Életünk jeles napjait ünnepi étkezésekkel tesszük még emlékezetesebbé. Egy-egy ilyen vendégség előkészítése sok munkával jár, ezernyi apró részletre kell figyelni. A lakomára azokat szoktuk meghívni, akik közel állnak hozzánk: rokonainkat, barátainkat, mindazokat, akiket meg akarunk tisztelni a meghívással. Általában fontos, hogy az ünnepen finom legyen az étel, de ezek az alkalmak sohasem pusztán az étkezésről szólnak. Aki lakomát rendez, az életéből akar megosztani valamit másokkal: a legfontosabb pillanatait. Meg akarja mutatni a helyet, ahol él, össze akarja ismertetni egymással a rokonait, a barátait, találkozni, beszélgetni, örülni akar, a vendégeivel együtt szeretné megülni az élet ünnepét. A vendégnek pedig nincs más dolga, mint elmenni, és bekapcsolódni az örömbe.
Isten köztünk való jelenlétét Jézus az esküvői vacsorához hasonlítja, melyet a mennyei Atya rendez a fiának. Nem egy egyszerű lakodalom ez, nemcsak az élet ünnepe, hanem az örök életé, a halálon is győztes szereteté. Az ünnep gondosan elő van készítve: évszázadokon át készítette Isten a nagy menyegzőt, amelyen Fia áldozatul adta magát szeretetből, amelyen meghalt, feltámadt, majd elküldte közénk a Szentlelket, hogy mi is részesei lehessünk örömének. Minden kész tehát.
Néha azonban mi is úgy vagyunk, mint az első meghívottak. A hírvivők megérkeznek hozzánk is: olvasunk valamit, ami elgondolkodtat, találkozunk egy rendkívüli emberrel, tudomásunkra jut egy mély gondolat, látunk valami szépet, történik velünk valami, és megérintve érezzük magunkat. Mintha arra kérnének bennünket, hogy lépjünk Isten öröme felé, hogy imádkozzunk, menjünk utána megszólítottságunknak. Ám gyakran elintézzük azzal, hogy most nem érünk rá. A meghívás nagyszerűsége és a király üzenete a válasz hiányával találkozik. A példabeszédből kitűnik, hogy ha nem válaszolunk a meghívásra, a lelki indíttatásra, ha nem törődünk Istennel, az nem azért baj, mert ezzel megszegünk valamilyen előírást, hanem mert elutasítjuk azt a szeretetet, ami a meghívás mögött van.
Ha készek vagyunk válaszolni, az utcákról és a terekről begyűjtött nyomorultakkal azonosítani magunkat, akkor egy másik üzenet bontakozik ki Jézus szavaiból. Nem elég elmenni a lakomára, készülni is kell. A lelki menyegzőre nem vihetjük magunkkal rossz gondolataink és szenvedélyeink hétköznapi ruháját. A király kemény szavait hallgatva ugyanakkor az is felsejlik előttünk, hogy talán nem is az a gond, ha az ember nem megfelelően öltözött. Amikor maga a király lép oda a rosszul öltözött emberhez, barátjának nevezi, majd megkérdezi a ruhájáról, ő csak sunnyogva hallgat, mint aki reméli, hogy megúszhatja a dolgot. Nem fordul a királyhoz, sem az ünneplőkhöz, hogy másik ruhát vagy segítséget kérjen, önmagába zárkózva kizárja magát az élet ünnepéből.
Az evangélium tehát hármas megszólítással fordul hozzánk, megmutatja, mit kell tennünk. Meghallani és elfogadni a meghívást, ami az Igéből és életünk eseményeiből naponta szól hozzánk. Készülni, menyegzős ruhába öltöztetni a lelkünket. S végül jelen lenni, megélni az élet ünnepét a liturgiában, a találkozásainkban, az imádságunkban, mégpedig örömmel, hálával, kapcsolódásra nyitottan. Isten részéről minden készen áll. Még a pótruha is. Csak mennünk, válaszolnunk, kérnünk kell.
Baán Izsák OSB
Kapcsolódó fotógaléria