58 éve hunyt el Dániel Tibor szalézi kispap

Dániel Tibor 1925. november 8-án született a Győr melletti Ásványrárón. Buzgó vallásos szülei mellett megismerte a családi fészek melegét. Bátyja, József pedig példát mutatott neki azzal, hogy már gyermekként is Don Bosco fia akart lenni.

Iskoláit Győrben végezte, ugyanitt járt polgári iskolába is, majd a szaléziak nyergesújfalui tanintézetében folytatta gimnáziumi tanulmányait.

Már kisfiúként is szívesen járt ministrálni. Édesapja írja róla, hogy még nyáron is lustaságot nem ismerve sietett mindig a ministránsok közé. Sem hóvihar, sem esős idő, sem más kellemetlen időjárás nem gátolta meg az oltár szolgálatában. Ugyancsak édesapja írja: „Igen jó gyerek volt hozzánk a Tibor fiunk, soha meg nem bántott bennünket.”

Nem csoda ezek után, hogy a papi, szerzetesi hivatást választotta. 1947-ben jelentkezett szalézinak, követni akarta József bátyját. Mezőnyárádon volt novícius, ahol 1944. augusztus 16-án első fogadalommal kötelezte el magát. Október végén, mivel közeledett a front, az elöljárók minden fiatalt hazaküldtek, vagy másik, nyugatabbra fekvő intézetbe irányítottak. Így került Tibor ismét Nyergesújfalura. A front sajnos Nyergesújfalut is megközelítette, így Tibor december végén hazakerült szüleihez. A háború borzalmait itt vészelte át, de mihelyt csendesedtek a harcok, ismét visszatért falujába, ahol nagyban hozzájárult a háború romjainak eltakarításához, hogy ismét megkezdődhessen a tanítás. Nevelőként kitűnt vidámságával és a sport szeretetével, a fiatalok tisztelték és szerették.

1948-ban Péliföldszentkereszten megkezdte teológiai tanulmányait, amit 1950 júniusában, a szerzetesrendek feloszlatása miatt sajnos félbe kellett szakítania. A többi szalézihoz hasonlóan ő is földönfutóvá vált. A kilátástalan helyzetben az akkori tartományfőnök, Ádám László próbált kiutat keresni. Megkérte a püspököket, hogy vegyék fel a szalézi kispapokat valamelyik püspöki szemináriumba. Tibor – mivel szívbetegsége miatt állandó kezelést igényelt – a budapesti központi szeminárium bejáró hallgatója lett.

Ismerősei szereztek neki lakást, ahol Sándor István testvér is meghúzta magát. Sándor István gyári munkás lett, és mivel felfigyeltek rá, nevet változtatott, Kiss István néven folytatta ifjúsági tevékenységét. Az államhatalom azonban hamarosan letartóztatta illegális tevékenységéért. Mivel Tibor is tudott munkájáról, hamarosan őt is letartóztatták, és más szaléziakkal együtt többéves börtönre ítélték.

A börtönben egészsége a sok zaklatás és a bántalmazások következtében összeomlott, rákos beteg lett. A fogházban három műtéten esett át. Teljesen reménytelen egészségi állapotban (máj- és bélzúzódás, hasnyálmirigyrák) 1954. december 1-jén megszakították börtönbüntetését, szabadlábra helyezték. Hogy biztosítsa megélhetését, egyik fogtechnikus ismerősénél vállalt állást. Sajnos egészségi állapota egyre inkább romlott, ezért 1956. július 16-án kórházba került. Az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, így testvére, Erzsi hazavitte a szülői házba. Sokat szenvedett, készült a halálra. Az volt a kívánsága, hogy miután megújította szerzetesi fogadalmait, elöljárója karjaiban fejezze be életét.

Betegágyán mindennap magához vette az Oltáriszentséget, augusztus 17-én a betegek szentségét is megkapta, és hosszú, fájdalmas szenvedés után 1956. augusztus 18-án meghalt. Temetése Ásványrárón volt 1956. augusztus 20-án.

Magyar Kurír