A Bárka új irányt jelölt ki – Martin Choutet tanúságtétele Jean Vanier életművéről

Nézőpont – 2019. május 9., csütörtök | 18:57

Május 7-én hajnalban Párizsban elhunyt Jean Vanier, a „gyengédség óriása”, a Bárka közösség alapítója. Martin Choutet, az „Egyesület a Barátságért” kezdeményezés vezetője személyes élményeit eleveníti fel.

Jean Vanier kapcsán három emlék különösképp nyomot hagyott bennem. Első alkalommal távolról találkoztam vele. 1998-ban II. János Pál pápa közös ünneplésre hívta meg az új közösségek képviselőit pünkösd napjára, a Szent Péter térre. Jean Vanier a Bárkát képviselte. Erős és megrázó beszédet mondott. Azt hangsúlyozta, hogy minden egyes személy, bármily fogyatékossággal vagy törékenységgel bír, mérhetetlen értéket hordoz, s életadó forrás lehet környezete számára. A szavai által meghódított tömeg élénk tapsolásban tört ki. Természetes lett volna, hogy Jean felemeli kezeit, s így fogadja az ovációt. De nem így történt. A Szentatyához lépett, s térdre borult előtte. Ezzel az alázatos tettel mutatott példát, hogyan kell a legnagyobbnak a legkisebbé válnia. Minden dicsőséget az Úrnak adott vissza.

Később, miután elfogadta, hogy évente kétszer Trosly-Breuil-ban lelkigyakorlatot tart fedél nélküliek és más kirekesztettek számára, többször is találkoztunk. Tíz éven keresztül hűséges volt hozzánk, egészen addig, míg hangja túlságosan el nem gyöngült. Minden alkalommal, amikor szegényeknek hirdette az evangéliumot, kivételes örömöt láttunk az arcán. Egyszer egy sérült gyermek történetét mesélte el, aki bölcsességgel telve vigasztalta édesanyját: „Jézus úgy szeret, amint vagyok!”

Arra tanított bennünket, hogy viseljük el saját törékenységünket, s ezáltal másokét is jobban el tudjuk majd fogadni. Bibliai szövegeket kommentált, így a szamaritánus asszony történetét, s ezen keresztül tette érthetővé, hogy Jézus senkit sem utasít el, közel van a kitaszítottakhoz. […] Mindenkinek széles mosollyal tudta mondani: „Szebb vagy, mint ahogy hinnéd!” Arra hívott, egész egyszerűen, hogy szeressük egymást. Nem ebben volt az eredetisége, hanem a Jézussal rokonítható megdöbbentő emberi közelségében. Ez volt az ő létezési módja. A sérült személyekkel ily hosszú időn át a hétköznapokban megosztott közös élet hitelességet adott szavainak. A lelkigyakorlatok alatt hozzáfordulók közül sokakat mélyen „megjelölt” a vele való találkozás.

Személyesebb beszélgetéseink is voltak. Az „Egyesület a Barátságért” kezdeteinél, az első, majd a többi „szolidáris társbérlet” megnyitásakor — olyan otthonokról van szó, ahol lakóhellyel nem rendelkezők és önkéntesek laknak együtt — nagyon inspirált bennünket Jean Vanier példája. Néha irányt vesztettek voltunk. A közös élet nehézségei és saját határaink tapasztalata megviselt, próba alá helyezett bennünket. Jeannak mindig volt vigasztaló, bátorító szava felénk, ahogyan sok más olyan személy felé is, akik tőle merítették az ösztönzést ara, hogy életüket megosszák bizonytalan helyzetben élő emberekkel. A Bárka közössége, amelyben annyi tapintatos figyelmességgel találkoztam, új ösvényt, új irányt mutatott.

Íróként számos könyvben vetette papírra értékes tapasztalatait. A Közösség – A megbocsátás és az ünnep helye című kötet kimeríthetetlen gazdagság.

Amikor életművére tekintünk, csodálkozás fog el bennünket, idealizálhatnánk is alakját. De ne tulajdonítsunk neki olyan fokú tökéletességet, amelyre ő maga sohasem tartott igényt. Mint minden embernek, neki is megvoltak a korlátai. Keveset beszélt magáról, de sokat a Mesteréről. Teljes szívből adjunk hálát azokért a talentumokért, amelyeket Istentől kapott, s amelyeket oly jól tudott kamatoztatni és megosztani. Ha követni szeretnénk őt, tegyünk úgy, mint ahogy ő teszi most is: forduljunk minden jó forrásához, tekintsünk arra, akiben sohasem csalatkozunk, aki irgalmasság, aki mindig velünk van; nézzünk az Atya felé, és éljünk testvérekként!

Jean Vanier szűk körben, békésen hunyt el, de az utolsó napokban nagyon gyorsan hanyatlott az állapota. Utolsó üzenetében, pár napja így fogalmazott: „Mély béke van bennem, s bizalom tölt el. Nem tudom, hogy a jövőm milyen lesz, de Isten jó, s bárhogyan alakul, az lesz a legjobb [számomra]. Boldog vagyok, s mindent köszönök nektek. Szívem mélyéből fakadó szeretetem mindannyiótoké.”

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye/La Croix

Fordította: Hantos-Varga Márta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria