„Ne féljetek!” (Mt 14, 27)
Amint az előző jegyzetben írtam, Isten szava választás elé állít bennünket!
A politikusokra, a médiumokra hallgatunk, vagy az evangéliumra? Nem könnyű az idegenek iránti mesterségesen felfokozott gyűlöletkeltés közepette legyőzni a félelmeinket.
Akiknek sikerül, azok elindulhatnak a bizalom útján, a vendég iránti barátság felajánlásával.
A vendégszeretet Henry J. Nouwen szerint elvezet bennünket a vendégbarátságig.
A szabad és bensőséges hely megteremtése
Egy olyan tér felajánlása, ahol változás történhet. Nem burkolt felhívás arra, hogy a vendég magára öltse a vendéglátó életformáját, a maga oldalára állítva őt, saját útját, értékrendjét kiáltva ki a boldogság egyedüli ismérvének.
Szent Kalkuttai Teréz anya az evangélium mentén a hindu és muszlim betegeinek nem katolikus kápolnát, hanem a vallásuknak megfelelő imahelyet építtetett.
Megteremtette annak az esélyét, hogy ki-ki rátaláljon a saját útjára, boldogságára. Teréz anya megértette, hogy nem egymás birtoklására, hanem egymás szolgálatára vagyunk hivatottak.
A taizéi közösség tagjai, miután befogadtak tizenegy menekültet, nem megváltoztatni akarták őket. Keresztény hitükből fakadóan tisztelték mindegyik befogadott személyét. Olyan helyet kínáltak nekik, ahol letehették páncéljaikat, fenntartásaikat és figyelhettek a szívük mélyén szóló hangokra.
Legyetek bátrak a szeretetben!














2
























