35 évvel ezelőtt jelent meg a Dives in misericordia enciklika

Isten irgalmassága Szent II. János Pál pápaságának is központi üzenete volt. Amellett, hogy enciklikát szentelt az Isteni Irgalmasságnak, ő rendelte el a húsvétot követő vasárnapra az Isteni Irgalmasság ünnepét (ez ünnep vigíliáján hunyt el 2005. április 2-án).

A szentatya ezekkel a szavakkal adta át enciklikáját az egyháznak 1980 adventjének kezdetén: „Ha hasonlattal akarunk élni, elmondhatjuk, hogy az adventtel mindig újra kezdődik az emberi szívek zarándoklata Krisztus felé, aki kinyilatkoztatja nekünk az Atya és az Ő szeretetének misztériumát. Ezért óhajtottam nagyon, hogy advent első vasárnapjához kapcsolódjék a Dives in misericordia enciklika megjelenése, melynek legfőbb célja, hogy az Atya szeretetére emlékezzen és emlékeztessen, amely Krisztus egész messiási művében megnyilvánult, világrajövetelétől kereszthaláláig és föltámadásáig... Az egyháznak és a világnak szüksége van az irgalomra, melyben testet ölt az a szeretet, mely erősebb a bűnnél és mindenfajta rossznál, mely az embert földi élete folyamán behálózza.”

„A pápa tanít: gondosan megszerkesztett teológiai traktátust ad kezünkbe, és komoly elmélkedésre serkent. Az enciklika minden sorában az elmélkedő, a világért atyaként aggódó pápa szava szól. Éppen ezért nemcsak a szöveggel kell találkoznunk, hanem törekednünk kell arra is, hogy a pápával együtt elmélkedjünk az irgalomról” – olvasható az enciklika magyar kiadásához írott előszóban.

Az enciklika három részre – Az isteni irgalom mint felszólítás; Az isteni irgalom kinyilatkoztatása; A mi világunk és az isteni irgalom –, ezek alfejezeteire, valamint az Imádkozzunk Isten irgalmáért címet viselő befejezésre tagolódik.

* * *

A befejező részben olvassuk:

„…soha, egyetlen történeti korszakban – különösen olyan időszakban, mint a mi korunk – sem feledkezhet meg az Egyház arról, hogy könyörögve imádkozzék Isten irgalmáért a rossz sok fajtája ellen, amelyek szorongatják és fenyegetik az emberi nemet. […] Minél inkább eltávolodik az ember Istentől és az irgalom misztériumától, s minél inkább elveszíti a világ eszméinek hatására az irgalom szó értelmét, az Egyháznak annál inkább joga és kötelessége, hogy »hathatós kiáltással« (vö. Zsid 5,7) forduljon az isteni irgalomhoz. […]

A mai ember gyakran teszi föl szorongva a kérdést: vajon hogyan oldhatók meg azok a félelmetes feszültségek, melyek rátelepedtek a világra, és az emberek között is mutatkoznak? És ha ez a mai ember nem meri kiejteni az irgalmasság szót, vagy saját, vallásos érzékétől megfosztott lelkiismeretében nem érzi azt hitelesnek, az Egyháznak annál inkább ki kell mondania, és nem csupán a saját, hanem korunk minden egyes embere nevében is. […]

Ahhoz az atyai szeretethez folyamodunk, amelyet Krisztus messiási műve tár föl előttünk, s amely a kereszten, az Ő halálában, majd föltámadásában érte el tetőpontját! Meneküljünk Istenhez Krisztus által, megemlékezvén a Magnificat énekéről, melyben Mária magasztalja a »nemzedékről nemzedékre« szóló irgalmat. Könyörögjünk Istenhez az irgalomért századunk embere számára! […]

A megfeszített és föltámadt Jézus Krisztus nevében, az Ő messiási művének szellemében, mely az emberi nem történelmében mindenkor jelen levő marad, fölemeljük szavunkat és imádságunkat, hogy a történelem jelen szakaszában ismét megmutatkozzék az a szeretet, mely az Atyában van a Fiú és a Szentlélek által; bizonyuljon a jelen világban is hatalmasabbnak minden rossznál; hatalmasabbnak a bűnnél és a halálnál. Mária közbenjárásával könyörgünk, aki szüntelenül hirdette a »nemzedékről nemzedékre« szóló irgalmat. De imádságunkhoz mindazok közbenjárását is várjuk, akikben a hegyi beszéd szavai már valóra váltak: »Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalmat nyernek« (vö. Mt 5,7).”

* * *

Meneküljünk Istenhez és az Ő irgalmasságához, Krisztus által. Készüljünk a rendkívüli szentévre, mellyel Ferenc pápa megajándékozta az egyházat.

Magyar Kurír
(bh)