Az apostolokra és a prófétákra alapozott épület

Ezen a vasárnapon az Anyaszentegyház két oszlopának, Szent Péternek és Szent Pálnak az ünnepét üljük. A főapostolokét, akik hősies, mégis esendő emberek voltak. Péter elsőként vallja meg Krisztust, de háromszor is megtagadja őt. Pál magát nem kímélve hirdeti az evangéliumot, de korábban üldözi az Egyházat. Kettejük kapcsolatában az egység mellett ott a feszültség is: a Szentírás tanúsága szerint vitába bocsátkoznak egymással. Mégis: az Úr éppen őket választja ki, hogy Egyházának alapjai legyenek.

Az ünnep így nem csupán az ő személyükről szól, hanem magáról az Egyházról, amely – ahogy az Efezusi levélben olvassuk – apostolokra alapozott épület (vö. Ef 2,20).

Ahogyan Péter és Pál életében megfér egymás mellett a nemes lelkület és az emberi gyarlóság, úgy van ez jelen az Egyházban is. Szent és ugyanakkor botrányokkal terhelt intézmény. Sokan emiatt eltávolodnak tőle – van, aki csak egyszerűen kikopik, mások hevesen szakítanak vele. Eszünkbe juthat Jézus kérdése, amelyet – bár nem a bűnön, hanem az igaz tanításon megbotránkozó – tanítványainak tett fel: „Ti is el akartok menni?” (Jn 6,67) Péter válasza ma is visszhangzik: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68). Az apostolok ünnepe arra hív, hogy megerősödjünk az Egyház iránti hűségben, még ha botrányai fájdalmasan érintenek is bennünket.

Az Egyház nem pusztán emberi közösség. Maga Krisztus alapította azt. Így lehet rajta bármennyi szeplő, a mélyén mindig szent marad, és bár emberi közösség is, akár nemes, de földhözragadt célokkal, elsősorban az üdvösségközvetítés eszköze. Istennel sokféle módon kerülhet kapcsolatba az ember. Az Egyház által kiszolgáltatott szentségek azonban a biztos találkozás lehetőségét kínálják.

Sokan úgy vélik, hogy a hit dolgaiban nem lehet egzakt kijelentéseket tenni, mert mindenkinek megvan a maga igazsága. Krisztusi alapítása és apostoli mivolta nyomán azonban az Egyház annak tudatában tanít, hogy az Úr rábízta igazságát erre a közösségre, hogy közvetítése azt. Képviselőinek lehetnek ügyetlen megszólalásai, és vannak olyan kérdések is, amelyben nem az ő feladata irányt mutatni. Megbízatása alapján mégis fel kell szólalnia a hitet és az erkölcsi életet érintő ügyekben, akár konkrét társadalmi jelenségek nyomán is.

Az Egyház a közös ünneplés helye. Bár különböző formában éljük meg vallásosságunkat, összekapcsol minket, és lehetőséget nyújt arra, hogy együtt ünnepeljünk.

A hit magányosan nem élhető meg a maga teljességében; ezért az Úr közösségbe szólít. Az Egyház azonban nem csak befelé építkező közösség. Az evangélium örömhíre és a szolidaritás cselekedetei elválaszthatatlanok.

Krisztus közösségvállalásra hív, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására, amelyhez társakat is ad.

Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén fedezzük fel az örömhírt abban az igazságban, hogy az emberi gyengeségek ellenére az Egyház Isten ajándéka, Krisztus teste, amely hív, megtart, küldetést és közösséget ad!

Szerző: Dobszay Benedek OFM

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír