Életünk vendége

Míg a múlt vasárnapi evangéliumban még nagy tömeg követte Jézust, addig a mai evangéliumban azt halljuk, hogy a zsidók zúgolódnak Jézus ellen, és megbotránkoznak a tanításán. Azért morgolódnak, mert a messiási hírben álló személy ismert számukra. Jézus megosztó személyiség lenne? A Messiás tényleg provokálna? Krisztus személye és tanítása valójában döntés elé állít minket ma is. Sokan követték Jézust a kenyérszaporításig, de kevesen a kereszthalálig.

Jézus a teljes odaadottság értelméről kezd tanítani: ő mennyből alászállott élő kenyér, amelyet nekünk ad, „teste a világ életéért” felajánlott kenyér, amely képes életet, örök életet ajándékozni nekünk. Ez a jézusi beszéd valóban kemény, provokáló, hiszen kihívás elé állít: ha komolyan veszem, akkor érdemes teljesen odaadnom magam ezért, ha nem, akkor viszont ellenállást, megbotránkozást szül, ami miatt sokan el is hagyták Jézust. Milyen jó lenne, ha minket is megmozgatna, és nem csupán valami felszínes máz vagy közömbösség lenne bennünk, amikor ezt halljuk, illetve amikor magunkhoz vesszük Jézus testét!

„Hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk?” (MTörv 4,7) Isten Mózesnek adott szavai által lehajolt, és így közel került népéhez, majd még közelebb jött, belépett emberi közösségünkbe, az emberi természetet felvéve közénk testesült, és velünk maradt olyan módon, hogy önmagát az átváltoztatott kenyérben a kezünkbe és a szívünkbe helyezi.

Mindez nem csodálkozásra és álmodozásra hív, hanem annak a felismerésére, hogy Isten gondoskodik rólunk és számít ránk, valamint olyan közel van hozzánk, hogy áthatol a szívünk kemény falán, és vendége lesz az életünknek. Úgy van jelen, hogy már nem választja el tőlünk sem az idő, sem a tér. Bármikor, bárhol beléphet az életünkbe.

Jézus kafarnaumi beszédét hallgatva, az Eucharisztia első meghirdetésénél az emberek zúgolódtak és lázadoztak. Ez a zúgolódás azóta is végigvonul az emberi történelmünkön, és elérhet minket is. Bennünket is megkísért ez a morgolódás. Sokszor egyáltalán nem akarjuk, hogy Isten ilyen közel legyen. Nem akarjuk, hogy ilyen kicsi, lehajló legyen. Mi nagynak és távolinak akarjuk őt, aki nem zavarja a köreinket.

Az égből alászállott, kenyérbe testesült Istenünk életünk vendége lesz. Azt mondja ma nekünk: „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér.” Gazdag kijelentés ez, egyszerre több mindent is üzen vele Istenünk: Élet vagyok. Táplálék vagyok, kenyér. Közel vagyok, alászállott kenyér vagyok. Az Atyától és az Atyával vagyok: égből alászállott vagyok, és ebből adódik még valami: örök vagyok. Törékeny emberségünknek végtelen távlatokat adó, égi kenyerünk van. Táplálékot ad és egyszerre életet is. Hinni benne, elfogadni őt, eggyé válni vele, úgy élni, amiként ő élt ebben a világban: ez a Krisztus-követés, a tanítványság lényege. Ez kiemel minket ebből a világból, s e világ korlátjai, határai fölé helyez.

Németh Norbert

Magyar Kurír