A találkozókon jelen volt és megosztotta gondolatait Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is.
Pék Sándor székesegyházi esperes-plébános előadásában a szentség bibliai és történeti gyökereit, a dogmafejlődés főbb állomásait, valamint a jelenlegi liturgikus gyakorlat teológiai hangsúlyait ismertette, külön figyelmet szentelve annak, hogy a betegek kenete a gyógyító és megerősítő Krisztussal való találkozás szentsége.
Az elméleti bevezetést követően a jelen lévő lelkipásztorok együtt keresték a válaszokat a szentség pasztorális gyakorlatát érintő kérdésekre, megosztva egymással tapasztalataikat, nehézségeiket és jó gyakorlataikat.
A beszélgetések során kiemelt hangsúlyt kapott a hitoktatás szerepe, illetve az, hogy miként lehet a katekézisek alkalmával eloszlatni a betegek kenetével kapcsolatos félelmeket és tévhiteket.
A résztvevők hosszasan beszélgettek az elsőpéntekes betegek látogatásának gyakorlatáról, az ehhez vezető lelkipásztori útról, az esetleges ellenállások okairól, valamint a rutin veszélyeiről és annak elkerülésének lehetőségeiről.
Szó esett a kórházakkal, idősek otthonával és más szociális intézményekkel való kapcsolattartás fontosságáról, illetve az orvosokkal, egészségügyi és szociális dolgozókkal való együttműködés lelkipásztori jelentőségéről.
A résztvevők kiemelték a családtagok, hozzátartozók lelki kísérésének fontosságát, valamint a halállal való szembenézés segítését, illetve megosztották tapasztalataikat a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatásáról, annak előkészítéséről, hangsúlyairól, valamint az ökumenikus érzékenységet igénylő helyzetekről.
A beszélgetés érintette továbbá a temetések és a gyászpasztoráció kérdéskörét is, rámutatva arra, hogy ezek az alkalmak különösen fontos lehetőséget jelentenek az evangéliumi remény közvetítésére és a gyászolók lelki kísérésére.
A találkozó megerősítette a lelkipásztorokat abban, hogy a betegek szentsége nem csupán liturgikus cselekmény, hanem a gyógyító, vigasztaló és reményt adó Krisztus irgalmas közelségének jele a mai lelkipásztori szolgálatban.
Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria










