Hálaadó és közbenjáró lélekkel ünnepelünk a Magyar Piarista Diákszövetség 25 éves jubileumának alkalmából – nyitotta meg Labancz Zsolt tartományfőnök a megemlékező rendezvény szentmiséjét. Köszöntötte az ország minden részéből érkezett öregdiákokat, kiemelten a jubileum védnökségét vállaló Antall Józsefnét, Mádl Dalmát és Szűcs Ervinnét.
A liturgiát Labancz Zsolttal együtt mutatta be az MPDSZ-t az alapítás idején tartományfőnökként támogató Jelenits István, Kállay Emil, a piarista rend és az MPDSZ között közvetítő szerepet vállaló Borián Tibor, valamint a piarista rend több tagja.
Borián Tibor szentbeszédében arra kereste a választ, mi kapcsolja össze a tanítványok, öregdiákok közösségét Kalazanci Szent Józseffel. Mit tettünk, minek örülhet rendalapítónk közösségünket látva – tette fel a kérdést, s megfogalmazta: tanítványnak lenni mindig feladat. Az eredményekben, eseményekben, találékonyságban gazdag múltat ünnepelve a megújulás szükségességére kapunk figyelmeztetést. A hagyományok tisztelete mellett arra kell törekedni, hogy újat tudjunk alkotni a mában, amikor a piarista rend 12 intézményért vállalt felelősséget.
Oberfrank Ferenc felolvasta Áder János köztársasági elnök üzenetét. Ebben Áder János Sík Sándort idézve kifejtette: a piarista diákok viselik az összetartozás jegyét. Tanáraiktól arra kapnak példát, hogy a jó nevelés része a képzettség és lelkiség, hogy a műveltséggel jobbá lehet tenni a világot, ezzel egész életre szóló útravalót kapnak.
Az MPDSZ elnöke beszédében rámutatott, a jubileum lehetőséget ad tudatosítani azt, ami nélkülözhetetlen erőforrás az öregdiákok számára a mindennapokban, sorsdöntő helyzetekben. Felidézte a kezdetek történéseit, az elődök építő, máig tartó lendületet adó alapító tevékenységét. Reményét fejezte ki, hogy a fiatalok át tudják venni, és továbbviszik a zászlót.
A diákszövetség alapításkori elnöke, Zlinszky János annak az örömének adott hangot, hogy a közösség a 25 év alatt láthatóvá tudta tenni az összetartásukat meghatározó szálakat: ott ünnepelhetünk ma, ahol egykor diákként kezdtünk. Felelevenítette, milyen megfontolásokkal kellett szembenézni az alakuláskor a szövetség alapítóinak.
Zlinszky János családja példáján mutatta be, miként építi a rend a magyar kultúrát. A piarista vonzerő generációról generációra meg tud újulni: a dédapától kezdődően gyermekein, unokáin át töretlen a piarista elköteleződés – zárta beszédét az MPDSZ egykori elnöke.
Múlt és jövő határán állunk – fogalmazott emlékező és előretekintő beszédében Jelenits István. Az 1948-ig visszatekintő múltidézést személyes élményével kezdte: diákként hallhatta Sík Sándor a katolikus iskolák államosításakor elmondott megrázó búcsúbeszédét, melyben Sík Sándor a több száz éves piarista múlt tanulságait foglalta össze, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy a piaristáknak van a jövő számára mondanivalójuk. Két évvel később nyolc iskolát visszaadott az állam az egyháznak, így 1950-ben a piaristák folytathatták a munkát Kecskeméten és Budapesten. Bár a kommunista hatalom arra számított, érdeklődés hiányában magától összeomlik a katolikus oktatás, de a piaristák a kiszolgáltatottságban megerősödtek, és fontos tényezővé, a jövő forrásaivá váltak a szellemi életben. Jelenits István történelmi áttekintésének következő fontos állomása az 1956-os forradalom és a hirtelen összeomlás időszaka volt. Ekkor a börtönt megjárt Bulányi György azt fogalmazta meg, hogy az ateista világban nincs értelme a keresztény értelmiségi nevelésnek, fizikai munkásként kell megélni, és Isten országát az illegalitásban kell jelenvalóvá tenni a társadalom számára.
A piaristák azonban úgy döntöttek, hűségesnek kell maradniuk a gondviselés által megnyitott lehetőséghez, folytatták a keresztény értelmiség nevelését gimnáziumaikban. Ez nem jelentett sem megalkuvást, sem a rendszer kiszolgálását – mondta Jelenits István. Így vitték el két intézményüket a rendszerváltásig, amikor a szabad cselekvés felelőssége kibontakozott. Ez az időszak mutatta meg, helyes volt a korábbi döntés, az iskolai nevelés folytatása. Intézményeik nemcsak lapító ellenállásra készítették fel az ifjúságot, hanem a modern keresztény életre. Nem a két világháború közti múltra kellett építeniük, hanem lépést tartottak a II. világháború után eszmélő, a II. Vatikáni Zsinatot megélt egyházzal.
A szabadság és felelősségtudat fémjelezte légkörben jött létre a diákszövetség. Közreműködésüknek is köszönhető, hogy a rend sorra vállalt intézményeket, még külhonból is jelt adtak a rend egykori neveltjei, munkájukra lehetett számítani.
Ma megszűnni látszanak szakadékok – jelölte meg az összefogás jövőben is építendő feladatát Jelenits István. A három generáció – az 1948 előtt végzettek, a kommunista időszak két iskolájának diákjai és az új iskolákban érettségit szerzők – egymásra találását láthatjuk. Itt állunk most, múlt és jövő határán, a kihívások új dolgok vállalására szólítanak.
Labancz Zsolt zárszavában a diákszövetség fontosságát hangsúlyozta a piarista rend számára, hiszen ők a továbbvivői annak a közösségi szellemnek, amit a rend nevelő munkájában átadni törekedett. Ők jelentik annak a lehetőségét, hogy a társadalom számára is meg tud nyílni a piarista világ. Ezzel élhetik meg Kalazanci Szent József által megfogalmazott egyik küldetést, mely a piaristákat a társadalom szebbé, jobbá, igazságosabbá tételére buzdítja.
Az emlékülés köszöntésekkel folytatódott. Labancz Zsolt tartományfőnök confrateri diplomát adott át az MPDSZ néhány tagjának, így Csapody Gézának, Farkas Zsoltnak, Oberfrank Ferencnek, Várgedő Tamásnak és Strommer Pálnak. A piarista rend ezzel ismeri el, és fejezi ki azt a mély kapcsolatot, ami a megajándékozottat a piarista családhoz kapcsolja. Majd a szövetség több tagja és piarista atyák kaptak munkájukat elismerő díszoklevelet. Végül Oberfrank Ferenc, a szövetség elnöke a legidősebb, 90 év felett járókat, valamint a hagyományőrző testület tagjait köszöntötte.
Mi, piarista diákok tartsunk össze – zárta Oberfrank Ferenc Antall József máig érvényes üzenetével az emlékülést.
Fotó: Tajti Krisztián
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria