A megváltás útja

Krisztus mellett lenni nem egy emberi módon megálmodott sikertörténet. A mai evangéliumban Jézus a szenvedéséről beszél, és ettől megijednek az apostolok. Krisztus Urunk a szenvedés és a kereszt által dicsőítette meg az Atyát, és ha igazán Jézus követői akarunk lenni, akkor ez a mi utunk is. „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem.” Nincs könnyített, „soft kereszténység”, fájdalom- és keresztmentes Jézus-követés. Csodálni, ünnepelni Jézust és követni őt, vagyis a szenvedésben, sőt a kereszt alatt is szeretni, nem ugyanazt jelenti. Hosszú az út, amíg eljutunk a lelkesedéstől az igaz Isten megismeréséig és hűséges szeretetéig. 

Péter apostol útja tanulságos. Ő tanúja volt Jézus csodáinak, és látta, amint mestere megigézi a tömeget. Péter eljátszik azzal a gondolattal, hogy Istenként ő kihagyná az életből a szenvedést, a halált, és valami emberi sikertörténetben látná Jézus útját. Sokszor a mi szemeink előtt is a sikeres Egyház víziója lebeg: hogy erősek vagyunk és feddhetetlenek, pedig valójában nem így van. Amikor Jézus a szenvedéséről jövendöl, Péter így reagál: „Távol legyen ez tőled, Uram. Ez nem történhet meg veled!” Egyrészt logikus ez a gondolkodás, mivel Péter egyből átlátja: ha Mesterének szenvednie kell és megölik, akkor az ő sorsa is pontosan ez lesz. Másrészt van ebben a kifakadásban szerető féltés, de kínzó önféltés is: mi lesz velem nélküled? 

A tanítványok nem tudták elfogadni azt, amikor az isteni Mester nem mutatkozott erősnek, sőt szenvedésekről kezdett jövendölni. Minél több időt töltöttek a tanítványok Jézussal, annál világosabban látták, hogy Krisztus az erőből a gyengeségbe, az egészségből a sebzettségbe, a vízióból a valóságba lép át. Ha mi is igent mondunk Jézus követésére, akkor minket is végigvisz ezen az úton. Ez a kereszthordozás útja. Sokan lelkesen tekintenek a csodákat tevő Jézusra, és boldogan követik egészen addig, amíg szóba nem kerül a kikerülhetetlen és az üdvösségünket jelentő kereszt.

„Távozz előlem!” – mondja Jézus Péternek, azaz: nincs alku. Egyetlen útja van a megváltásnak, ezt kell elfogadnunk, ehhez kell alakítanunk az életünket. A Mester nem lesz a játékszerünk. 

Tudnunk kell: nem Isten a miénk, hanem mi vagyunk Istenéi. Csak akkor válunk igazán Istenhez tartozóvá, vagyis kereszténnyé, ha Krisztus mintájára felvállaljuk a magunk keresztjét (ami vágyaink, elvárásaink és emberarcú reményeink „halálát” is jelenti).

A valódi szeretethez hozzátartozik a szenvedés. Szeretve szenvedni, szenvedve szeretni. Az igazi szeretet ugyanis nem tud kevesebbet adni, mint önmagát. Isten új neve az emberért keresztre feszült véres és könnyes istenarc mögött: a Szeretet. Amikor a keresztre feszítő emberben megjelenik a történelem legsötétebb, legeltorzultabb arca, akkor lesz Isten arca a legragyogóbbá az ember számára.

Jézus a végsőkig becsületes velünk szemben: senkinek sem ígér könnyű életet, hanem szinte túlzott realizmussal vázolja a tanítványi sors követelményeit. Ezt teszi ma is, és újra hív: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem.”

Németh Norbert