8000 fiatal jelentkezett önkéntes akcióra – Megkezdődött a tizenötödik „72 óra kompromisszum nélkül”

Hazai – 2022. október 6., csütörtök | 21:09

​A pécsi Magtár Látogatóközpontban október 6-án megnyitották a tizenötödik „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes ifjúsági akciót. A háromnapos programra közel 8000 fiatal regisztrált, akik körülbelül 200 projektet valósítanak meg közel 100 településen Magyarországon, Erdélyben és a Partiumban.

A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház rendezésében és a Miniszterelnökség támogatásával megvalósuló akció keretében október 6. és 9. között országszerte és határon túl több ezer fiatal mutatja meg, hogy önkénteskedni jó, hiszen többé válunk általa. „Ti vagytok erre a tanúk” – szól az akció idei mottója, ami arra utal, hogy tanúságtevői, munkatársai, tanúi lehetünk Isten figyelmes szeretetének.

A megnyitón a szervezők és a támogatók képviselői mellett Pécs város polgármestere, Péterffy Attila és a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője, Mohay Gergely is részt vett. A meghívottakat és az önkénteseket Czopf Ágnes, a „72 óra kompromisszum nélkül” főkoordinátora köszöntötte. Ezt követően Felföldi László pécsi megyéspüspök képviseletében Kovács József püspöki titkár, ifjúsági referens beszédében az önkéntesek tanúságtételét, jel mivoltát hangsúlyozta.

Ferenc pápa egyik gondolatát idézte, aki mostanában több megszólalásában is hangsúlyozta, hogy túl kell lépnünk önmagunkon, nyitnunk kell a mellettünk élők felé.

Kondor Péter gyermek- és ifjúsági munkáért felelős evangélikus püspök lelkesítő köszöntőjében azt emelte ki, hogy napjainkban különösen is fontos, hogy együtt tevékenykedjünk ügyekért, ezáltal a megajándékozottság érzését is átélhetjük. Kisóvári Németh Márta református lelkész asszony arra emlékeztette az akcióban részt vevő nyolcezer önkéntest, hogy Isten áldásával indulnak most el, ami komoly feladatot és felelősséget jelent. A szívünkbe írt parancsnak engedelmeskedünk, amikor önzetlenül adjuk magunkat, amikor szabadidőnket, talentumainkat ajándékozzuk másoknak. Csordás Krisztina, a Református Szeretetszolgálat Alapítványának munkatársa személyes hangú köszöntőjében saját önkéntesélményeiről beszélt, és azt kívánta a fiataloknak, hogy ők is átélhessék a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akció adta örömet és lelki feltöltődést.

A megnyitó vendége volt Pécs polgármestere, Péterffy Attila is, aki köszönetét fejezte ki, hogy a több ezer főt megmozgató ifjúsági kezdeményezés első olyan országos megnyitójának, amit vidéken rendeznek, a baranyai megyeszékhely adhat otthont. Kiemelte a történelmi keresztény egyházak összefogásának fontosságát és azt, hogy Pécsett mindig jelentős hagyománya volt az önkéntességnek és az együttműködésnek.

A résztvevőknek azt kívánta, hogy sok élményt, tapasztalatot szerezzenek, és lélekben gazdagodva zárják a háromnapos akciót.

Mohay Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője azt emelte ki, hogy a „72 óra kompromisszum nélkül” segít kilépni abból az apátiából, amivel a jelenlegi társadalmi helyzetben sokszor szembesülhetünk. Napjainkban szeretünk kompromisszumokat kötni, de ezek sokszor inkább az egónkat erősítik. Szükség van rá, hogy kilépjünk a megszokott keretekből – hangsúlyozta.

​Az önkéntes program idei fővédnöke Zámbori Soma színművész, aki személyes történeteket osztott meg az önkéntességről, majd

felelevenítette Jézus utolsó 72 óráját is, kiemelve, érdemes átgondolnunk, az Ő három napja során mi minden történt, és ez hogyan érintheti meg a mi életünket is.

A megnyitó végén a résztvevők átvonultak a pécsi püspökség kertjébe, ahol sor került a kezdeményezés első szociális-ökológiai projektjére is.

Forrás és fotó: 72 óra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria