A befejezetlen mosoly – Néhány mondat Jan Twardowskiról

A lengyel–magyar barátságról sokat beszélünk, de a lengyel kultúra ismeretében vannak adósságaink. Ezt törleszteni is segít a pap költő, Jan Twardowski (1915–2006) bő két évtizeddel ezelőtt megjelent válogatáskötete, az Egy remete skrupulusai (Manréza, Dobogókő, 2001). (Érdemes megjegyeznünk, hogy a fordító, Sajgó Szabolcs nyelvi-poétikai és lelki-gondolati szinteken is rokon költészetet művel.)

E következetesen kisbetűs és központozatlan líra nemcsak formanyelvében jelenít meg alázatos eszköztelenséget: a dagályosságot kerülő hangnem a teremtett világ aprólékos dicséretét viszi színre („A részlet kölcsönöz nagyságot mindennek ami kicsi” – nagy és kicsi). Twardowski érzékenysége az emberen túli – élő és élettelen – övezetekre is figyelmet fordít (különös tekintettel a növényvilág lényecskéire); egy bolt elé kikötött kutyából például tanítást olvas ki: „csókolj mancsot neki / tanítja hogyan kéne Istenre várnunk” (várakozás), a rovarok létmódjában pedig esztétikára ismer: „a méh nem ismeri Chopint de ő maga a zene” (levél Szűzanyához). Eközben humort („csak a nevetés ment meg / hogy ne legyek nevetséges” – mentsvár) és konfessziót („ha elhagynak gyarlóságaink / egymásra sem ismerünk” – megismerlek) gondolatritmusba ágyazott paradoxonok (vö. „ami nem logikus elvezet a hithez” – ami nem logikus) és aforisztikus-szentenciózus beszédmodor („a test elvezet Istenhez” – köszönöm hajadat) egyeztet össze.

Az énfelszámolás mint önátadás („de kérem Tőled azt a valódit / amikor Te általam beszélsz / és én nem vagyok” – egyedüllét); a teremtés folytonossága („még tart befejezetlen mosolyod”– aki); a természeti törvényekben elrejtező szakralitás („a hó szent mert nem tudni kinek esik / szent ami akaratunk ellenére folyton érkezik” – nem tudni kinek); a hit hús-vér valósága ( „templomot nem likacsos téglából építesz / hanem eleven szívből” – aggódás), „Te adj menedéket kérlek / emberi tenyered csöpp rejtekében / a formulák falkája elől” – könyörgés); vagy szeretet és megváltás egymásra olvasása („akit szeretnek megváltott lesz” – a megváltott): mind meghatározó jegyei Twardowski költői gondolkodásának.

Oly gyermekien joviális, hogy már-már profán ez a teológiai alapállás („én a pap / az Úrnak gyermekként hiszek” – magyarázat). Különösen megragadóak az Isten identitását körülíró lírai sejtelmek: „Isten oly nagy hogy van is meg nincs is” (nincs sehol); „Hogy láthatóvá legyen a világ Isten elrejtőzött / ha megmutatkozna csak Ő maga volna” (világ); „Isten létezésére több a bizonyíték mint az emberére” (vallomás); „Isten egy / és sosem magányos” (csodálkozás).

A világ berendezkedése („egymásra szorulnak az egyenlőtlenek” – igazságosság) az egymással és egymásért létezés kommuniós szépségére int („mert magunknak alszunk de másoknak álmodunk” – egy remete skrupulusai); a társak és a menny összekapcsolása az e világon megkezdett túlvilági épülés jelzete: „a mennybe / nem libasorban hanem párosával megyünk / még a tartózkodó angyal ő sem áll magában” (egy remete skrupulusai); „a mennybe / a hit tanácstalan csivitelése is elvezet” (a legvégén); „nem menny a menny ha nincs kijárata” (fák).

Nemcsak az elmúlás („hál’ Istennek van halál / s megtudhatunk többet” – Istennek hála), hanem a szenvedtető istenhiány és a fájdalmas sorskifejlés is Istenhez pásztorol közelebb: „hiszel már – mikor szenveded hogy Ő nincs” (vita); „hozzánk repült rég a szerelem mellettünk térdel” (várakozás [azt gondolod]); „a kereszted Veled együtt jön” (veled együtt).

Egy másik nagy lengyel, Czesław Miłosz írja: „…a tisztesség úgy kívánja, hogy higgyek Istenben. Már csak hálából is”. (Félelem, ford. Gömöri György, Vigilia, 2023/5, 443.) Jan Twardowski verseiben nem a hálából következik a hit, nem is a hitből a hála: inkább mindkettőből – Isten.

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. június 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.