25 éve hunyt el Ács István pálos püspök

A fotó Szentistvánbaksán, egy augusztus 20-i szentmisén készült Ács püspökről

Ács István pálos püspök 1993. március 26-án tragikus baleset következtében tért meg a Teremtőhöz. Az egri bazilikában halálának évfordulója alkalmából Ternyák Csaba egri érsek mutatott be megemlékező szentmisét.

A pálos rend 1989-es újjászületése alkalmából az Új Misszió munkatársa beszélgetett Ács Istvánal.

Pálos plébánosból lett pálos püspök 1989 augusztusától Ács István. Közel húsz évig (1970-től 1989-ig) szolgált plébánosként Füzéren, élte a falusi életet, énekelt a népdalkörben, szervezte a Házas Hétvégeket – ez a mozgalom a segítségével terjedt el szélesebb körben hazánkban. Később már csak vendégként járt vissza, hiszen segédpüspöki teendői Egerbe szólították.

A füzéri templom freskóin két helyi történelmi esemény elevenedik meg, az egyik Csepellényi György, egykor itt működő fehér barát kivégzését ábrázolja. A sors kifürkészhetetlen szeszélye, hogy majd 300 év elteltével újra lehetett pálos szerzetese a zempléni falunak Ács István személyében, aki még az úgynevezett katakombaévek alatt lépett be a rendbe. S hogy miért a pálosokat választotta?

– Talán a magyarsága vonzott. Hiszen tudjuk, ez az egyedüli magyar alapítású szerzetesrend, melynek tragédiája a nemzet párhuzamos tragédiája volt. Szemináriumi éveim során érdeklődtem a különböző rendek iránt, a pálossággal egyik osztálytársam ismertetett meg alaposabban. Fontosnak éreztem átmentését az utókor számára…

– Itt a településen Csepellényi révén ismert a pálosság – mesélte az atya. – 1974-ben, halálának 300. évfordulójára nagy ünnepséget szerveztek, megmozdult a falu: háromnapos lelkigyakorlat volt, előadások, megemlékezés az emléktáblánál.

Ács Istvánt 1959-ben szentelték pappá, a rendbe az azt megelőző évben lépett be. Fogadalmat tett két társával együtt a tisztaságra, szegénységre, engedelmességre. Mindezt úgy, hogy tudta: a szerzeteseket összetartó közösségi élet nem biztosított.

– Külsőleg mindössze annyi valósult meg a közösségből az illegalitás évei alatt, hogy hol itt, hol ott „fehér napokon” találkoztunk. Ám a lelki közösség, az együvé tartozás tudata mindannyiunk számára sokat jelentett. A pálos lelkiség sajátja a befelé fordulás, az ima, ugyanakkor az önfenntartás kétkezi munka révén. Ma (1989) mintegy 15 pálos barát él az országban. Talán lennének többen is, ám az a gond, hogy akik taníthatnák az érdeklődőket, mert még éltek közösségi, kolostori életet, már nagyon idősek, a fiatalabbaknak pedig a katakomba-idők miatt nincsenek ilyen tapasztalataik. Ám az Egyház átütő ereje valahol mindig a háttér, a szerzetesség volt, ezért kell, hogy éljenek újra a kolostorok.

Szöveg: Dobos Klára/Új Misszió

Fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír