irgalmasság cselekedetei voltak, erre épültek az egyes állomások.

Az első helyszínen Kinder tojások tartalma közül azokat kellett kiválogatni, melyek kapcsolatban állnak az irgalmassággal. Egy másik állomáson az irgalmasság testi cselekedeteit tartalmazó lufikat kellett kidurrantani, majd a cselekedet mellé szentek képeit rendelni. Olyan állomás is volt, ahol az irgalmas Jézust ábrázoló képet kellett kirakni, miután a gyerekek megválaszolták a kirakóshoz tartozó kérdéseket. Ezeken kívül volt néhány olyan állomás, mely nem kapcsolódott szorosan az irgalmasság fogalmához: ilyen volt például a liturgikus eszközökről szóló feladat, ami során a ministránsoknak meg kellett nevezniük egy liturgikus eszközt és hozzá kellett kapcsolniuk a funkcióját. A gyerekek tetszését különösen elnyerte az amőba játék, amikor csak az Egyházzal kapcsolatos kérdések helyes megválaszolása után lehetett jelölni.

A magas létszámra való tekintettel minden állomás két párhuzamos helyszínen működött, így több, de kisebb létszámú csapatot tudtak alakítani, ezért a nyolc-tíz fős csapatok tagjai könnyebben tudtak kibontakozni. Délután műhelyfoglalkozásokon vehettek részt a ministránsok. Sor került könyvjelző-készítésre, karkötőfonásra, „szentháborúra” (számok helyett szentek nevét kellett leolvasniuk a versenyzőknek), kosárlabdára és focira.

A tavaszi ministránsnap vetélkedőjét, egyúttal a ministránsnap vándorkupáját a Szigetvári Plébánia csapata nyerte: Somogyi Emma, Csuka Benedek, Sáfrán Jenő, Kálmán Hunor és Kálmán Regő.

A találkozó foglalkozásai után a szentmisét Felföldi László megyéspüspök mutatta be, a jelenlevő papok koncelebrálásával. A püspök a ministránsokhoz szólva többek között rámutatatott Jézus irántunk való szeretetére.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Szöveg és fotó: Iloskics Mátyás, a Pécsi Egyházmegyei Ministráns Referatúra önkéntese

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria