A negyvenéves futó szülővárosában, Santarcangelo di Romagnában eladóként dolgozik egy szupermarketben, de nem idegenek tőle a hasonló kihívások. Részt vett már több versenyen, és ő volt az első rimini induló, aki lefutotta a Spartathlont, a leghosszabb (265 km, 35 óra) maratoni távot.
„Negyvenedik születésnapomra egy olyan ajándékot szerettem volna, ami nemcsak a sportról szól, hanem az életről is” – mondja az ultramaratonista. – „Azért akarok elfutni a pápához, hogy elvigyem a rimini egyház és Alberto Marvelli üzenetét, mint egy eredeti, modern, két lábon járó üzenethordozó.”
Az üzenet pedig egyértelmű: lehetséges nagy célokat elérni az életben – látjuk ezt Alberto Marvelli és Loris De Paola életében egyaránt.
A futó szeptember 9-én ér célba a Szent Péter téren; másnap, szeptember 10-én pedig fogadja Ferenc pápa. Loris De Paola egy levelet fog átadni a Szentatyának, amelyben kéri, hogy áldja meg a rendezvényeket, amelyeket Alberto Marvelli boldoggá avatásának tizedik évfordulója alkalmából szerveznek az egyházmegyei misszió közreműködésével Riminiben.
Loris De Paolát elkíséri útján egy műszaki csapat, amelynek tagjai között ott lesz az Atletica Rimini Nord klub képviselője a rimini egyházmegyéből, aki felfedezte a futót; az útját szponzoráló munkahelyének képviselői, valamint egy orvos. Egy hegyikerékpáros és egy távgyalogló is kíséri majd az út egyes szakaszain. A futó akár harminc percre is megállhat, amikor ételt és frissítőket vesz magához.
Loris De Paola egy olyan pólót ajándékoz a pápának, amilyenben lefutotta a távot, és amelyen egyetlen mondatban össze van foglalva Alberto Marvelli élete: „Az élet tele van versenyekkel!”
Alberto Marvelli 1918-ban született Ferrarában. Később Riminiben a szaléziakkal került kapcsolatba, és részt vett plébániája Actio Catholica mozgalmában, majd a szervezet vezetőjévé választották. Federico Fellini filmrendező gyerekkori barátja volt. Bolognában végzett mérnökként. A szegényeket és elesetteket szolgálta minden erejével, a II. világháború alatt és utána is. A német megszállás idején a santarcangelói állomáson várakozó vagonokból szabadította ki az embereket, akiket a szerelvény koncentrációs táborba szállított volna. A háború után szegénykonyhát nyitott, és aktívan részt vett a közéletben. 1946-ban közúti balesetben vesztette életét; II. János Pál avatta boldoggá 2004-ben.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria