Felismertük-e Jézust?

Nézőpont – 2026. november 21., szombat | 16:00

Évközi 34. vasárnap, Krisztus a világmindenség Királya – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 25, 31–46)

Krisztus Király vasárnapján Jézus legutolsó példabeszédét olvassa az Egyház Máté evangéliumából. Ezután már a szenvedéstörténet jön, amikor Urunk megmutatja irántunk való szeretetét, és kivívja a győzelmet a bűn és a halál felett. De előbb el akar minket igazítani egy nagyon fontos, minden hívőt és talán minden embert foglalkoztató kérdésben. Mi vár ránk, mi vár az emberiségre, amikor eljön az a végső nap, a végső számvetés? Amikor valamiképpen számot kell adnunk arról, hogy mit tettünk a szeretettel, amit mint talentumot kaptunk Istenünktől, aki maga a Szeretet...

Eszünkbe juthat egy korábbi példabeszéd, ami a búzatáblában növekvő konkolyról szól. A gazda így inti az azonnali „gyomirtást” sürgető szolgákat: majd a végén, majd az aratáskor lesz a nagy szétválogatás. Addig hadd éljen mindkettő. Mintha esélyt akarna adni a gaz átalakulására... A mai evangéliumban a juhokat és a kecskéket választja el egymástól a pásztor, vagyis az idők végén megjelenő Krisztus Király. Az előbbiek az „áldottak”, az utóbbiak az „átkozottak” csoportját jelképezik.

A közel-keleti pásztorok napközben együtt tartották a juhokat és a kecskéket. Este azonban különválogatták őket, mert más-más akolban volt a helyük. A szétválogatás egyetlen kritériuma e példabeszédben a tettekben is megnyilvánuló felebaráti szeretet.

Keresztes Szent János így ír erről: „az élet alkonyán a szeretetünkről fognak megítélni minket”. 

Ebben még nincs különösebb újdonság, hiszen már az Ószövetségben is megjelenik a felebaráti szeretet parancsa, ami talán Izajás prófétánál fogalmazódik meg a legevangéliumibb módon, amikor így ír az Istennek tetsző böjtölés kapcsán: „Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!” (Iz 58,7)

Jézus evangéliumi példázatában is benne van, hogy ne forduljunk el a szegény, a kicsi, a szenvedő felebaráttól, sőt inkább szolgáló szeretettel forduljunk felé.

Olyan kinyilatkoztatást is hallunk azonban, amelyet nem könnyű befogadni: amit velük tesztek, azt velem teszitek, és amit nem tettetek meg értük, azt nekem nem tettétek – mondja az Úr. Mondhatni, sokkoló ez a kijelentés. A megítélés alapja, hogy felismertük e Jézust.

Mindkét csoport felkiált: „De mikor láttunk téged ezekben a nehéz helyzetekben?” 

Lehet, hogy elsőre még igazságtalannak is tűnhet. Főleg a bal oldalra állítottak mondhatnák: miért nem szóltál, hogy te vagy? Ha tudtuk volna, hogy te voltál az a kukában turkáló, az a börtönben kesergő, az a kórházban, öregotthonban szenvedő ember, az a padon kuporgó hajléktalan, akkor persze, hogy siettünk volna segíteni rajtad. Itt meg kell állnunk elgondolkodni: hogyan lehetünk az Atya áldottjai, a jobb kéz felől állók? Egyáltalán, mire hív Jézus valójában? Egyrészt arra, hogy

vegyük komolyan a mulasztás, az irgalmasság jótettei elhanyagolásának vétkét. Ez ugyanúgy kerülendő, mint a „gondolattal, szóval, cselekedettel" elkövetett bűnök.

Másrészt emlékezzünk a betániai Mártának mondott szavakra, és mi is válasszuk „a jobbik részt”, igyekezzünk megismerni, felismerni a mi rejtőzködő Istenünket. Az eucharisztikus Jézus lábainál töltött idő, a szentségimádás meghitt vagy éppen küzdelmes pillanatai közelebb visznek ahhoz, hogy meglássuk Urunkat azokban a testvéreinkben, akikre nehéz ránéznünk. 

Az átváltoztatott ostyában rejtőzködő Istent szemlélve, „könnyebb” lesz felismerni őt a szegényekben, a rászorulókban, a szeretet után sóvárgó kicsinyekben.

Szerző: Seidel Klára CB

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

 

Kapcsolódó fotógaléria