Kincs és igazgyöngy

A mai evangélium két rövid példabeszéd arról, hogy Isten országa olyan érték, amely többet ér minden földi kincsnél. Istenre rátalálni, vele találkozni és vele élni a legszebb dolog, ami az emberrel történhet.

Az egyik történet azé a bérmunkásé, aki véletlenül bukkant rá a földbe rejtett kincsre, anélkül, hogy kereste volna. Mivel más ember földjén dolgozott, ezért elrejtette, majd boldogan elment, eladta mindenét, hogy megvegye azt a földet, és így a kincs jogosan az övé legyen. A kereskedő helyzete más. Nála nincs szó véletlenről, ő tudatosan kereste az igazgyöngyöt. Olyan volt, mint a filozófus, aki választ keres élete miértjére. Amikor rátalált, ő is mindenét eladta, hogy megvegye a gyöngyöt. A hitre való eljutásban, Isten felfedezésében is ez a két út létezik: az egyik azé az emberé, aki egyszerűen csak teszi a dolgát és közben váratlanul rátalál, míg a másik fáradsággal kutatja.

Az evangéliumban olvasható igék – rátalálni, elrejteni, elmenni, eladni, megvenni – a fejlődés dinamizmusát mutatják. Szinte filmszerűen magunk előtt látjuk, ahogyan a béres körülnéz, nem vette-e észre valaki, hogy kincsre talált. És amikor meggyőződik arról, hogy felfedezése titokban maradt, újra elrejti a kincset, amelyről csak ő tud, és rajta kívül senki más.

A történet középpontjában a „boldogan elment” kifejezés áll. Miután rátalált a kincsre, elásta, és boldogan elment, hogy megvegye a földet. A tetteit ezután már az öröm vezérli. Felfedezésének váratlan és hirtelen öröme arra készteti, hogy nagy és visszavonhatatlan döntéseket hozzon. Mindenét pénzzé teszi, minden megtakarítását abba a projektbe fekteti, hogy megvásárolhassa a földet, ahol a kincset megtalálta és elrejtette. Hasonlóan tesz az a kereskedő is, aki az értékes gyöngyre bukkant.

Aki Istent megtalálja, vele, benne mindent megtalál. Ezért kereszténynek lenni mindenekelőtt ezt az örömet jelenti, amiért mindent boldogan odaadunk. Ez álljon vallásosságunk középpontjában! Ha a hitünk csak a szenvedés és a fájdalom elfogadását, a kötelességek és a parancsok teljesítését jelentené, akkor az mások számára halálosan unalmas és visszataszító lenne. Azt jelentené, hogy még nem találtunk rá az igazi kincsre, a szívbéli boldogságra, amit azok éreznek, akik Istent szívük mélyéről szeretik, és szeretetből teljesítik minden parancsát. A mai evangélium éppen arra nyitja fel a szemünket, hogy az Isten országa feletti örömet állítsuk életünk középpontjába. Bárcsak jobban meglátszana ez rajtunk, döntéseinkben, beszélgetéseinkben!

A példabeszédben szereplő földműves véletlenül talált rá a kincsre, a kereskedő pedig kimerítő keresés után. De mindkettő túláradó örömet érez miatta, amely minden mást háttérbe szorít. Mi, a legtöbben nem ezekbe a kategóriákba tartozunk, mert beleszülettünk, megörököltük a hitet. Rácsodálkozunk újra és újra, hogy mekkora kincs birtokában vagyunk? Boldogok vagyunk emiatt?

Ternyák Csaba érsek