25 éves a nagyváradi Caritas Catolica

Külhoni – 2015. november 11., szerda | 16:20

November 11-én, szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a nagyváradi Szent Márton Idősek Otthonában abból az alkalomból, hogy az intézmény 20 éve működik, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Caritas Catolica-szervezete pedig 25 éves.


Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök felidézte, hogy az 1989-es decemberi fordulat arra is lehetőséget teremtett, hogy az egyház is küldetésének megfelelően tudjon jelen lenni a társadalom életében, ami nem csupán a templomokban zajló megszentelő feladat, hanem diakónia is annak érdekében, hogy minden időben segítséget, vigaszt és támaszt kínáljanak a rászorulóknak. 1990-ben a nagyváradi egyházmegye is gyorsan reagált: előbb a segélycsomagok osztásánál, illetve a közvetítésben vállalt szerepet, majd a szeretetszolgálat különböző struktúrák létrehozásában konkretizálódott; az évek folyamán pedig tovább bővült, gazdagodott a Caritas tevékenysége. Így jutunk el a jelenbe, amikor evangéliumi küldetésének megfelelően az egyház igyekszik érzékenyen reagálni a szociális környezetben bekövetkező változásokra, a lehetőségeihez mérten, ugyanis arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Caritas mögött is sokan állnak – gondolunk itt főleg külföldi támogatókra és mindazokra az önkéntesekre is, akik szívügyüknek tekintik, hogy segítsenek a bajban levőkön. Ők így, együttesen azt közvetítik a külvilág számára: mindannyian felelősséggel tartozunk egymást iránt, hiszen ez keresztény hitünk egyik lényege – hangsúlyozta a főpásztor.

Haier Emma, a várad-szőllősi Szent Márton Idősek Otthona vezetője arra emlékezett vissza, hogy a rendszerváltozást követően raktár működött az ingatlanban, 1995-ben avatták fel az otthont és az óvodát az épületben. 1999–2000-ben bővítették, és a törvények miatt, illetve azért, mert közben kiépült az egyházmegye iskolahálózata, az óvoda kiköltözött onnan. 2004-ben akkreditálták szolgáltatásaikat, tavaly pedig egy újabb nagyobb szabású átalakításra került sor az intézményben: megfigyelőkamerákat szereltek fel, korszerűsítettek a mosdókat, és egy klubtermet is kialakítottak. Most már csak olyan lakóik vannak, akik külső segítség nélkül nem tudják ellátni magukat: Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedők, lebénult betegek. A helyek száma 39, és ugyanennyi kedvezményezettel foglalkoznak, vagyis telt ház van.

Rajna József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Caritas-igazgatója elmondta: egyesületük tagja a bukaresti székhelyű Caritas Konföderációnak, melynek tizenegy tagszervezete van (római és görögkatolikus Caritas-szervezetek). 125 alkalmazottal és 30 önkéntessel dolgoznak az egyházmegye több mint tíz településén: Nagyváradon kívül jelen vannak például Margittán, Tasnádon, Érmihályfalván, Nagyszalontán, Székelyhídon és Fugyivásárhelyen is. 106 idős személy szociális ellátását biztosítják négy otthonban, 42 diáknak nyújtanak internátusi szállást. Emellett hatvan rászorulónak adnak naponta meleg ebédet a szociális népkonyhán Nagyváradon, és harmincnak Margittán, továbbá hét házigondozó-központ könnyíti meg 250 ellátott életét. A nagyváradi kanonok-sori rendelőintézetükben havonta közel száz beteget látnak el, illetve egy európai uniós projekt keretében 120 nőnek nyújtottak képzést a szociális szolgáltatások területén. Feladatuk van tehát bőven, ezért jó lenne, ha az állami költségvetésből nagyobb mértékben támogatnák működésüket, s a helyi önkormányzat is értékelné munkájukat.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott Derzsi Ákos, aki október 1-jétől a Caritas új ügyvezető igazgatója. Korábban RMDSZ-es parlamenti képviselő és munkaügyi államtitkár volt. Jelen volt két támogató is, Jaap Stellingwerf és Peter Beukenkamp, a hollandiai Kelet-Európáért Alapítvány részéről.


Forrás és fotó: Erdély Online

Magyar Kurír