A bakonybéli bencések a veszprémi érseki palotában imádkozták el a kompletóriumot

A palota gyertyafénybe burkolózó, csendes fogadótere különleges helyszínné vált ezen az estén. A félhomály, a szerzetesek által énekelt gregorián dallamok és a közös imádság olyan légkört teremtettek, amelyben a jelenlévők kiszakadhattak a mindennapok zajából, és Isten jelenlétére figyelhettek.

A közös imádság előtt Udvardy György érsek köszöntötte a résztvevőket és a bakonybéli bencéseket, külön is üdvözölve Baán Izsák perjelt. Beszédében hangsúlyozta, hogy az este valódi imaalkalom: „nem úgy teszünk, mintha imádkoznánk, hanem valóban imádkozunk” – fogalmazott.

Arra is emlékeztetett, hogy

Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepének előestéjén az egész Egyházra tekintünk, amelyet a két apostol hite, tanúságtétele és vértanúsága épített.

Ezért is különösen beszédes, hogy ezen az estén nem a székesegyházban, hanem az érseki palotában gyűltek össze imára. A főpásztor felidézte, hogy a palota évszázadokon át egyszerre volt az egyházkormányzás, a közös szolgálat és az imádság helye; a püspök és munkatársai innen végezték szolgálatukat, amely mindig az imádságból táplálkozott.

Kiemelte azt is, hogy a szerzetesi közösségek a Szentlélek különleges ajándékai az Egyház számára. A bakonybéli bencések évszázadok óta imádságban hordozzák az Egyház életét, miközben hozzájuk számos világi hívő is kapcsolódik. „Imádkozni jöttünk – együtt: a püspök, a szerzetesek és a világi hívek – az Egyházért, az egyházmegyéért és egymásért ezen a csodálatos estén” – fogalmazott.

Baán Izsák OSB perjel vezette be a jelenlévőket a kompletórium világába. Elmondta, hogy

a zsolozsma az idő megszentelésének imádsága: a nap folyamán újra és újra megállítja az embert, hogy Isten jelenlétére figyeljen. 

A kompletórium a nap utolsó közös imádsága, amely egyszerre jelent hálaadást, lelkiismeret-vizsgálatot és teljes bizalommal való ráhagyatkozást Istenre. A szerzetesi hagyományban különösen szorosan kapcsolódik az élet végességének elfogadásához is: ahogyan egy nap lezárul, úgy egyszer életünk is beteljesedik Istenben.

Izsák atya arra bátorította a jelenlévőket, hogy ne csupán a szövegeket kövessék, hanem engedjék, hogy a zsoltárok egy-egy mondata személyesen is megszólítsa őket.

A zsolozsma nem elsősorban arról szól, hogy mi beszélünk Istenhez, hanem arról, hogy meghalljuk, mit szeretne ő mondani nekünk”

– fogalmazott.

A szerzetesek ősi hagyomány szerint, egyszerű testtartásokkal, csendekkel és gregorián énekkel végezték az imádságot. A gyertyák fénye, a történelmi falak és a közös zsoltáréneklés együtt olyan lelki teret alkotott, amelyben sokan valóban átélhették azt, amiről az este szólt: letenni a nap terheit, Isten kezébe helyezni az életet, és békével készülni az új napra.

A Veszprémi Főegyházmegye és a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor közös imaalkalma is megmutatta, hogy a liturgia nem csupán hagyomány, hanem élő találkozás Istennel. Egy olyan

csendes találkozás, amelyben a püspök, a szerzetesek és a világi hívek együtt hordozzák az Egyházat imádságban, és amelyből minden résztvevő megerősödve térhet vissza a hétköznapok szolgálatába.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír