A benne élő Krisztusnak engedelmeskedett – Lukácsy György Hazatérés című drámája Esterházy Jánosról

– Esterházy Jánosról hosszú ideig vagy egyáltalán nem hallottunk, vagy ha nagy ritkán igen, akkor csak negatívumot. Mikor ismerkedett meg az ő kivételes személyével, életútjával?

– Nagyon sokáig én sem hallottam róla, egészen addig, amíg tavaly Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója be nem mutatott Molnár Imrének, Esterházy János monográfusának. Leültünk Imrével beszélgetni, könyveket adott, és sokat mesélt Esterházyról. Történészként ő olyan anyagokat, leveleket, feljegyzéseket, politikai beszédeket is kutathat, amelyek még nincsenek kiadva. Már a legelső beszélgetésünk során világossá vált számomra, hogy

ez az egyik legtragikusabb, de egyben legfelemelőbb történetünk.

Magam sem értettem, miért nincs benne jobban a köztudatban Esterházy János. Azóta már kezdem érteni az okát. 

– Mi ez az ok?

– Esterházy János személye mindmáig vitatott. Természetesen nem Magyarországon. De Szlovákiában a törvények szerint még ma is háborús bűnösnek számít, annak ellenére, hogy semmilyen háborús cselekményben nem vett részt. Meghurcolása Csehszlovákia, majd megbélyegzése Szlovákia részéről teljesen indokolatlan. A darabom és az előadásunk nem a szlovák állam megítélésén kíván változtatni. A krakkói érsekség 2019-ben elindította a boldoggá avatás folyamatát, a dráma és annak előadása ehhez a folyamathoz csatlakozik lelki értelemben.

– Darabja a dokumentumokat fikciós elemekkel vegyíti. Beszélne erről?

– Molnár Imrének köszönhetően sokat olvastam Esterházy Jánosról. Olyan gyönyörű eredeti szövegek maradtak ránk tőle – beleszámítva a politikai megnyilatkozásait és a levelezését is –, amelyeket egyszerűen nem hagyhattam ki a darabból.

Az ikonikussá vált mondatoknál – „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt” – jobbakat nem lehet kitalálni.

Ezeket mindenképpen föl kellett használnom, és olyan formát választanom, hogy amikor kitalált jeleneteket vagy átkötéseket írok a darabban, akkor is megmaradjak a valóság talaján. Ez már az így is történhetett volna kategóriába tartozik.

– Mondana példát erre?

– Esterházy két évet töltött Szibériában, a Gulagon. Egy alkalommal a lágerparancsnok felesége behívta magához egy beszélgetésre. Ez kivételes eset, ami valóban megtörtént, de ennél többet nem tudunk a különös találkozásról. Foglalkoztatott a gondolat, vajon miről beszélgethetett a parancsnok felesége egy magyar politikai fogollyal, miért volt kíváncsi rá, hiszen a lágerban nem vették emberszámba a fogvatartottakat. Ez egy teljesen fiktív jelenet a darabban, amellyel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy Esterházy miként tudja megőrizni a hitét és a méltóságát az embertelen körülmények között. 

– Az is a képzelet szüleménye, hogy az asszony, Maria Buder német? Ne felejtsük el, hogy közvetlenül 1945 után vagyunk, egy szovjet lágerparancsnok esetében nem lehetett éppen előnyös, ha német a felesége…

– Igen, teljes egészében elképzelt jelenetről van szó, hiszen nincs dokumentum arról, hogy miről beszélgettek.

– Az viszont történelmi tény, hogy a sztálinihoz hasonló diktatúrában senkinek nem volt biztonságban az élete. Az ünnepelt, később emigrált Sosztakovics életrajzában olvastam, hogy a bőröndjét állandóan készenlétben tartotta a szekrénye tetején, mert hiába volt Sztálin egyik kedvence, ez egyik pillanatról a másikra megváltozhatott. Esterházy ebben a jelenetben azt mondja: nem tudja, itt van-e a lágerben Krisztus, de ha igen, még magányosabbnak érezheti magát, mint a Getszemáni-kertben, a gyötrelmek éjszakáján.

– Ez a lelki megrendülés jelenete. Nagyon sokat olvastam Szolzsenyicint is és Varlam Salamov Kolima címmel megjelent lágertörténeteit, hogy belelássak abba a világba. Elviselhetetlen körülmények között éltek a fogvatartottak, még a politikai foglyok gondolkodását is nagyrészt a túlélés kötötte le.

Megrendítő történetek ezek arról, hogy az életet milyen embertelen keretek közé szorítják a diktatúra működtetői.

Esterházy János még ilyen viszonyok között is hitben élt, ahogyan ezt fogolytársainak és családtagjainak – édesanyjának és nővérének, Máriának – a visszaemlékezései tanúsítják. Egészen kivételes, hogy nem vesztette el a reményét. 1957-ben bekövetkezett haláláig soha nem panaszkodott, sem a Gulagon, sem utána, a csehszlovákiai börtönévek alatt. Amikor két év után hazaszállították a Szovjetunióból Csehszlovákiába, fizikailag rendkívül leromlott állapotban volt, kihullott a haja, a foga. Ránézésre megtört embernek látszott, lélekben viszont egyáltalán nem volt az. 

– A drámája egy személyiség fejlődéstörténete is, hiszen az ifjú Esterházy még dúsgazdag, bohém fiatalember, akit a saját édesanyja is kalandornak nevez. Közvetlenül Trianon után fegyveres erővel képzelte el a Felvidék visszafoglalását. Mi volt az a fordulópont az életében, aminek eredményeképpen az egymás mellett élő népek békességének hirdetője lett, és a hétköznapokban is ezt az elvet követte politikusként?

– Amennyire meg tudom ítéli, több ilyen fordulópont is volt az életében. Fiatalon magyar hazafiként indult el. Trianon után szerintem minden magyar ember összeomlott. Valóban fegyvert ragadott Sopronnál és a Felvidéken is, részt vett utóvédharcokban, börtönbe is került emiatt. Az édesanyja beküldött neki egy Bibliát. Ez vezetett az első fordulathoz, hiszen nem hagyta olvasatlanul a Szentírást.

Hazafiból így lesz idővel – mai szóhasználattal – kereszténydemokrata politikus, majd keresztény hívő, végül pedig Krisztus-arcú ember. Ez az ő fejlődése, ami több mint harminc éven át tart.

A Gulagon pedig megtapasztal valamit, ami meghatározza az utolsó tíz esztendejét…

– A darabban húgának, Máriának a szájából elhangzik, hogy a két év szörnyűséges Gulag-rabság után „nemesebb, fegyelmezettebb, a szenvedés által megpróbált, melyből Isten segítségével győztesként került ki. Teljes egészében Istenre koncentrált lélekkel”.

– Igen, és ez nem fikció, olvashatjuk Mária visszaemlékezéseiben. Esterházy János a Gulag borzalmai között, a teljes reménytelenség állapotában is kapcsolatban van Krisztussal, és ez óriási lelki erőt, hitet ad neki. Megismerve a történetét, sokat gondolkoztam azon, hogyan lehet drámát írni valakiről, aki mindig jól dönt, hiszen dramaturgiailag fontos volna, hogy hibázzon. Ő azonban minden körülmények között a helyes elhatározásra jut. Mi is képesek vagyunk időnként jó döntéseket hozni az életünkben, csak aztán jön a másnap meg a harmadnap… Hogyan volt lehetséges, hogy Esterházy János kisugárzása hét-nyolc év rabság után is hatott? Valószínűleg ő is belefásult a mindennapok gyötrelmeibe, mégis megmaradt a hite, a derűje, a reménye, egyértelmű ez a rabtársak visszaemlékezéseiből. Egyetlenegy választ találtam erre magamban:

valamikor a harmincas években szerelembe esett Krisztussal, és ez viszonzott szerelem volt. Ezért tudott kitartani.

Kapott jeleket. Például a Gulagon súlyosan megbetegedett egy kisfiú, Peter Janulatisz. Ő imádkozott érte, és a fiú csodálatos módon meggyógyult, túlélte a Gulagot. Ez valóban így történt. Esterházy Lujza nevű nővére, aki Párizsba emigrált,  később a Vöröskereszttől megtudta, hogy a fiú egészségben hazatért. Esterházy János nem egyszer tapasztalt meg ehhez hasonló, mély hitélményt. Ezért tudott mindvégig megmaradni a hitben.

– Számomra a darab egyik legnagyobb élménye az egyik cellatárs, a később a kommunisták által kivégzett Eduard Tesár és Esterházy János kapcsolatának alakulása. Kezdetben Esterházy beépített kémnek nézi a fiatal rabot, ő pedig a szemére veti, hogy az arisztokraták mindig jól járnak, azt hiszi ugyanis, hogy társa hamarosan kiszabadul. Végül krisztusi barátság és szeretet szövődik közöttük, Esterházy erőt, reményt önt Tesárba a kivégzése előtt. 

– Eduard Tesár éppen az ellentéte Esterházynak, egy szlovák vasutas fia. Később, már a kivégzése után Esterházy azt mondja, nem érte, hanem hozzá imádkozik. Valóban krisztusi kapcsolat alakul ki közöttük, amire csak a hit képes, hiszen társadalmilag, nemzetiségüket tekintve és minden szempontból különböztek egymástól. Éppen csak egyvalamiben nem, és ez az, ami az egyetlen reális lehetőség lehet számunkra a túlélésre, a békés együttélésre itt a régióban: az, hogy a hitben találkoznak. Nagyon fontosnak éreztem ezt a darab írása közben. Esterházy története politikai értelemben sem arról szól, hogy vagyunk mi, magyarok és vannak a többiek. Hanem arról, hogy itt vagyunk együtt mindnyájan, ezért meg kellene találnunk azt a közös pontot, ami alapján békésen tudunk egymás mellett élni. Krisztusnál jobb válasz nincs erre.

– 1945 után, Csehszlovákia újbóli létrehozását követően a kommunisták is a különböző népek békés egymás mellett élését tűzték ki célul, de ahogyan Esterházy fogalmazott: Istentelen eszmében egyesültek, ezért ez nem sikerülhet. „Istentelen nász. Bűnt szül” – hangzik el a drámában.   

– A második világháború után volt egy olyan illúzió, hogy a nemzetek és a nemzetiségek fölötti Csehszlovákiát egyben tartja a kommunista eszme. Tovább élt azonban a sovinizmus, a magyarokkal nagyon csúnyán bántak. Aki megszólalt magyarul, annak leborotválták a fejét, a meghirdetett elvek ellenére. Nincs olyan elv, ami békésen egymáshoz tudna kötni különböző népeket, egy olyan utópia meg különösen nem, mint a kommunizmus. Esterházy ebben is egyetértett Eduard Tesárral, aki erőszakmentes, antikommunista szlovák volt. 

– Darabjában szerepet kap a Kísértő is. Az előbb említette, hogy Esterházy mindig jól döntött, és ez valóban igaz, ha az üdvtörténet szemszögéből vizsgáljuk a döntéseit. Emberi nézőpontból azonban más a helyzet, és a Kísértő erre utal gúnyos megjegyzéseivel: mindent és mindenkit elvesztett, nemcsak politikailag bukott meg, de a családja is széthullott, a felesége összeomlott. Mel Gibson A passió című filmjének eleje jut eszembe, amikor a Sátán azt mondja Jézusnak a Getszemáni-kertben: embernek lehetetlen megvalósítania, amit akarsz, add fel, ne gyötörd magad.

– Ez a jelenet még alakulóban van. A szeptemberben megkezdődött színházi olvasópróbákon a színészekkel és Rubold Ödön rendezővel sokat beszélgettünk erről az epizódról. Sok kérdés született meg bennem, miközben Esterházy János életével ismerkedtem, és lényegesnek tartom, hogy a felmerülő kérdésekre valamiféle válasz szülessen a nézőben az előadás közben vagy után. Esterházy világnézete egyértelmű volt: hitben dönteni minden kérdésben, vagyis: mit tenne Jézus az adott pillanatban? Mai világunktól szinte teljesen idegen ez a megközelítés, és magyarázatra szorul. Szerettem volna, hogy Esterházy hitből fakadó magatartása megütközzön a mai ember szemléletmódjával, és ezt egyfajta kísértésként állítom be a darabban. Nyilván ő is választhatta volna a könnyebb utat életének döntő helyzeteiben. Szerintem a nézőben valószínűleg megfogalmazódik a kérdés, hogyan éli meg ez az ember, hogy megszűnik a politikai pályafutása, elveszít mindent, és börtönbe zárják először 1944-ben a nyilasok Budapesten, aztán a csehszlovák kommunisták, akik átadják a szovjeteknek. Könnyű kimondani, hogy Krisztust követve döntünk valamiről, de megvalósítani, akár csak egyszer is, nagyon nehéz. Ő pedig többször is ez alapján döntött, a benne élő Krisztusnak engedelmeskedett végül az életét is feláldozva.

– Önre hogyan hatott Esterházy János életútja?

Ha az ember egy ekkora történettel találkozik, az önvizsgálatra és alázatra inti.

Körülbelül ott tartok, mint ő a húszas évek első felében. Igazából nem is szabadna hozzányúlni a történetéhez, de éppen a hite az, ami felhatalmaz minket arra, hogy mégiscsak foglalkozzunk vele, próbáljuk kifaggatni, megérteni. A Szentírás leggyakrabban elhangzó tanácsa is erre bátorít: Ne félj! Inkább merjünk megismerkedni Esterházy Jánossal, és vállaljuk, hogy ebben a színházi megismerési folyamatban hibákat vétünk, mint hogy távol tartsuk tőle magunkat. Legyen a közelünkben, ismerjük meg minél jobban, menjünk el Alsóbodokra, a róla elnevezett zarándokközpontba, ahol a végső nyughelye van.

– Nagyon megrázó a feleség, Serényi Lívia sorsa. Nagy szerelem volt köztük, ám Esterházy már a kapcsolatuk elején prófétaként figyelmeztette, hogy szomorú élete lesz mellette. Mégis, összeházasodtak, két gyermekük született, de végül Lívia nem bírta a sok megpróbáltatást, beleroppant. A darabban balladai az alakja.

– Több balladai betét lesz az előadásunkban, ezeket Szabó Sebestyén László színművész adja elő, kobozzal kísérve az énekét. Ha ugyanis teljesen reálisan próbálnánk megmutatni ezt az életutat, nem adnánk meg a lehetőséget a nézőnek, hogy megértse. Muszáj beemelni a balladák világát, a vallásos énekeket, mert csak ezzel a lelkülettel lehet befogadni azokat a döntéseket, amelyeket Esterházy János az életében meghozott. A feleségét, gróf Serényi Líviát is ilyen balladai személynek látom. Esterházy János húga, Mária is az. Ő mindvégig mellette áll, vállalva a szegénységet öt gyermekével. A története borzongató és gyönyörű egyszerre, olyan, mint egy modern Antigoné, aki szívet tépőn küzd a testvére eltemetéséért.

Annyi a felemelő, megrázó történet Esterházy János életében, hogy mindegyik külön előadást érdemelne.

– Kik vesznek részt a darab színpadra állításában? 

– Rubold Ödön már a darab ősbemutatójának is a rendezője volt, hiszen a Hazatérést tavaly szeptember 18-án mutatta be először a Nemzeti Színház az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban. A főszerepet Tóth László alakítja, darabbéli feleségét Tóth Auguszta. Több szerepet is megformál Rácz József és Berettyán Nándor, valamint az előadásunkhoz csatlakozik az Esterházy János lengyel édesanyját alakító Szász Enikő. A balladai hangvételt Szabó Sebestyén László adja meg az Alsóbodokon már megtapasztalt megrendítő énekével. Ez a szereposztás is alázatra int: rengeteget tanulok a színészektől, akik igazi szenvedéllyel vágtak bele a próbákba. Remélem, Esterházy Jánoshoz méltó előadással sikerül közel hoznunk a nézőinkhez Isten szolgáját. 

Szerző: Bodnár Dániel   

Fotó: Merényi Zita 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. október 16-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.