500 éve született Giovanni Pierluigi da Palestrina, az „egyházi zene megmentője”

A szent liturgia történetének egyik legátfogóbb reformjára, a Trienti Zsinatra 1545–63 között került sor. A három ülésszakban, összesen 18 éven keresztül tartott törvényhozó alkalmon több pápa és a világegyház többszáz vezetője vett részt. Az egyházfegyelmi, jogi és dogmatikai kérdések mellett nagyon jelentős liturgikus témákat is tárgyalt a zsinat: egységesítette és centralizálta a szertartás-cselekményeket, kötelezővé tette a megalkotott liturgikus formák, szövegforrások és rubrikák bevezetését a korábbi hagyományok elhagyásával, valamint egységesítette a liturgia nyelvét. Ebben a teljességre törekvő átalakításban nem a változás volt a cél, hanem a liturgia megjelenésének és tartalmának a kor viszonyaiban felmerülő társadalmi, teológiai és esztétikai kihívásoknak megfelelő korszerű hozzárendelése.

A Missa Papae Marcelli egyik oldala

A kulturális paradigmaváltást jelentő könyvnyomtatás feltalálása (1453) után nagyjából egy évszázaddal összehívott zsinat számára már kézenfekvő technikai lehetőséggé vált a liturgikus könyvek sokszorosítása és központi terjesztése, ezért a liturgikus szövegekkel együtt felmerült az egyházzenei források és stílusok egységes rögzítése is.

A reneszánsz zene korstílusa a középkori zenéhez képest szabadabb, attraktívabb harmóniakezelésű és ritmusvariációkban gazdag, jellemzően többszólamú, karakterében jóval fejlettebb érzelmi kifejezési készletet alkalmazó és összetett dallammodelleket használó jelenséggé fejlődött. Összehasonlítva a kor egyházzenei szokásaival, a monódikus (egyszólamú – a szerk.) gregoriánrepertoár formanyelvéhez és stiláris kánonjához képest megjelenő zeneszerzés-technikai megoldások valóban komoly változást eredményeztek a hagyományos zenei artikulációkban, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy a reneszánsz zenei nyelv nem egyik napról a másikra lépett be a liturgiába, hanem többgenerációs fejlődés eredményeként jelentek meg a művek a stílusfejlődés szokásos szakaszaiban. A Trienti Zsinat időszakára a templomi kultúrában a reneszánsz stílusú egyházi zene liturgikus funkcionalitása már évszázados hagyományra tekintett vissza, tehát a zsinati atyák és a tanácsadók számára is saját ízlésnyelvként és zenei reflexióként volt jelen; azonban az udvari és egyéb világi kulturális analógiák megjelenése miatt bizonyos körökben idegenné, vagy akár közönséges hatásúvá kezdhetett válni az „új zene”. Ennek az az elsődleges oka, hogy a nem szakrális társadalmi fórumok zenei befogadási igénye hamarabb és erőteljesebb módon volt képes követni a társadalmi ízléskategóriák esztétikai csoportérdekeit; míg az egyházzenei hagyomány stílusrögzítettsége egyetlen zenei nyelvhez, a gregoriánhoz kötődött leginkább.

Palestrina szobra szülővárosában

Palestrina már életében is óriási tekintéllyel rendelkezett zenei és egyéb műveltségterületeken is. Nagyon korán, húszévesen lett szülővárosa, a Pápai Államban fekvő Palestrina székesegyházának karmestere és orgonistája. Előtte 12 éves korától a római Santa Maria Maggiore-bazilika kórusában énekelt öt éven keresztül. 26 évesen pártfogója, III. Gyula pápa (1487–1555) kinevezte a Szent Péter-bazilika karmesterévé, ahol később zeneszerzői és orgonaművészi állást is kapott. Az „egyházi zene megmentője” címet azért kapta, mert a Trienti Zsinat zenei reformjai között az a terv is szerepelt, hogy a liturgikus cselekményekből kitiltják a nem gregorián eredetű és többszólamú zenei megoldásokat, azonban Palestrina hatására az összesen 22 napig uralkodó II. Marcell pápa (1501–1555) rendeletben tette lehetővé, hogy a palestrinális (Palestrina zeneszerzői vokálpolifóniájára jellemző, szigorú szerkesztéstechnikai szabályoknak megfelelő) műveket a szertartások során továbbra is előadják (pl. Missa papae Marcelli). Ezzel Palestrina megmentette azt az egyházi zenei kompozíciós stílust, amelyet azóta a liturgikus művészet egyik csúcsteljesítményeként tartunk számon és a II. Vatikáni Tsinat kifejezte, hogy a gregorián mellett ez a többszólamúság az egyházzene saját nyelve.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír