Az UNICEF 2003-as felmérése szerint körülbelül 93 millió gyerek él a világban kisebb vagy nagyobb fogyatékossággal. Az elmaradottabb országokban ők az utolsók az utolsók között.
A fejlett országokban látszólag sokan támogatják a fogyatékkal élő gyermekeket, azonban minden gondoskodás, terápia, rehabilitáció ellenére a többségük mindenütt, a gazdag országokban is magányosabb társainál. Ezt a fajta magányt leginkább csak ők maguk és családtagjaik ismerik. Ugyanakkor ez az a része az életüknek, amelyben mindannyian a legtöbbet segíthetünk.
Azokban az iskolákban, ahol fogyatékkal élő gyermekek is tanulnak, nyilvánvalóvá válik: sokat tanulhatunk tőlük. Mégis ritkán történik meg, hogy valaki meghívja játszani délutánra fogyatékkal élő osztálytársát. Az UNICEF igazgatója, Anthony Lake így fogalmazott: „Amikor előbb vesszük észre a fogyatékosságot, mint magát a gyermeket, az nem csak a gyereknek rossz, hanem megfosztja a társadalmat mindattól, amit a fogyatékkal élő gyermek adhat… Elvesztése veszteség a társadalom számára; győzelme győzelem a társadalom számára.”
Magyar Kurír
(tzs)