80 ortodox rabbi kéri Izraelt a gázai éhínség megszüntetésére és a telepesek megfékezésére

Kitekintő – 2025. augusztus 28., csütörtök | 15:04

Óráról órára egyre több aláíró csatlakozik a nyolcvan „modern ortodox rabbi” augusztus 19-én közzétett nemzetközi felhívásához, amelynek címe: Felhívás erkölcsi tisztánlátásra, felelősségvállalásra és ortodox zsidó válaszra a gázai humanitárius válságra.

Mások mellett David Rosen rabbi is aláírta a felhívást, aki több mint 30 éve az American Jewish Committee vallási ügyekért felelős nemzetközi igazgatója, Írország volt főrabbija, és régóta párbeszédet folytat a Vatikánnal. Rosen elküldött egy másolatot a levélből a Vatikán zsidósággal való párbeszédért felelős hivatalának.

„A nyilatkozat – olvasható Rosen honlapján – felszólítja Izrael Államot, hogy nézzen szembe a Gázában tömegeket érintő éhínséggel, és ítélje el a telepesek szélsőséges erőszakosságát.”

A kezdeményezést Yosef Blau rabbi, a Religious Zionists of America (amerikai vallásos cionisták) volt elnöke indította, aki hosszú ideje a Yeshiva Egyetem Rabbi Isaac Elchanan Teológiai Szemináriumának emeritus spirituális tanácsadója. Blau rabbi a következő indoklást adta: „Izrael és a cionizmus iránti támogatásom a zsidóság iránti elkötelezettségemből fakad. A kritika nélküli lojalitás ellentmond a judaizmusra alapvetően jellemző önreflexiónak. Amikor a vallást a hatalom iránti hódolat igazolására használják, az eltorzítja az alapvető erkölcsi normákat.”

Az aláírók ezzel együtt hangsúlyozzák mély kötődésüket Izraelhez, és az ortodox zsidókat „Izrael leghűségesebb támogatói” közé sorolják. „A Hamász bűnei és bűncselekményei – olvasható a levél egy másik részében, amely a Jewish Telegraphic Agency nemzetközi hírügynökség oldalán is megjelent – nem mentesítik Izrael kormányát azon kötelessége alól, hogy minden szükséges erőfeszítést megtegyen a tömeges éhínség megakadályozása érdekében” – írják a rabbik.

A levél további aláírói között van Pinchas Giller rabbi, Lengyelország, Dánia és Norvégia főrabbijai, valamint Los Angeles és Washington fontos ortodox gyülekezeteinek idősebb rabbijai.

Forrás és fotó: Ansa.it

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria