Az élet útvesztői

Valamikor hallottam, hogy az egyik falu plébánosától megkérdezték, mennyire bántja, ha a háta mögött beszélnek róla. Egyszerűen csak ennyit válaszolt: „A hátam mögött akár meg is verhetnek!” Nem mindannyian vagyunk így. Gyakran a kelleténél többet foglalkozunk azzal, hogy mit mondanak rólunk.

Úgy tűnik, az Úr Jézust is foglalkoztatta, hogy mit gondolnak felőle az emberek. De őt nem az érdekli, hogy mit pletykálnak róla, meg tud-e felelni az emberek elvárásának. Erre neki nincs szüksége. Igazából ez alkalommal is a tanítványait szeretné tanítani, és nagy valószínűséggel kiemelni Péter szerepét, aki megvallja, hogy Jézus a Messiás. Jézus a küldetését akarja megerősíteni tanítványaiban, s pontosan ezért említi a szenvedését, halálát és feltámadását, mert bár most nem értik, később ezek a szavak útmutatást fognak jelenteni számukra a krisztusi élet útján járva. Mert az üdvösséghez vezető úton fel kell vállalni a szenvedéseket, a megpróbáltatásokat is, vagyis szembe kell nézni az élettel, vállalva tetteinkért, döntéseinkért a következményeket, ugyanakkor pedig azt, hogy a helyükön kezeljük a ránk háruló különböző megpróbáltatásokat. Mindezt megtehetjük úgy, hogy társként befogadjuk életünkbe Jézust, a Messiást, Megváltónkat. Sokszor nagy a kísértés – ami Pétert is megkörnyékezte –, hogy az igazi küldetést, a jó életet párosítjuk azzal, hogy nem lesz benne kihívás, megpróbáltatás. De ez téves gondolkodást és életvezetést eredményez.

Az evangéliumi történetben különös szerepe van a helyszínnek. Fülöp Cezáreája Nagy Heródes fiának, Fülöp tetrarkának Augustus tiszteletére építtetett városa. Pogány kultuszhely is volt, Pán pogány istennek volt itt a szentélye. A Messiás egyetemesen mindenkihez eljött, legyen az zsidó vagy pogány. Abban a légkörben, ahol ez a beszélgetés zajlott, bizonyosan szem előtt volt a különböző gondolkodásmódok jelenléte. Jézus az, aki összekovácsolja a népeket, kultúrákat, és az igazság útjára vezetve őket mégis meghagyja egyediségüket, sajátosságaikat.

Kitörölhetetlen emlék marad számomra, amikor Betlehemben több nemzet együtt énekelte a Salve Reginát. A különbözőségben rejlő egység megfoghatatlan varázsa egy pillanatra szívembe véste kereszténységünk felbecsülhetetlen értékét!

Hogy kinek is tartják ma az emberek Jézus Krisztust, bármennyire furcsának tűnik, ez a legfontosabb kérdés a mai világban is. Eligazodásunk az élet útvesztőiben nem történhet anélkül, hogy erre nap mint nap ne keresnénk választ. Hogy mit tartok Jézus Krisztusról, meghatározza emberi kapcsolataimat, a munkához, közösségemhez, egyáltalán az életem különböző területeihez való viszonyulásomat.

S persze a világ színpadán ma sem mindegy, hogy ki mit gondol Urunkról, Megváltónkról. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus éppen most zajló eseményei pontosan arra hívják fel a figyelmet, hogy a világnak egyetlen Ura van, Jézus Krisztus. Akinek sokszínű kórusában „énekelni” felbecsülhetetlen értéket jelent!

Bátor Botond OSPPE