Isten képmását hordozó pénzdarab

A Jézus életét elbeszélő legismertebb munkájában Szászországi Ludolf mester a középkorban ezt írta: „Az alattvalók a császárnak adóval tartoztak, mi Istennek hittel és igazságossággal tartozunk, mégpedig szívünkben, beszédünkben és tetteinkben egyaránt.” Ha a birodalom adópénzén a császár képmása volt – ezt egyébként Jézus is említi, amikor azt kérdezik tőle, szabad-e adót fizetni a császárnak (vö. Mt 22,17) –, a mi adópénzünkön, amivel a Mindenhatónak tartozunk, Isten képe látható. A mi dénárunk a saját lelkünk, amely Isten arcának világosságát tükrözi. Ahogyan a római alattvalók nem voltak mentesek az adók terhe alól, és a mai állampolgárok sem azok, ugyanúgy senki sem mentes az Istennek való engedelmesség kötelezettségétől.

Az ő képmását hordozó pénzdarab vagyok, amivel egyedül Istennek tartozom. Nem szabad elguruló, elpazarolt garassá válnom, hanem egészen Istennek kell adnom magamat. Méltóság, hogy Isten képmását hordozhatom, és egyúttal feladat is, hogy életemmel Istenről tegyek tanúságot minden helyzetben. 

A dénár megmutatja a császár hatalmát, azt, hogy övé a pénz. Alattvalói használják és visszaadják neki, tehát ne belső ellenkezéssel tegyék ezt. A császárt, a dénárt és a kérdezőket is beleértve ugyanakkor mindenki és minden Istené: tehát, ahogyan a császártól származó dénárral a császárnak, úgy az Istentől nyert életükkel és mindenükkel Istennek tartoznak. Istenéi vagyunk mindannyian, mi magunk sem vagyunk a saját életünk birtokosai.

Jézus válasza nem szakítja ketté a világot politikai és vallási szférára, ahol az egyikben a császár, a másikban az Isten az Úr. Felelete mindenben Isten hatalmára utal, arra a forrásra, amelyből az ember szabadságot nyerhet a helyes cselekvésre és döntésre. Jézus válasza nem csökkenti a világi elöljárók, a vezető politikusok hatalmát, mert az ő feladatuk az, hogy megőrizzék a rendet a rájuk bízott területeken. De az emberi élet végső és örök dimenziója mindig az élő Isten.

„Az Úré a föld és mind, ami betölti, a földkerekség és mind, aki lakja” – mondja a zsoltáros (Zsolt 24,1). „Minden a tiétek, ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené” – mondja Pál apostol (1Kor 3,22–23). Az ember egész lényével Istennek tartozik.

Kijózanító Jézus intelme, ha megfordítjuk: Ne adjátok a császárnak, ami az Istené! A pénzen a császár képe van, az ember pedig Isten képét hordozza magán. A pénzérme nem tudja, hogy a császár képét viseli, ám mi tudhatjuk, hogy Isten képét hordozzuk a lelkünkben. Ha valaki Istenre bízza az életét, beleértve az anyagi biztonságát vagy éppen bizonytalanságát, az biztos, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt ahhoz, hogy megadja az Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a császáré.

Németh Norbert