950 éves a Szent Fausztina örökségét hordozó płocki egyházmegye

Kitekintő – 2025. június 12., csütörtök | 12:53

A jubileum központi ünnepségére június 7-én, szombaton, pünkösd vigíliáján került sor a közép-lengyelországi Płockban, az Orlen Arénában – azon a helyszínen, ahol 34 évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa is imádkozott a hazájában tett apostoli látogatása során. A szentmisét Német László SVD bíboros, belgrádi érsek, XIV. Leó pápa különleges küldötte mutatta be lengyel nyelven.

A jubileumi eseményen püspökök, papok, megszentelt életet élők, a hatóságok képviselői és több ezer hívő vett részt. A liturgia hálaadás volt a płocki egyházmegye közel ezeréves jelenlétéért Mazóvia földjén, az egész lengyel katolikus egyház nevében is.

Ma is vállalni kell a missziós küldetést

Német László bíboros homíliájában Płock sajátos lelki örökségére mutatott rá, ez pedig az a hely, ahol 1931. február 22-én Szent Faustyna Kowalska egy látomásban meglátta az Irgalmas Jézust, és megértette az Úr kérését, hogy „fesse meg az ő képét”, mely napjainkra az egész katolikus világban közismert: a feltámadt Jézus szívéből az irgalmas szeretet sugárnyalábjai áradnak, alatta egy felirattal: „Jézusom, bízom benned”.

A pápai legátus hangsúlyozta, hogy ez a kinyilatkoztatás „nemcsak prófétai jel volt, hanem egyúttal missziós parancs is”; olyan hívás, amely ma is választ igényel. „Ha tehát Płock városa az a város, ahol Szent Fausztina felkészült az irgalmasság üzenetének befogadására, nem lehetne ma is vállalni ezt a küldetést?” – tette fel a kérdést a belgrádi érsek. Utalva Szent II. János Pál pápa 34 évvel ezelőtti płocki apostoli látogatására, a bíboros kiemelte az irgalmasság missziójának folytonosságát, amelynek Lengyelország és a płocki egyházmegye különösen is tanúja és letéteményese.

A płocki egyházmegye jubileumi esztendejének mottója: „A remény zarándokai – úton a Forrás felé”, ebből kiindulva Német László bíboros arra kérte a híveket, hogy újítsák meg magukban az istengyermekség karizmáját, és adják tovább a hitet a jövő nemzedékeknek, kijelentve, hogy a saját környezetükben is szükség van a missziós tevékenységre.

Reménység és felelősség az Egyházban

A pápai legátus homíliájában azt is kiemelte, hogy napjainkban „nagy reménységre” van szükség, amely nem a múló dolgokban, hanem Istenben gyökerezik, akinek „emberi arca van, és aki mindvégig szeretett minket”. „Ő a remény forrása, aki nem okoz csalódást.” A bíboros utalt a szinodalitásra, és felhívást intézett a közösségért való felelősségvállalásra. „Együtt alkossátok az Egyházat, és érezzétek magatokat felelősnek érte. Éljétek a hitet büszkén, de alázattal. Engedjétek, hogy a Szentlélek munkálkodjon a szívetekben!” – buzdította a sportcsarnok többezres hívőközösségét. A 950. évforduló megünneplése nemcsak megemlékezés a történelemről, hanem lelki hivatás is az Egyház jövője iránti felelősségvállalásban.

A pünkösd vigíliáján tartott szentmise végén Német László bíboros XIV. Leó pápa nevében adott áldást a híveknek, akik számára „a szentmise a mély érzelmek, az imádság és a hála pillanata, valamint a hit új szakaszának kezdete volt, amelyen mint tanítványok, tanúk és »az irgalmasság misszionáriusai« vettek részt” – emlékezett a szentmise után a pápai legátus.

Német László pápai legátusi kinevezését XIV. Leó megerősítette

Ferenc pápa ez év április 5-én nevezte ki Német László SVD bíborost, belgrádi érseket különleges küldöttének a lengyelországi Płocki Római Katolikus Egyházmegye létrejöttének 950. évfordulója alkalmából június 7-én tartott ünnepségekre. XIV. Leó pápa megerősítette ezt a kinevezést, és létrehozta a bíborost kísérő pápai missziót, amelynek tagjai Marek Jarosz, a płocki nagyszeminárium rektora és Tomasz Kadziński, a żuromini Szent Antal-templom plébánosa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; Tomasz Miecznik/płocki egyházmegye  

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria