„Az emberi jogok védelmében – amelyek közül kiemelkedik a vallásszabadsághoz és az élethez való jog – arra buzdítalak benneteket, hogy továbbra is mutassatok utat, nem a szembenállás és a követelés, hanem a személy méltóságának védelme, a népek és közösségek fejlődése, valamint a nemzetközi együttműködés előmozdítása révén. Csak ezek az eszközök teszik lehetővé számunkra, hogy a béke valódi útjára lépjünk” – mutatott rá beszédében XIV. Leó.
Kiemelte „a béke, az igazság és az igazságosság szolgálatára irányuló különleges hivatást”, amelynek betöltésére a pápai diplomata pap hivatott. Az útmutatást április 27-én fogalmazta meg a Szentatya az elefántos obeliszkjéről híres római Piazza della Minerván található Pápai Egyházi Akadémián tett látogatása során. A találkozóra az intézmény alapításának 325. évfordulója alkalmából került sor. de az akadémiát a pápa már korábban is felkereste mielőtt Péter trónjára lépett, még a Püspöki Dikasztérium prefektusaként.

Érkezésekor XIV. Leó leleplezte az évfordulóra készült emléktáblát, majd aláírta a jubileum alkalmából kiadott bélyeg kinagyított változatát. Aláírásához csatlakozott Pietro Parolin bíboros államtitkár, Raffaella Petrini nővér, Vatikán városállam kormányzóságának elnöke és Salvatore Pennacchio érsek, a Pápai Egyházi Akadémia elnöke. A pápa, miután aláírta a vendégkönyvet és fogadta a jelenlévők üdvözletét, megosztotta gondolatait az intézmény hallgatóival.
Egység Krisztusban
Róma püspöke háláját fejezte ki „az odaadás és a szolgálat történetéért, amelyet ezen az örömteli évfordulón ünnepelnek”. A Szentatya elmondta, köszönet illeti a világ különböző részeiről érkező papokat, akik „alázatos erőfeszítéseikkel hozzájárultak ahhoz az egységhez Krisztusban, amely – származásuk sokfélesége ellenére – a szeretetközösséget a Szentszék diplomáciai testületének alapvető jellemzőjévé teszi”.
A megtérés a legfontosabb reform
Leó pápa beszélt azokról a reformokról, amelyek megadták az intézménynek az autonómiát, amely „a jogi, történelmi, politikai és gazdasági tudományágak tanulmányi keretének, valamint a nemzetközi kapcsolatokban használt nyelveknek a megújításához szükséges”. De van egy még fontosabb reform is, hangsúlyozta a pápa. „Ez a megtérés állandó gyakorlása, amelynek célja a „közelség, a figyelmes meghallgatás, a tanúságtétel, a testvéries hozzáállás és a párbeszéd ápolása [...] alázattal és szelídséggel párosulva”: olyan erények ezek, amelyeknek át kell hatniuk teljes papi szolgálatotokat.
Isten békéjét becsatornázni
Megemlékezve azokról a szentekről, boldogokról és pápákról, akik fontossá tették az akadémiát, XIV. Leó kiemelte, a pápai diplomata-pap egyedülálló tulajdonsága az, hogy a Béke legyen veletek! köszöntésben megragadható húsvéti üzenet hírnöke. Még akkor is, amikor a párbeszéd és a megbékélés reménye halványulni látszik, szükséges, hogy mindenkihez elvigyük a feltámadt Krisztus szavát: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). „Küldetésetek arra hív benneteket, hogy hidak és csatornák legyetek, hogy a mennyből érkező kegyelem utat találjon a történelem sugarain keresztül” – hangsúlyozta Leó pápa.
Krisztus szeretete jelének lenni
A pápai diplomata másik feladata, hogy elvigye Krisztus igazságát a nemzetek közé, „az Ő szeretetének jelévé válva az emberiség azon része számára, akik még a diplomata küldetés előtt pásztori missziójára vannak bízva”. Leó pápa megismételte, ahogy azt az év elején a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület fogadásakor is mondta, hogy a szavaknak súlyuk van, és vissza kell térniük ahhoz, hogy „bizonyos valóságokat egyértelműen kifejezzenek” azért, hogy elősegítsék a „hiteles és félreérthetetlen” párbeszédet. „Ezért is fontos, hogy elhozzátok a világba az Élet Igéjét, aki nem elvont elvek és eszmék megerősítésével, hanem testté válással nyilatkoztatta ki magát” – hangsúlyozta Leó pápa.
Az igazságosság elősegítői
Ezután rámutatott, hogy a diplomaták szolgálata nem korlátozódik a katolikus közösségre, hanem az egész emberiségre kiterjed. „Ez arra hív benneteket, hogy legyetek az igazságosság minden formájának előmozdítói, amelyek segítenek felismerni, újjáépíteni és megvédeni Isten minden emberben élő képét” – fogalmazott.
Minden ember méltóságának őrzői
„E feszültségekkel teli világban, amely úgy tűnik, hogy a konfliktust alkalmazza a szükségletek és az aggodalmak kezelésének egyetlen módjaként, a párbeszéd, a meghallgatás és a megbékélés iránti elkötelezettségünk elégtelennek, sőt időnként haszontalannak tűnhet” – mutatott rá Leó pápa. „Ez nem szabad, hogy elkedvetlenítsen minket! Továbbra is bizalommal, félelem nélkül hívjuk segítségül Krisztus békéjének ajándékát. És biztosak lehettek abban, hogy nagylelkű szolgálatotok bármikor és bárhol, mindig eszköz lesz minden férfi és nő méltóságának elősegítésére és védelmére, akik Isten képére és hasonlatosságára teremtettek, valamint a közjó elősegítésére”.
Köszöntő beszédében a Pápai Egyházi Akadémia elnöke, Salvatore Pennacchio érsek hangsúlyozta, hogy XIV. Leó látogatása mennyire bátorító „a Szentszék diplomáciai szolgálatára való felkészülés útján”. Felidézte az Akadémia eredetét, amelyet 1701-ben alapított XI. Kelemen pápa Garagni apát kezdeményezésére és Boldog Sebastiano Valfrè ihletésére. Az intézmény jelenleg 37 diákot számlál 28 országból, akik közül 11-en indulnak missziós évre.
„Ez az intézmény kézzelfoghatóan tanúságot tesz az Egyház egyetemességéről és kulturális gazdagságáról, amelyek arra hivatottak, hogy a szeretetközösség és a béke egyetlen szolgálatában egyesüljenek.” Ez egy olyan szolgálat, amelynek egy feszültséggel és konfliktusokkal teli világban „a remény jelének kell lennie a meghallgatás, az egyensúly és az odaadás stílusán keresztül” – fogalmazott.
Pennacchio érsek gratulált Pietro Parolin bíboros államtitkárnak pappá szentelése 46. évfordulója alkalmából, amely éppen erre a napra esett.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




