A békességteremtés emberei – Varga László kaposvári megyéspüspök jegyzetei (19/36)

Nézőpont – 2026. március 20., péntek | 11:02

Varga László kaposvári megyéspüspök március 1-jétől közös gondolkodásra hív a nagyböjt idején: „Ha fontos számodra a higgadt, evangéliumi szemlélet és a békességteremtés kultúrája, tarts velem ezen a közös úton!” Az alábbiakban a sorozat tizenkilencedik részét olvashatják.

Vendégszeretet

„Ne féljetek!”  (Mt 14,27)

Fontos beszélni róla, mert a félelem korában prófétai jel, ha valaki gyakorolja!

A Biblia tele van vendégszeretetről szóló példákkal és az erre való felhívással. Az idegen elnyomása és kihasználása már Mózesnél is törvénybe ütközött (Lev 19,33). Éppúgy a szeretet törvénye alatt állt, mint a fajtestvér (MTörv 16,14; Lev 19,34).

Isten részéről az indok: „Egy törvény és egy rendelet legyen te és az idegen részére, mert te is idegen voltál Egyiptom országában.” (Kiv 12,49)

„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13,2)

Mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben fontos kérés, hogy nyissuk meg otthonainkat a szükségben lévők előtt (Róm 12,13; Iz 58,6–10; Zsid 13,2).

Az utolsó ítélet mércéje:

Az „éhes voltam…, idegen voltam…, beteg voltam…, börtönben voltam…” szerint „amit egynek ezek közül a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek” (Mt 25,35–36). A legfontosabb kérdés az lesz, hogy „mit tettél Jézussal?”, vagy „mit mulasztottál el megtenni Jézusért?”

Prófétai jel

A kezdetek egyházában prófétai jel volt az ellenségszeretet, a vértanúság vállalása mellett az idegenek befogadása és a vendégszeretet gyakorlása.

Isten szava választás elé állít bennünket! A politikusokra, a médiumokra hallgatunk, vagy az evangéliumra?

Beszéljetek róla!

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria